Mélyalvók

Hargitai Beáta alkotása

21 x 30 cm.

Akvarell, papír.

2009.

Nem érdemes kitérni  arra  hogy  hány  nyarat, és  telet  éltem  meg,  de  a  tél,  talán  a  régi  telek  emléke  mégis  a  legszebbek  maradnak,  amikor  a  szürkeséget egy  friss  reggelre   fehér hótakaró   borította  le.  Megunhatatlan  látvány,  mindig  meglepetés, és  borzongás,  a játékosság  öröme,  a  hangok  tompasága  mintha a  mindent  elnyelő  paplan  magába szívva megsemmisítene.  A  kerítések   rajzolata,  a  bokrok  fák    ága-boga,  az  eltüntetett  tetők  pirossága,   a morcos  villanyoszlopok  mintha csak  arra  szolgálnának,   hogy  merre  vezet  az  út.

Igen,  úgy  kell  a  tél  mint  a  tavasz,  a nyár az ősz, hogy  a természet egyensúlya  meglegyen, és  a  mi békénk  is.

Ha  december,  ha  itt  a    karácsony  ünnepe,  elhoztam  könnyedén  papírra  írott mélabús  mélyalvóimat,  kisétálva   a természetbe,  ahol  úgy tűnik  zavartalan   az  álom, nem  múlik  az  idő  mert  végtelen,   az  ember  által még nem zavarta   világ.

A  füzek   nagy  odvas  felhasított  kérgekkel    állnak,  mint  nyitott  mellénnyel  párbajra   hívott  felek,  hogy  felvegyék  a  harcot  az  első  vércseppig.  A  botló füzek most   alusznak,  mélyen,  nagyon  alul  kis  moccanással  készülődnek  azok  az  erek  amik által   az  első  sóhajtásra  képesek  elindulni.  Még  csend  van,  még  minden  mozdulatlan,  itt  a  pihenés  órája,  de  nem  a  végső!!  A  végsőket  nem  Isten,  hanem  ember  dönti  el  hogy  leváltsa  az  unalmast,   az  akadályt,  hogy   új zajos  világot  építsen  helyére.  Addig  nekünk  öregeknek  itt  a  líra,  az  álmodozás  kora,   az  érintetlenség  varázsa  a várakozás    izgalma  és  öröme    egy  új,  egy  megújuló   tavaszig.

Szerző: 2020. 12. 12.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló