Egy pohár víz a Tisza forrásából

Egy kis vascsövön keresztül itt veszi kezdetét a cirill felirat szerint is a Csorna-Tisza, a Fekete-Tisza. Megiszom egy kortyot, előtte úgy ízlelgetem, mint nehéz óborokat szoktak

Sokszor megálltam már a tokaji Tisza-hídon, néztem a szőke folyó és a zavaros Bodrog egyesülését. A hegyről végigfutott tekintetem a rónán kanyargó nagy víz lomha termetén… Egyszer elmentem Tiszabecsre, ahol a Batár nevű folyócskát veszi fel. Annak a pataknak mindkét oldalán címeres kő van, ott a határ. A kis földcsücsökről jól látni egy hidat, azon a jövő-menőket, rajta túl pedig egy másik Tiszát. Sokmedrűt, Zátonyosat, gyorsfolyásút, zajosat. Vajon milyen ott szőkesége? – ábrándoztam számos alkalommal.

Wartburgom vígan futott velünk Kárpátalja útjain, amikor ennek a tavasznak az utolsó hónapján a Tisza forrásához indultam Horváth Miklós kollégámmal, aki a Zakarpatszka Pravda munkatársa Ungvárról. Még nem is olyan rég Munkács után visszafordítottak volna bennünket ezzel a rendszámmal. Most azonban senki nem állja utunkat. A vízállás jelentésből ismert neveket morzsolgatom magamban, ma még látni fogom Husztot, Técsőt, Rahót. Holnap pedig Kőrösmezőt, és a Fekete-Tisza forrását.

Beregszász után még búcsút intek gondolatban a Kaszonyi hegynek, amelyik másik oldalán a Barabási borpince szájadzik. Aztán Tiszaújlak: innen hallatszik át a mozdonyfütty Milotára. Szép tiszta kis község, közepén ágazik az út a híd felé, amelyről már szóltam. Felhajtunk rá. Fürkésző szemem megleli a bokrok között a Batárt. Balra nézek: az én kanyargós alföldi Tiszám helyett egy-zörgő, zúduló, kavicsokat görgető, széles hegyi folyót látok. Mellette hajtunk tovább, lassan feltűnnek a romániai oldal Havas-hegységének magaslatai. A balról beömlő folyók nevét olvassa Miklós a cirill feliratokból: Tereszva, Reka. Elhatározom, hogy otthon valami régi lexikonból kikeresem majd egykori nevüket.

Elhajtunk Husztnak romvára alatt, megcsodáljuk Técsőn a népviseletes asszonyokat. Nem állunk meg, majd máskor. Követjük tovább a mind karcsúbbodó folyót. Errefelé már térdig mászkálnak benne hosszúbotos pecások. Bustyaházán olyan erős a sodra, hogy elvinne egy embert. Itt közvetlenül a parton vezet az út, a határ a folyó – a falu másik oldala Romániába “szakadt”.
Temetési menetbe ütközünk. Elöl rezesbanda, mögötte halottaskocsi. A koporsó oldalán magyar felirat “Élt 80 évet”. Ő még Ferenc József alattvalójának született, gyermekei csehszlovák állampolgárnak, és meghalt a Szovjetunió nemzetiségi lakosaként.

Rahó, magas hegyek között csinos kisváros, itt egyesül a Fekete- és a Fehér-Tisza. Felhajtunk a hídra megnézni: szemmel látható a színkülönbség. A vízmérce a város közepén van, a víz haragos szürke, nemrég esőzött. Az utak csúszósak, terepjáróval készülünk másnap a forrás felkeresésére. Mivel Nyíregyházától aznap 300 kilométert autóztam, jólesett az alvás. Reggel egy katonai mentő áll elő, más nem vállalta az utat. Nemsokára megtudjuk, miért…
Kőrösmező után – ahol számos itthoni ismerősöm katonáskodott valaha – vadabbra vált a táj, nincs előttünk több egy tucat kilométernél, mégis fél napig küszködünk. Ez itt az Árpád-vonal – mesél az itteni laptól hozzánk szegődött újságíró, aki hiába László sőt Lászlovics, nem tud magyarul. Megszokott dolog ez, bár Rahón hétezer magyar él. Még Kőrösmezőn is értik szavunkat. Az Árpád-vonal felrobbantott betonbunkerei mentén aztán már csak erdei munkásokkal találkozunk. És mivé lett a Tisza… Gyors folyású hegyi patakká, amelyiknek olyan kéktiszta a vize, mint a messzi bércek gerince. Pezsegve szökdel és bugyborékol, hullámainak taraján gyémánt napsugár szikrázik.
Elfogynak a gépnyomok, lehetünk már vagy ezer méter magasan. Jobbról, balról kis csermelyek csatlakoznak hozzánk, mi is át-átgázolunk az apró medren. Szemmel láthatóan nem járt erre régóta senki: a szakadékokon félig leszakadtak a hidak, többször megfontoljuk, menjünk-e tovább.
Végül egy utolsó nekirugaszkodással a hegygerincre érkezünk. Fejedelmi látvány: szarvascsorda riad szét érkeztünkre. 1680 méteren vagyunk, állapítottam meg utóbb, hogy e sorokat írom. Szűz természet, havasi legelő, amerre ellátunk. Keletre a Hoverla hófödte csúcsa, a Kárpátok Szovjetunióhoz tartozó részének legmagasabb hegye. Húsz méterre vagyunk a forrástól, világosít fel az ukrán újságíró. Elindulunk lefelé, mindenütt diónyi, kék, törpe harangvirágok bókolnak nyomaink mellett. A kis liget szélén viharverte márványobeliszk hirdeti: “Itt tartotta gyűlését 1842-ben gróf Tisza Lajos vezetésével a magyar erdészeti egyesület”. Tőle tíz méterre egy másik, alatta kővályú. Egy kis vascsövön keresztül itt veszi kezdetét a cirill felirat szerint is a Csorna-Tisza, a Fekete-Tisza. Megiszom egy pohárral, előtte úgy ízlelgetem, mint nehéz óborokat szoktak. Csordultig van a szívem a madárdaltól, a virágos réttől.

(1983)

Ésik Sándor
felvételei
Written by
Szerző: 2018. 08. 28.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése