Medvegomba és vörös áfonya az Olt forrásánál

Ha az anyamedve és a bocsai közé kerülsz, vége az életednek. Talán még a balta sem segít

– Ne félj semmit! Mondd meg a medvének, Boros Levente van itt! – A Nivánk előtt sorompó zárja el a hepe-hupás utat. Jobbról szálas fenyők sűrű sötét erdeje, balról valahol az Olt csobogó patakja, körös-körül a Kárpátok égbe nyúló sziklabércei. Erdély medvéinek mostanában elég rossz a sajtója. Az erdész vagy jóban van velük, vagy félnek tőle…Kinyitom a sorompót, visszaülök az autóba Levente mellé. Friss, gyanta illatú levegőt hozok magammal. Tovább indulunk. Az Olt forrása az úti célunk. Nem lehet messze, mert ahol a völgyhajlatban előtűnik időnként, olyan keskeny, hogy könnyedén átléphető volna.

Borosék Csíkszentdomokoson laknak valahol félúton Csíkszereda és Gyergyószentmiklós között, a falu központjában, Márton Áron, Erdély mártír sorsú püspöke szülőháza közelében.

– Az Olt itt folyik a mi utcánkban – mondja Piroska asszony, Boros Levente felesége reggel, amikor mai kirándulásunkat tervezgettük. Mindhárman túrára alkalmas cipőt, ruhát öltöttünk magunkra. A terepjáró hátuljában szép nagy darab, igazi két kézre való baltára esett a pillantásom. A hegyre kapaszkodóban többször is szóba került a szerepe, akkor még nem tudtam, eljön majd a pillanat, amikor szeretettel gondolok rá.

Alig fordultunk ki a kapun, máris áthajtottunk a “mi utcánk folyóján”. Ha a haragos esőfelhők engedik, rövidesen inni fogok a forrásából, gondoltam magamban. Balánbányán keresztül vezet az út az előttünk magasodó hegyek közé. Orbán Balázs Székelyföld leírása című másfél évszázaddal ezelőtt írott monográfiájából “készültem”. Azóta sok minden megváltozott, de a könyv fametszeteinek képeiről a kocsi ablakán keresztül a messzeségbe pillantva azonosítottam a Nagy Hagymás jellegzetes formájú tömbjét, az Egyeskő kúpját. Levente elismerő mosollyal nyugtázta szavaimat, majd pedig mintha Orbán Balázs könyvéhez diktálna kiegészítést, Balánbányáról, érdekes dolgokat tudtam meg tőle.

– A Ceausescu időkben teljes gőzzel működött az a rézbánya, amelyet már Orbán is említ. Azon évek során 86600 bányász dolgozott itt, nem egyszerre, hanem egymást követő váltásokban. A Kárpátok másik oldaláról telepítették ide őket. Az átlagfizetés háromszorosát keresték meg. Ezek a kockaházak nekik épültek – pillant körbe. A bányát bezárták, a sok nyomasztó kockaépület itt maradt.

Elhagytuk a bányászvárost, előttünk a fenyőrengeteg, követtük az egyre keskenyedő Oltot. Egy tábla felirata azt hirdeti, hogy itt van az a természetvédelmi terület, ahová az elárvult medvebocsokat hozzák, és segítik őket beilleszkedni természetes környezetükbe. A helyi állománynak bőven van tehát utánpótlása.

– Elég sok medvénk van, akár mutathatnék is neked – mondja Levente, amikor elhagyjuk a már említett sorompót.Tudom merre járnak. Én nem tartok tőlük. Ha az anyamedve és a bocsai közé kerülsz, vége az életednek. Talán még a balta sem segít. Máskülönben az itt élők tudják miként lehet elkerülni a velük való találkozást. Aki pedig szelfizni akar velük, az magára vessen…

Legelésző tehenek ropogtatják a füvet a közeli réten. Levente rájuk mutat. Négy mázsánál is nehezebb egy ilyen állat. A medve egy csapással megöli, a foga közé kapja és szalad a domboldalon.

Még egy két rémtörténet a Kárpátok géniuszának lassan a történelembe vesző érájából, és megérkezünk Kovácspéterbe. Vannak helységnevek, amelyek éppen hétköznapi egyszerűségükben egzotikusak… A Google térkép munkatársai is megpihenhettek egy pillanatra csodálkozni, amikor kiírták a hegyek csúcsára. Nos, itt ered az Olt. Épp olyan kis csobogó, mint a Tiszáé valahol messze északra, a Kárpátok ívén. A hegygerinc másik oldalán a Maros eredetét találja az, aki nem esős időben indul neki. Az Olt a Dunába, a Maros a Tiszába igyekszik. Két veszekedő királylány története kerekedett belőle. Orbán Balázs említett alapművében megtalálható.

Már reggel, induláskor túltettem magam a rossz híren, hogy csak az egyik királylánnyal találkozom, így szóba se kerül. A forrás körüli ingoványos réten keressük a helyet, ahol nem merül meg a cipőnk, a poharunkat akarjuk megmeríteni. Egy fa vályúba csobog a forrás, itatóúl szolgál az állatoknak. A vályúból a rétre, ott pedig egy erecske a kezdet. Innen a “mi utcánkig”, és milyen szerencsés a dolgok együttállása. Piroska sepsiszentgyörgyi lány. Ott már tekintélyes folyóként készül a szoros felé, áttörni a Kárpátokon.

Piroska kokojzát, azaz vörös áfonyát keres a magas fű között. Csokornyival a kezében receptet mond. Nagyon rövid, nagyon egyszerű receptet.

– Egy befőttesüveg kokojza, és színültig engedve ennek a forrásnak a vizével. Aztán ebből veszek elő annyit, ami az aktuális főzéshez kell. A pincében tavaszig eláll.

– A kokojza nagyon sok betegségre jó – csatlakozik egy másféle recepttel Levente. Itt lakott egy kicsivel lentebb, a völgyben egy idős asszony. Negyven fokos lázban égett, de a kétméteres hó miatt csak napok múlva tudták bevinni Gyergyóba. Már nem volt lázas. Az orvos egyszerűen nem értette, hogyan történhetett. A kokojza, doktor úr, a kokojza – hangzott  a magyarázatot a betegtől.

Körbenézünk, ismét nevükön nevezzük a távoli bérceket. A Vereskőről eszembe jut, miként csodálta meg Orbán Balázs a könyvében. Piroska hozzáteszi, onnan visz az udvarukba kavicsot, mert ő is szereti a színét. A Kovácspéter után még egy jó név, Az egyik nagy szikla neve Öcsém… A királylányok után további mondák a sziklamalomról, aztán egy óriás kőről, amely alól folyónyi forrás buggyan fel, nem olyan kicsike, mint ez itt, az Olté.

Ki nem fogynak a történetekből… Piroska fényképezi és festi a hegyeket, de a kicsiny virágokat, madarakat is. Lassan egy hete nyugdíjas negyvenegy év tanítás után… Sepsiszentgyörgyön művészeti iskolába járt, ám a zongoraórák helyett a képzőművészeti foglalkozások jobban vonzották.

Beszélgetésünket egy Dácia érkezése szakítja félbe. Levente már említette, mennyire dús gombában a vidék, gazdag illusztráció, ami két nagy szatyorban elénk kerül. Látom az erdészen, hogy maga is meglepődik a románul beszélő atyafi gyűjtésének eredményén.

Észre sem vesszük, mennyire elidőztünk az Olt fenséges látványt nyújtó forrásvidékén. Visszafelé indulunk, de nagyon hamar megállunk egy kápolnánál. Egy gyergyószentmiklósi hívő építette, és a környék “kis búcsújáró helye” lett.

– Augusztusban szoktunk ide felzarándokolni – mutat meg a kerítés mellett egy kis keresztet Piroska. – Ez a 14. stáció. A 13. a rét másik oldalán van, onnan pedig lelátni a városba. Abban az ágvillában kondítjuk meg a harangot. Az istentisztelet után pedig itt maradnak estig akik feljöttek, és piknikben folytatódik az ünnep.

Lefelé ugyanolyan óvatosan vezet Levente, mint idefelé. Meg-megáll kitisztít egy elgátolt csermelyt, félrehúz egy bedőlt ágat. Dolgozik az erdész. Ő egyébként agrármérnök, Kolozsvárott szerzett diplomát. A “kollektívban”, azaz a termelőszövetkezetben dolgozott állattenyésztőként. Ma is dühvel, emelt hangon beszél arról az időről, amikor az éhező borjakat fenyőhajtásokkal tudták csak megetetni. Aztán a rendszerváltás után elvégezte Sopronban az erdészeti egyetemet is. Az együtt töltött nap után nem kétséges előttem, hogy megtalálták egymást ő, és az erdő.

– Őrizzük a fát, távol tartjuk a rossz szándékú embereket. Fegyverünk nincs, csak a balta – Világosodik meg előttem a fontos szerszám ugyancsak fontos funkciója. Kijelöljük a gyérítésre ítélt szálakat, gondját viseljük az egész területnek.

Balánbányán szó nélkül hajtunk át, jól érzékelhető, hogy inkább csak elviselik a látványt. A “mi utcánkban” most már más szemmel pillantok le az Olt hídjáról a rohanó vízbe. Piroska asszony csorbalevese és medvegombás tokánya koronázza meg számomra a nap élményeit. A kávé után az emeleti műtermében ismét a rét virágai és az erdő énekesei – most már vásznakon.  – Másfél évtizede kezdtem el festeni – vesz kezébe egy szép madárportrét.

A búcsúzásnál Levente baltán edződött kezének szorítása mellett szelíd szavakkal köszön el. Mintha magát érezné hibásnak, amiért a sáros út miatt nem mehettünk el a Maros forrásához is.

– Várunk, gyere el ismét. Ha jó idő lesz, még a Gyilkos tóhoz is elviszlek. Az erdei utakon nincs is messze.

Útravaló ajándékuk egy adag piros kokojza az Olt forrásának vizében eltéve.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése