Egy roppant mozgalmas kép előtt ácsorogva, nézelődve a színpompás háttérben, az ég színeiben merenghetünk. A kép előtere kis engedményt tesz, hogy a vízhez szaladó út a szárazon milyen dzsumbujos erdőbe vezethet. A fenyőfák méltósággal sorakoznak, a színek is az által váltakoznak, ahogy az égbolt bolondos játéka rájuk vetül. Ősz Zoltán maga is vidám kedvében lehetett amikor vagy látta, vagy megálmodta ezt a látványos égboltozatot. Hangulatunk sokfelé csaponghat, ezért olyan jó terápia a művészeti ágak művelése, a próbálkozások, a teremtés öröme. Színekkel, szavakkal, hangokkal vagyunk képesek magunknak, és mások felé kifejezni lelkünk apró rezdüléseit Bár itt a kép alapszínét a zöldek viszik, szinte kívánkozva jön a különleges háttér. Lehet kicsit viharos, vagy már visszacsendesülő táj, a víz, az örök víz, megnyugtató csendjével figyel, nem főszereplőként, jelenléte fontos a látványhoz. Ősz Zoltán a tájak mester festője, pasztelljeit szívesen nézegetve visszatérhetünk korunk nagy betegségéhez, a természet mérhetetlen kizsákmányolásához, ami már nem csak szólam, hanem kemény valósággá vált napjainkra. Ezekkel a benyomásokkal vigyük tovább képzeletünket, hogy ne csak magunknak, hanem unokáink is készíthessenek zöldellő erdőket, virágos mezőket, réteket, legelőket, amik az életet, a békét hirdetik mindenkinek.