Sokféle gondolattal, színnel, formával, látta el a festő a képet. Talányos!! Biszák László mindig ad megfejteni valót, hát lássuk csak mire vagyunk képesek. Az elhelyezett óra egy figyelmeztető nekünk embereknek, nélküle darabokra csúszna az élet pillanatok alatt Az ősember, de talán ne menjünk annyira vissza, hamarosan képesek voltunk a természetes dolgokba kapaszkodni, hogy valahogyan behatárolhassuk az időt. Számtalan segítséggel nagyot lépve már az atomóránál tartunk, és visszagombolyítva, mindenki a csuklóján cipelheti a segítséget. Tehát a dobozba zárt találmány, mint fontos kelléke napjainknak, tovább az újságok, amikkel mérgezzük magunkat, mert sajnos nem a jó hír a hír, így minden napra kapunk pár pirulát, hogy ne feledkezhessünk bele a boldog életbe. Nem az asztalon pihennek az újság lapok, hanem lecsúszva, mintegy lesajnálva, csak kissé odacsippentve lógnak, elhasználtan, talán felejtve is. Kellékek az életünkhöz, amit megszoktunk, de vajon megszoktuk? Csúszik egy rogyott mobil is, aminek kényszeredett fényecske van az “orcáján” már őt is túllépte az idő újabb, és újabb eszközökkel hadakozunk. Háttérként gondolhatunk könyvekre, amik borítójukkal színt visznek a képre, és tárháza tudásunknak, vagy városaink házsoraira amikben kis fiókokban zártan élünk. És mint záró, vagy kezdő akkord egy picinyke madár ami mindent feloldva lehet a boldogság madara tolla színétől függetlenül. Vízszintes, és függőleges formákhoz ott a mosolygós időmutató, a mérce, a mindig önmagába visszatérő klasszikus forma a tér és idő keveréke.