Medvegomba és vörös áfonya az Olt forrásánál

Ha az anyamedve és a bocsai közé kerülsz, vége az életednek. Talán még a balta sem segít

– Ne félj semmit! Mondd meg a medvének, Boros Levente van itt! – A Nivánk előtt sorompó zárja el a hepe-hupás utat. Jobbról szálas fenyők sűrű sötét erdeje, balról valahol az Olt csobogó patakja, körös-körül a Kárpátok égbe nyúló sziklabércei. Erdély medvéinek mostanában elég rossz a sajtója. Az erdész vagy jóban van velük, vagy félnek tőle…Kinyitom a sorompót, visszaülök az autóba Levente mellé. Friss, gyanta illatú levegőt hozok magammal. Tovább indulunk. Az Olt forrása az úti célunk. Nem lehet messze, mert ahol a völgyhajlatban előtűnik időnként, olyan keskeny, hogy könnyedén átléphető volna.

Borosék Csíkszentdomokoson laknak valahol félúton Csíkszereda és Gyergyószentmiklós között, a falu központjában, Márton Áron, Erdély mártír sorsú püspöke szülőháza közelében.

– Az Olt itt folyik a mi utcánkban – mondja Piroska asszony, Boros Levente felesége reggel, amikor mai kirándulásunkat tervezgettük. Mindhárman túrára alkalmas cipőt, ruhát öltöttünk magunkra. A terepjáró hátuljában szép nagy darab, igazi két kézre való baltára esett a pillantásom. A hegyre kapaszkodóban többször is szóba került a szerepe, akkor még nem tudtam, eljön majd a pillanat, amikor szeretettel gondolok rá.

Alig fordultunk ki a kapun, máris áthajtottunk a “mi utcánk folyóján”. Ha a haragos esőfelhők engedik, rövidesen inni fogok a forrásából, gondoltam magamban. Balánbányán keresztül vezet az út az előttünk magasodó hegyek közé. Orbán Balázs Székelyföld leírása című másfél évszázaddal ezelőtt írott monográfiájából “készültem”. Azóta sok minden megváltozott, de a könyv fametszeteinek képeiről a kocsi ablakán keresztül a messzeségbe pillantva azonosítottam a Nagy Hagymás jellegzetes formájú tömbjét, az Egyeskő kúpját. Levente elismerő mosollyal nyugtázta szavaimat, majd pedig mintha Orbán Balázs könyvéhez diktálna kiegészítést, Balánbányáról, érdekes dolgokat tudtam meg tőle.

– A Ceausescu időkben teljes gőzzel működött az a rézbánya, amelyet már Orbán is említ. Azon évek során 86600 bányász dolgozott itt, nem egyszerre, hanem egymást követő váltásokban. A Kárpátok másik oldaláról telepítették ide őket. Az átlagfizetés háromszorosát keresték meg. Ezek a kockaházak nekik épültek – pillant körbe. A bányát bezárták, a sok nyomasztó kockaépület itt maradt.

Elhagytuk a bányászvárost, előttünk a fenyőrengeteg, követtük az egyre keskenyedő Oltot. Egy tábla felirata azt hirdeti, hogy itt van az a természetvédelmi terület, ahová az elárvult medvebocsokat hozzák, és segítik őket beilleszkedni természetes környezetükbe. A helyi állománynak bőven van tehát utánpótlása.

– Elég sok medvénk van, akár mutathatnék is neked – mondja Levente, amikor elhagyjuk a már említett sorompót.Tudom merre járnak. Én nem tartok tőlük. Ha az anyamedve és a bocsai közé kerülsz, vége az életednek. Talán még a balta sem segít. Máskülönben az itt élők tudják miként lehet elkerülni a velük való találkozást. Aki pedig szelfizni akar velük, az magára vessen…

Legelésző tehenek ropogtatják a füvet a közeli réten. Levente rájuk mutat. Négy mázsánál is nehezebb egy ilyen állat. A medve egy csapással megöli, a foga közé kapja és szalad a domboldalon.

Még egy két rémtörténet a Kárpátok géniuszának lassan a történelembe vesző érájából, és megérkezünk Kovácspéterbe. Vannak helységnevek, amelyek éppen hétköznapi egyszerűségükben egzotikusak… A Google térkép munkatársai is megpihenhettek egy pillanatra csodálkozni, amikor kiírták a hegyek csúcsára. Nos, itt ered az Olt. Épp olyan kis csobogó, mint a Tiszáé valahol messze északra, a Kárpátok ívén. A hegygerinc másik oldalán a Maros eredetét találja az, aki nem esős időben indul neki. Az Olt a Dunába, a Maros a Tiszába igyekszik. Két veszekedő királylány története kerekedett belőle. Orbán Balázs említett alapművében megtalálható.

Már reggel, induláskor túltettem magam a rossz híren, hogy csak az egyik királylánnyal találkozom, így szóba se kerül. A forrás körüli ingoványos réten keressük a helyet, ahol nem merül meg a cipőnk, a poharunkat akarjuk megmeríteni. Egy fa vályúba csobog a forrás, itatóúl szolgál az állatoknak. A vályúból a rétre, ott pedig egy erecske a kezdet. Innen a “mi utcánkig”, és milyen szerencsés a dolgok együttállása. Piroska sepsiszentgyörgyi lány. Ott már tekintélyes folyóként készül a szoros felé, áttörni a Kárpátokon.

Piroska kokojzát, azaz vörös áfonyát keres a magas fű között. Csokornyival a kezében receptet mond. Nagyon rövid, nagyon egyszerű receptet.

– Egy befőttesüveg kokojza, és színültig engedve ennek a forrásnak a vizével. Aztán ebből veszek elő annyit, ami az aktuális főzéshez kell. A pincében tavaszig eláll.

– A kokojza nagyon sok betegségre jó – csatlakozik egy másféle recepttel Levente. Itt lakott egy kicsivel lentebb, a völgyben egy idős asszony. Negyven fokos lázban égett, de a kétméteres hó miatt csak napok múlva tudták bevinni Gyergyóba. Már nem volt lázas. Az orvos egyszerűen nem értette, hogyan történhetett. A kokojza, doktor úr, a kokojza – hangzott  a magyarázatot a betegtől.

Körbenézünk, ismét nevükön nevezzük a távoli bérceket. A Vereskőről eszembe jut, miként csodálta meg Orbán Balázs a könyvében. Piroska hozzáteszi, onnan visz az udvarukba kavicsot, mert ő is szereti a színét. A Kovácspéter után még egy jó név, Az egyik nagy szikla neve Öcsém… A királylányok után további mondák a sziklamalomról, aztán egy óriás kőről, amely alól folyónyi forrás buggyan fel, nem olyan kicsike, mint ez itt, az Olté.

Ki nem fogynak a történetekből… Piroska fényképezi és festi a hegyeket, de a kicsiny virágokat, madarakat is. Lassan egy hete nyugdíjas negyvenegy év tanítás után… Sepsiszentgyörgyön művészeti iskolába járt, ám a zongoraórák helyett a képzőművészeti foglalkozások jobban vonzották.

Beszélgetésünket egy Dácia érkezése szakítja félbe. Levente már említette, mennyire dús gombában a vidék, gazdag illusztráció, ami két nagy szatyorban elénk kerül. Látom az erdészen, hogy maga is meglepődik a románul beszélő atyafi gyűjtésének eredményén.

Észre sem vesszük, mennyire elidőztünk az Olt fenséges látványt nyújtó forrásvidékén. Visszafelé indulunk, de nagyon hamar megállunk egy kápolnánál. Egy gyergyószentmiklósi hívő építette, és a környék “kis búcsújáró helye” lett.

– Augusztusban szoktunk ide felzarándokolni – mutat meg a kerítés mellett egy kis keresztet Piroska. – Ez a 14. stáció. A 13. a rét másik oldalán van, onnan pedig lelátni a városba. Abban az ágvillában kondítjuk meg a harangot. Az istentisztelet után pedig itt maradnak estig akik feljöttek, és piknikben folytatódik az ünnep.

Lefelé ugyanolyan óvatosan vezet Levente, mint idefelé. Meg-megáll kitisztít egy elgátolt csermelyt, félrehúz egy bedőlt ágat. Dolgozik az erdész. Ő egyébként agrármérnök, Kolozsvárott szerzett diplomát. A “kollektívban”, azaz a termelőszövetkezetben dolgozott állattenyésztőként. Ma is dühvel, emelt hangon beszél arról az időről, amikor az éhező borjakat fenyőhajtásokkal tudták csak megetetni. Aztán a rendszerváltás után elvégezte Sopronban az erdészeti egyetemet is. Az együtt töltött nap után nem kétséges előttem, hogy megtalálták egymást ő, és az erdő.

– Őrizzük a fát, távol tartjuk a rossz szándékú embereket. Fegyverünk nincs, csak a balta – Világosodik meg előttem a fontos szerszám ugyancsak fontos funkciója. Kijelöljük a gyérítésre ítélt szálakat, gondját viseljük az egész területnek.

Balánbányán szó nélkül hajtunk át, jól érzékelhető, hogy inkább csak elviselik a látványt. A “mi utcánkban” most már más szemmel pillantok le az Olt hídjáról a rohanó vízbe. Piroska asszony csorbalevese és medvegombás tokánya koronázza meg számomra a nap élményeit. A kávé után az emeleti műtermében ismét a rét virágai és az erdő énekesei – most már vásznakon.  – Másfél évtizede kezdtem el festeni – vesz kezébe egy szép madárportrét.

A búcsúzásnál Levente baltán edződött kezének szorítása mellett szelíd szavakkal köszön el. Mintha magát érezné hibásnak, amiért a sáros út miatt nem mehettünk el a Maros forrásához is.

– Várunk, gyere el ismét. Ha jó idő lesz, még a Gyilkos tóhoz is elviszlek. Az erdei utakon nincs is messze.

Útravaló ajándékuk egy adag piros kokojza az Olt forrásának vizében eltéve.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése