Puliszka tört málnával

Nagymama feledtette a vitát az unokákkal a lapátos kiskanálról

Tavasszal és ősszel, mikor az idő is kellemesebbnek mutatkozott az utazásra, mindig eljött hozzánk a parajdi nagymamám. A vonatállomás mellett laktak, hát csak felült egy szerelvényre, amely egészen Balavásáráig szállította. Ott esetleg megállt egy kicsit a buszmegállóban, azonban nem sokat teketóriázott, ha nem jött a busz, vagy netán nem állt meg, hanem gyalogosan nekivágott a hét kilométernyi távolságnak. Mi volt az abban az időben? Semmiség. A székelyeknek csak ehejt. Az ahajtba már húsz-harminc kilométer is belefért volna.

Szóval, mi közben vártuk a nagyit. Előző napokban alapos nagytakarítást végeztünk, mert anyu szerint minden vendéget meg kell előzzön egy jókora rendrakás, pedig nagymamám ezt sosem vette szemügyre. Lehetséges, hogy a rendetlenség szembeötlőbb lett volna, ezért mi is kivettük a részünket a tevés-vevésből. Azért volt tevés-vevés, mert amit én szépen elrakosgattam, azt az öcsém, aki akkoriban elég kicsi volt, szépen visszahordozgatta.

Nagyon mérges lettem.

– Azonnal hagyd abba, mert ha nem, az enyém lesz a lapátos kanál!

Ez hatott. A lapátos kanál egy lapát formájú kiskanál volt, amit mindketten imádtunk. Biztosan azért, mert csak egy volt belőle. Veszekedtünk is rajta akármennyit, ezért szüleink úgy döntöttek, hogy csak az kapja kézbe, aki megérdemli. Ezt mi is igazságos ítéletként fogadtuk el, s mindig megpróbáltunk valami jótettet becsempészni a napi tevékenységeinkbe, csupán a kanál használatáért. Kivételt jelentett az az alkalom, amikor szilvaízes palacsintákat vagdostunk egymáshoz, s emiatt a lapátos kanálka egy kerek hétig a fiók legmélyére rejtőzött.
Nagymama belépett az előszobaajtón.

– Mama! Mama! – kiáltoztuk lelkesen, miközben a karján ülő kistáskára pislogtunk, amiből aztán előkerültek a nyalókák és a rágógumik.

Mindenki boldog volt. Nagymama azért, mert szerencsésen ideért, mi az édességek miatt, anyu pedig azért, mert lesz ki vigyázzon ránk, amíg ő kézbesíti a postát. Meg persze a viszontlátás öröme is elhatalmasodott rajtunk, apu kivételével, aki késő estig dolgozott, s csak este tudott örvendezni. Mama azonnal varrogatnivalót kért, amit anyu rég előkészített, annak reményében, hogy nagyi ismét elintézi. Mi vettük a kisszékeket, s odaültünk csodálkozni. Szakadt ruháink megszépültek, lyukas zoknijaink megújultak.

– Megéheztetek-é? – kapott egyszer észbe nagymama.

– Igen! Éhesek vagyunk! De nem kérünk sem paszulylevest, sem kolbászt.

– Hmm… Pedig ez van előkészítve… De legyen valami különleges. Parajdi finomság.

Csak néztük. Vizet forralt, málnát cukrozott. A vízből egy kis kukoricaliszt segítségével puliszka lett, a cukros málnából törtmálna. A kettő együtt pedig isteni volt.

– Ízlik? – mosolygott nagymama.

– Nagyon! – feleltem.

Pedig akkor nem is nálam volt a lapátos kanálka, azzal az öcsém falatozott jóízűen.

Írta:
László-Fábián Júlia
Written by
Szerző: 2019. 05. 02.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése