Bundi

Hargitai Beáta alkotása

 

21×30 cm.
Akvarell.
2009.
Valahonnan nagyon mélyről, már régen eltemetett emlékként finom vakkantással megjelent Bundi, a szomszédék kutyája. Ma nagy kultusza van a kutyatartásnak, kicsit nagyobb mint illene, de ezt nem firtatom. A falusi kutyák úgy hozzátartoztak ahhoz a világhoz mint a macskák, az udvaron káráló tyúkok, a kút, a vályú, a poros muskátlik a kidobott edényekben, vagy az istállószag. Nagy álmos fárasztó nyári délutánokon még a legyek is pihentek, csak az izgága fiatalabbikjaik mozgatták az embert , az állatot. Minden heverészett ami csak tehette, ebből nagy kivétel a házak lakói, akik felségsértési bűnnek számító vétségbe sohasem eshettek.
Bundi a házőrző sűrű hullámos bundájában engedte múlni az időt, nem lázongott, elégedett volt sorsával. Mindennek megvolt a helye, rangja, besorolása, még akkor is ha sohasem volt papíron lefektetve, aláírva, és pecsételve. Bundi tudta a helyét, sohasem kéregetett, nem pofozta meg a szemtelen macskát, megvárta amíg a háziasszonynak eszébe jutott rengeteg tennivalója közben. Mi gyerekek csak akkor foglalkoztunk vele, ha nekünk úgy tetszett, a figyelmünket boldogan jelezte, szemében megjelent az a fény amit nem lehet máig sem felejteni.
Ő főleg éjszakai szolgálatra volt hivatva amikor mindenki nyálcsorgató álmát aludta míg ő éber pihenésben szendergett. Tolvajok néha jártak, az idegent megismerték a kutyák, és riadóláncként terjedve sikeresen megzavarták. Ám a kisebb négylábú ragadozók kifinomult érzékkel tudtak azért zsákmányolni, hogy kölykeiket megetessék Az évek mentek Bundi orra körül szaporodtak az ősz szőrszálak, hullámos nagy “hajában” is kerültek, nehezen mozgott, és gyakran kapott jelzésekből tudtuk, hogy megöregedett.
Egész életében szerényen volt jelen, én nem ismertem ifjú virgonc korában, nekem így született megfontolt csendes modorával. A gazda fontolgatta mi legyen vele, amikor egy reggel nagy sietséggel mindenki csak pár szót ejtve keresgéltek… Bundi eltűnt. Eltűnt, eltűnt úgy, mint a reggeli árnyék soha vissza nem térve ha megjön a nap, a pára, a dér, az eső után a sár, és a távozó után az utolsó szétdörzsölt könnycsepp.
Szerző: 2019. 07. 21.

3 hozzászólás

  • Gaspar Piroska says:

    Csodalatos gondolatok, annyira jellemzo ezekre a “becsuletben megoregedett” igazi huseges hazorzokre.
    Csaladtagok voltak, hozzank tartoztak “szivvel-lelekkel”.
    Koszonom. Bea “portejaval” kiteljesedett bennem az emlekezes.

    • Hargitai Beáta. says:

      Köszönöm Piroska!!! Gondolom mindannyian őrzünk szép emlékeket, hiszen a feltétel nélküli szeretet mindenkit megindít, az a ragaszkodás, amit cserébe mi csak szeretetmorzsaként hullatunk vissza rájuk. ölellek!

  • Bíró Ernő says:

    Drága Bea!
    Ilyen kedves, közvetlen, odafigyelő, emberi gondolatokat csak az tud megfogalmazni, akinek olyan csodás, mélyen érző lelke van, mint Neked. Megtiszteltetés és külön öröm számomra, hogy én is a Művésztelep lakója lehetek, amelyet megköszönök.
    Baráti szeretettel: Ernő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló