Égig ért a paradicsom, temérdek a termés

Igaz, hogy már főztem nyolcvan liter levet, egye fene, főzök még vagy harmincat

Falun még a nemgazdálkodóknak is van egy kis kertjük. Egy tenyérnyi. Ahol az ember meg tudja magának termelni a legfontosabb zöldségeket. Egy kevés  hagymát, fokhagymát, murkot, petrezselymet, paradicsomot, paprikát, uborkát, káposztát. Meg persze salátát, kaprot, csombortot. Talán még egyebet is. Ha van rá hely. Meg idő és energia. Viszont ezeknek a kis veteményeseknek a termése bőven elég egy család számára egész nyáron, télire is jut belőle.

Az idén az időjárás, valamilyen különleges okból kifolyólag, a paradicsomoknak kedvezett. A paradicsom, általában, július végétől szeptember közepéig ajándékoz meg minket illatos, zamatos, ínycsiklandó termésekkel. Tavasszal ültetik ki a palántákat, amelyeket aztán később egy karóhoz kötöznek, hogy a paradicsomok ne a földön heverjenek. Az idén a harmadszori felkötözés után is növekedtek. 

 

– Szépen fuszulykakarót kell melléjük állítsak! – csóválta meg a fejét Ibolya. Meddig akar nőni még ez a paradicsom?

Az pedig addig nőtt, amíg a karó tartott, aztán fogta magát, s szépen visszahajlott, lefelé terebélyesedve.

Augusztus közepe táján Irén hátra ment a kertbe, összecsapta a kezét, s átkiáltott a szomszédasszonynak:

– Harminc éve vagyok asszony, de ennyi paradicsom még sosem volt a kertemben!

Ugyanakkor Juliska néni is terepszemlét tartott, s így szólt:

– Miért kellett nekem ennyi paradicsomot ültetni? Most mit kezdek ennyivel?

Tudniillik Juliska néni, azonkívül, hogy bottal jár, csak a fél karját tudja használni munka közben, s most legalább tízszer annyi munkával nézett szembe, mint ezidáig.

Eközben Emma néni a konyhában sóhajtozott:

– Igaz, hogy már főztem nyolcvan liter paradicsomlevet, de akkor sem hagyom kárba veszni ezt a sok, gyönyörű paradicsomot. Egye fene, főzök még vagy harmincat.

És ez így ment majdnem minden háznál.  Az emberek rengeteg paradicsomlevet főztek, s rengeteg paradicsomot elajándékoztak, vagy éppen eladtak. A faluban is érezni lehetett a paradicsom illatát, majd később a zakuszkáét. 

– Régen nem így dolgoztunk vele! – jegyezte meg anyósom. – Összevágtuk, megfőztük, aztán paradicsompaszírozón áttörtük, hogy a haja ne maradjon benne. Sokkal hamarébb ment, mint most!

Lehetséges, de nekem a darálóval is tökéletesen megfelel. Telezsúfoltam a kamrát meg a pincét, jó lesz majd a télen. Szósznak, levesnek, csorbába.

– A vantól nem kell félni! – mondogatják az idősebbek. – Amink van, azt meg kell becsülni!

Az idén a paradicsomot becsültük meg. Mert ő is megbecsült minket. Annyit termett, hogy nyugodtan állíthatjuk: 2019 a paradicsom éve volt.

Szerző: 2019. 10. 05.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló