Mélyalvók
Hargitai Beáta alkotása
21 x 30 cm.
Akvarell, papír.
2009.
Nem érdemes kitérni arra hogy hány nyarat, és telet éltem meg, de a tél, talán a régi telek emléke mégis a legszebbek maradnak, amikor a szürkeséget egy friss reggelre fehér hótakaró borította le. Megunhatatlan látvány, mindig meglepetés, és borzongás, a játékosság öröme, a hangok tompasága mintha a mindent elnyelő paplan magába szívva megsemmisítene. A kerítések rajzolata, a bokrok fák ága-boga, az eltüntetett tetők pirossága, a morcos villanyoszlopok mintha csak arra szolgálnának, hogy merre vezet az út.
Igen, úgy kell a tél mint a tavasz, a nyár az ősz, hogy a természet egyensúlya meglegyen, és a mi békénk is.
Ha december, ha itt a karácsony ünnepe, elhoztam könnyedén papírra írott mélabús mélyalvóimat, kisétálva a természetbe, ahol úgy tűnik zavartalan az álom, nem múlik az idő mert végtelen, az ember által még nem zavarta világ.
A füzek nagy odvas felhasított kérgekkel állnak, mint nyitott mellénnyel párbajra hívott felek, hogy felvegyék a harcot az első vércseppig. A botló füzek most alusznak, mélyen, nagyon alul kis moccanással készülődnek azok az erek amik által az első sóhajtásra képesek elindulni. Még csend van, még minden mozdulatlan, itt a pihenés órája, de nem a végső!! A végsőket nem Isten, hanem ember dönti el hogy leváltsa az unalmast, az akadályt, hogy új zajos világot építsen helyére. Addig nekünk öregeknek itt a líra, az álmodozás kora, az érintetlenség varázsa a várakozás izgalma és öröme egy új, egy megújuló tavaszig.
Hargitai Beáta rovata
