Fehér rózsacsokrok a nagyrostában

Nagypénteken pattogatott tengerit készítettünk

Máig magamban hordom a nagypéntekek sajátos utcazaját. Kimentem a ház elé, majd óvatosan végigszaladtam a Felső utcán (szedtem a lábam, hideg volt még a föld, így cipő nélkül), be-bepislantottam az udvarokba, s a ház előtt mindenhol ugyanaz a kép. Pattog a tűz, tán’ még azt is tudtam, miből rakták azt. A száraz vékony gally hangja éles volt és szapora, mint a géppisztolyé. A vastagabb faágaké tompább, kicsit morajlóbb. Ahol meg füsttel vegyülve, akadozva pattant, ott csak napraforgó kóróra telt.
Pattogatták a kukoricát.
Igaz, mifelénk Szatmárban pattogatott tengerit készítettünk, nem volt divat, úrinak tartották a kukorica elnevezést.
Ez igazán két emberes munka volt. Édesapám összegyűjtött egy jó öl száraz gallyat, na ebből nálunk mindig volt a kertben. Se vastagot, se vékonyat. Legyen teste is a tűznek, meg lobbanjon is, magasra csapva a lángot. Megrakta a kis tüzet, tukacs szalmát alá, s csak egy szál gyufa kellett hozzá. A csemege tengerit még előtte este lefejtettük a csutkáról, ott várta sorsát egy zománcos tálban.
Apró szemű tengeri volt ez, mint ahogy apró volt a szára is a többiekhez képest. Ez volt mindenkor az első sorban, a zöldséges kert kukoricatáblájának szélén. Vigyázva törtük le ősszel az érett csöveket, itt mindegyik csőre szükség van. Visszahajtottuk a
csövet borító leveleket, összefogtuk suskájánál fogva, hat-nyolc csövet tukarcsba kötöttünk, fel a padlásra, a magasra szögelt lécre, megszárad az húsvétig.
Édesanyám ekkor már előkészítette a nagy rostát. Próbaként, csak úgy üresen a tűz fölé tartotta, kitapasztalva, hol éri éppen csak a felcsapó láng. Apám fogta a tálat, jobb kezével markonként tette rostába a szemet. Ekkor már bőven égett a tűz, a vastagabb ágak parazsa megteremtette a kellő környezetet a művelethez, a felcsapó lángok pedig el-el kapták és megadásra kényszerítették az apró szemeket. Azok nyílni kezdtek, pattantak, nőttek dagadtak, s mint fehér rózsacsokrok töltötték be a nagyrostát. Miközben édesanyám rázta, forgatta azt, jaj, bele ne kapjon a peremébe a tűz. De nem tette ezt, anyám gyorsaságának hála, sohasem volt rá ideje. A nagytálban pedig gyűlt a fehér csemege, ahogy újabb és újabb adag szemek kerültek a purgatóriumba.
Kész volt már ekkor az ünnepi leves. Ahogy kész lettek szüleim a pattogatással, ültünk is asztalhoz. Zagyva leves volt minden nagypénteken. A magunk készítette aszalványokat főzte meg édesanyám, fűszerezésként csak egy kis fahéjat adott hozzá. Megduzzadt az apróra aszalódott szilva, puhák lettel az alma és körtekarikák, még cukor sem kellett bele, a lassú szárítás megőrizte a gyümölcsök természetes édességét. Ekkor édesapám felállt, a vakablak hűvöséből elővette a csupor tejet és a leveses fazékba öntötte.
– Jaj, Jancsi, ne csináld…
De ekkor már késő volt, elvette a tiszta gyümölcslé szüzességét.
– Miért csinálod ezt, minden áldott nagypénteken. – Szinte zokogott nagyon vallásos édesanyám hangja.
– Hát kell valami tartalom is bele, különben csak lé. A tejtől lesz leves.
– De nagypéntek van, nem ehetjük, ami állattól származik.
– Tejet azt lehet. Az nem a tehéné, azt csak egy napra kapta kölcsön a Jóistentől. Tegnap még ott ült harmat formájában a fűvek szárán, amit utána lelegelt.
Nem is lehetett már ehhez mit mondani, édesanyám beletörődött a megváltozhatatlanba. Mint ahogy tette tavaly, és teszi jövőre is.
Második fogás volt a frissen pattogatott tengeri. Volt bőven abból ehettünk eleget. De soha nem tudtunk eleget enni ahhoz, hogy jól lakjunk.
Megvolt az ebéd. A szülők lepihentek. Kevés ilyen ajándék nap jutott nekik egy évben.
Mi pedig bátyámmal (még csak ketten voltunk testvérek), felosontunk a padlásra. Óvatosan, inkább csúszva, mint lépve elértük a lécen lógó füstölt sonkát. Bugyli bicskánkkal kanyarítottunk egy-egy darabot a sódorból, Jani még egy kis füstölt szalonnát is vágott magának. Vissza óvatosan a padláslejáró grádicshoz, s lent a kert végében elfalatoztuk a reggel begyűjtött kenyérdarabbal a megrabolt sonkát.
– Vétkeztünk, testvérem – mondtam, kicsit félve.
– A tiszteletes úr, ma is az mondta a templomban, hogy az Úr megbocsát. Mit bocsáthatna meg, ha sohasem vétkezünk?

De ugye máig elvetjük a nagypénteki húst?

Írta:
Bán Béla

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése