Gazdaggá érik az értelem és érzelem

Felidézi képein keresztül mindazt ami elmúlt, és talán a mostani, mai életérzése

Egy arc, egy meggyőző tekintet, de nem látom a szigort, a méltóságteljes tanárt, aki a padok között kis vékony vesszőt pattogtatva a hatalmát éli. Nem, és nem az a klasszikus, akitől félnek a diákok, hanem akit ma is szívesen említenek meséik közben. Ősz Zoltán csupa-szív, kedves, barátságos ember, lehet, hogy diákjaival is szimpatizálva élte az életét. Messze-messze Erdély-országban élt, tanított, nevelt a szépre, jóra, csepegtette az anyaország szeretetét, hogy ki ne vesszen az öntudat, hogy el ne vesszen az anyanyelv, hogy érezzék át a Himnuszok lényegét, ami ma már két, és több nemzethez, és néphez szól. Az élet sok mindent tartogat, azt hisszük gyerekként, hogy az a pici hely lesz örökké a miénk amit szemmel befogadhatunk, de bizony minden változik, benne mi is magunk. Így történt, hogy már nyugdíjasként itt telepedett le mint annyi más elhagyva az otthont, „hazajött”. Az okok mindig mások, de a szív nem válogat, a vágyak vágyakká érnek, és nem lehet szabadulni. Én Áprily rajongóként olyan metszetet kaptam a befelé hulló könnyekről ami olyan érzéseket ad amitől gazdaggá érik az értelem, és érzelem. Zoltánunk sok más társával végigbillegette ezeket a hangokat amik lecsillapodva, de nem megfakulva dédelgethet, amivel felidézi képein keresztül mind azt ami elmúlt, és talán a mostani, mai életérzése. Nem tüntettem fel fontos életeseményeket, hiszen itt nem kell rubrikákat kitölteni, nekünk az ember, az érző lény kell, akit ismerni szeretnénk, akinek a képeivel már régóta ismeretséget kötöttünk. Tudjuk, hogy hosszú utat járt, kívánjuk, hogy még hosszan tartson a sétája ami az új utak, és új látnivalók, festeni valók örök témája lehet.

Szerző: 2020. 01. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése