Tudom, hogy nincs páratlan, talán csak egyedire szűkíteném a látványt, hiszen csodálni való közel, távol mindenhol van amit még nem rontott el az ember. Ősz Zoltán erdélyi, és mint Erdély örök szerelmese, a nekem ismeretlen hangzású Kelemen havasokat kínálja. Hatalmas, kényelmesen elterülő méltósággal uralja a képet, és persze a „lakhelyén”, a fenyvesekkel díszített ligettel övezve. Akiknek lába, szíve a helyén van azonnal a barátságos hegymászás jut az eszébe. Innen nézve is hívogató, de akik ennek a sportnak a gyakorlói, mondják, fentről a látvány is kápráztató. Mint kényelmes ember szememmel bejárom a természet kiszámíthatatlan útjait, és azt fürkészem, hogy a festő milyen trükkökkel tud becsapni egy papírt, és minket is, hogy éreztesse a fenséges tájat. Megtaláljuk képein azt a tehetséget amit ugyan pallérozni illik, de a belülről jövő látásmódnak kell mindenek felett léteznie. Ősz Zoltán a feltételeknek engedelmesen megfelelő „öregdiák” kitűnően teszi le öthetenként a vizsgát így, a nézelődő zsűrizők előtt.