Elpárolgott a mérnök elvtárs pálinkája

Pedig Ida jól elrejtette a padláson a jókora halom búzában

Sándi bá lassan totyogott a vödörrel a kezében. Komótosan tette le a kút melletti kis vályú szélére, aztán teletöltötte.

– Ida! – kiáltotta torkaszakadtából.

Ida nem váratott magára. Fürge kis asszony volt, sovány, alacsony, de szívós. Gyorsan megkötötte álla alatt a keszkenőjét, aztán férjeura mellett termett.

– Mi a baj, Sándi lelkem? – kérdezte nyájaskodva.

Vidd hátra a vizet a marháknak, mert  el kell vegyek még egy-két szerszámot, s mindjárt elkésem a munkából. Aztán hányd ki a ganét, mert arra sincs most időm.

– Jól van, már megyek is.

Felkapta a vizet, s szaporán lépdelt hátrafelé. Mire az ura megfordult, ő már az istállóban tüsténtkedett.

Erre aztán Sándi is felgyorsult. Befordult az ajtón, egyenesen a kamrába, onnan a létrán a padlásra, a padláson meg a jókora halom búzához ment. Térdre ereszkedett, s könyékig nyúlt a gabonába. Erőfeszítése nem volt hiábavaló. Egy litresüveget kotort elő, aminek az alján átlátszó folyadék lötyögött.

– A fenébe! Ez is elfogyott! – állapította meg haragosan, miután egyetlen húzással leengedte a torkán.  Még észreveszi a feleségem!

Hamar leszökdécselt a létrán, fogta a csuprot, s megtöltötte vízzel. Alaposan belenyomkodta a parafadugót, aztán visszakapaszkodott a padlásra, és újra elrejtette az üveget.

– Ida! Elmentem! – szólt hátra, miután becsukta maga mögött a konyhaajtót.

Ida valószínűleg nem hallotta, mert az égvilágon semmit sem válaszolt. Így hát Sándi szépen elbattyogott, hátra sem nézett többé.

Eközben szapora kis felesége már a ganékihordással is végzett. Nem szerette azonban a tétlenséget, a konyhában keresett tennivalót magának. Éppen a hagymát aprította, mikor erőteljes kopogást észlelt.

– Tessék! – kiáltott ki.

Legnagyobb meglepetésére a mérnök állt az ajtóban. A termelőszövetkezet (kollektív) mérnöke.

– Jaj, Istenem, kutyánk-macskánk megdöglik! Fáradjon beljebb, mérnök elvtárs!

– Adjon Isten, Ida néni! – köszöntötte a mérnök, s mindjárt letelepedett egy székre.

– Mi járatban van egy ilyen úriember a mi szerény kis hajlékunkban?

– Úgy gondolom, maga azt tudja, Ida néném. Emlékszik még, mit ígért, mikor megengedtem, hogy soron kívül learassák a búzáját?

– Hogyne, mérnök elvtárs, hogy felejthetném el? A legjobb szilvapálinka van félretéve. Rögtön hozom, csak eldugtam a padláson, nehogy ez a Sándi megigya.

Térült-fordult, s már hozta is a két üveget.

– Kóstolja csak meg, ennél finomabb pálinkát biztosan nem ivott eddig! Tiszta szilvából van, a legjobb fajtából!

Korondi cserépkancsócskát emelt le a kredenc tetejéről, abba töltötte az itókát. Még egy szelet kalácsot is elővarázsolt, hogy teljes legyen a lakoma. A mérnök letört egy darabot a kalácsból,  jót kortyolt a pálinkából. De mindjárt lehervadt az arcáról a mosoly.

Ida néném, miféle pálinka ez?

– Szilva, mérnök elvtárs, tiszta szilva!

– Tisztának biztos tiszta, mint a víz. Az íze is olyan.

– Az lehetetlen. Én magam töltöttem bele.

Megszagolta az üveget, azonban semmiféle pálinkaszagot nem érzett. Kibontotta a másikat is, az sem volt különb.

– Jaj, ez a Sándi! – Szégyenkezett, sopánkodott, azonban ez már semmit sem segített.

Sándi aznap sehogyan sem értette, mi okból dühös rá a mérnök, s miért ad annyi munkát, hogy alig győzi. Még túlóráznia is kellett.

De amikor hazaért…

Szerző: 2018. 12. 30.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló