Tudja, én már nem hallam, mit prédikál a pap

De jól esik ott lenni. Mikor látom, hogy mások felállnak, én is felállok, ha leülnek, leülek

Olyan gyorsan lépkedett felfelé a lépcsőn, hogy alig bírtam tartani  vele az iramot.

– Atyaúristen, hogy lehetséges ez, hiszen kilencven éves! – gondoltam magamban.

A kellemes tavaszi meleghez jócskán túlöltözött. Vastag kabát, azon egy mellény, cicanadrág, szoknya, kötény, fején meg egy vastag kendő. Mint rendszeresen, akkor is egy kosarat meg egy kapát cipelt magával.

– Hová siet, Emma néni? – kérdeztem rá, teljesen fölöslegesen, mert  nem igazán hall, de mintha megérezte volna a kérdést.

– Mejek, lelkem, a Berci kertjibe, mert  biztos már erősen gazas. Kéne kapálni. A léányom egész nap a piacan van, neki nincs ideje. Hát akkor ki csinálja meg? Muszáj rendbe tenni. De ha már itt vagyak a cinterem mellett, akkor megnézem a Berci sírját is.

Berci a fia volt, néhány éve halt meg. A kutyája Emma nénihez szegődött, őt kísérgeti azóta. Bercikének hívják, és egyfajta vigasztalást nyújt az öregasszonynak. A nevét nagy  szeretettel ejti ki.

– Hol vagy, Bercike? – nézett hátra.

– A tegnap megint korán jüttem a templamba – fordul ismét hozzám. Bé kellett mennyek az anyósáékhaz, mert csak nyolc óra volt. De én már nem tudam számon tartani az időt. Amikor világosadik, felkelek, amikor sütétedik, lefekszek. Az anyósával jót beszélgettünk tíz óráig, aztán átmentem a templamba, mert már harangaztak. Kicsit olvastam az énekeskönyvből, aztán jütt a tiszteletes. Tudja, én már nem hallam, mit prédikál a pap. De jól esik ott lenni. Mikor látom, hogy mások felállnak, én is felállok, ha leülnek, leülek. Jól van ez így.

– Ahol jól érezzük magunkat, oda el kell mennünk – válaszoltam, inkább magamnak, s elgondolkodtam. A nőszövetségi ülésekre is el szokott jönni Emma néni, mert ott is tetszett neki a kellemes, meghitt légkör. Amikor úgy érezte, hogy mennie kell, mert várja a munka, olyankor tisztelettel bejelentette, hogy távozik, s elment. Egyik alkalommal  éppen az alvászavarokkal küszködőkről beszélgettünk, bizonyára elég hangosan, mert ő is meghallotta, s így szólt:

– Én mindig jól alszok. Ha néha megtörtént, hogy nem voltam álmos, kimentem a kertbe egy kicsit kapálni. Utána lefeküdtem, s úgy aludtam, mint a bunda.

Hát nem egy nagy igazságot mondott? Néha szükségünk van a fizikai fáradtságra , hogy a testünk meg  a szellemünk pihenni tudjon. Szinte egy ajánlat volt részéről: Nem tudsz aludni? Dolgozz, fáradj, mert  az meghozza a gyümölcsét.

Közben a cinterem mellé érkeztünk.

– Na, Isten áldja! Egészséget! – köszönt el, s befordult a templomkapun.

Bercike meg hűségesen követte.

Szerző: 2019. 05. 17.

1 hozzászólás

  • Viliko Kálmán says:

    Bizony így vagyunk mi idős emberek,oda megyünk,ahol jól érezzűk magunkat,ahol magunkban elcsendesedhetünk.
    Már úgy is van,hogy nem tudom követni a prédikációt,de ott vagyok,az énekeket szeretem énekelni,aztán szeretek találkozni hittestvéreimmel,presbiter társaimmal.
    Igen,még presbiter vagyok,a legidősebb,hisz már a kéthetet taposom.
    Úgy gondoltam az utolsó választáskot még benevezek mert szeretek egyházamnak,a közösségnek valami hasznosat tenni.Már tm.36 esztendeje tevékenykedek Isten segedelmével és úgy gondoltam,hony nagyapám 40 esztendőt volt gondnok én is közelítsem meg ezt a számot,ha Isten is akarja és egészségem is megengedi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló