Debrecen

Amilyen célokat magam elé kitűztem, azokat sikerült elérnem – emberileg is, szakmai területen és a magánéletemben is. Úgy érzem, közel tudtam kerülni az emberekhez, megbecsültem a környezetemet és ők is engem – vallja Kenyeres Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Agrober nyugállományú igazgatója.

Berettyószentmártonban született 1935. március 22-én. Molnár édesapja és a négy gyermekét nevelő édesanyja szeretettel biztosította az otthon melegét. A helyi általános iskolai évek után a Pallagi Mezőgazdasági Technikumban tanult, ahol Flauderer Jenő igazgató támogatását élvezve lettek jobb felkészülési esélyei felsőfokú tanulmányaira készüléséhez.

Biharkeresztesen az állami gazdaságban, az egyik helyi termelőszövetkezetben, majd a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetőjeként dolgozva szerezte tapasztalatait, miközben a Debreceni Agrártudományi Egyetem levelező tagozatán tanulva lett agrármérnök (később öntöző gazdálkodási szakmérnöki másoddiplomát szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen).

1967-ben a Mezőber (neve később Agroberre változott) Hajdú-Bihar Megyei Vállalata igazgatójává nevezték ki. Nagy szónak számított akkor, hogy a 20 tagvállalat legfiatalabb első számú vezetője lett a tevékenységét alapítási teendőkkel kezdő 32 éves Kenyeres Sándor. Az új gazdasági mechanizmus jegyében létrehozott vállalat elsősorban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztését végezte. A könnyen elnyerhető anyagi támogatások lehetősége robbanásszerűen indukálta az igényeket, s ezeket igyekeztek kielégíteni. A termelési rendszerek létrehozása, az új technológiák bevezetése, az öntözéses gazdálkodás elterjedése iránti igények, az állattenyésztés felfutása és modernizálása sok szakma összehangolt tevékenységét igényeltek egyszerre. Ráadásul nem csak tervezési, kivitelezési, hanem ellenőrzési – a mezőgazdasági kiegészítő üzemágakkal rendelkező szervezetek többnyire maguk építették létesítményeiket – feladatokkal is meg kellett megbirkózniuk, és a technológiák működtetését is szervezték. Kenyeres Sándor igyekezett a kezdetben 30 fő, a virágkorban 200 fő dolgozói gárdát úgy összeválogatni, hogy személyük garancia legyen a minőségi munkára. Konkurens vállalatoktól és az Ybl Miklós Műszaki Főiskoláról is több neves szakembert sikerült munkatársnak megnyernie. Amit először megkapott a vállalathoz érkező új munkatárs az igazgatótól, az a maximális bizalom volt – alig akadt, aki ezzel visszaélt volna. Az igazgató nem ragaszkodott mereven korábban kialakított véleményéhez – ha az élet úgy hozta, munkatársai javaslatára egyik percről a másikra megváltoztatta azt.  Menedzser típusú vezető lévén újszerű megoldásokkal igyekezett motiválni beosztottait: az alapbér 20–30%-át a havonkénti értékelések alapján mozgóbérként adták a húzóembereknek, elsők között vezették be a rugalmas munkaidőt, s egyébként is sikeresen egyeztették a feladatokat és a dolgozók személyes mozgásterét.

A megrendelőkkel partnerként tartotta a kapcsolatot – beosztottjaitól is megkövetelte azt –, s ez a viszony végül is megelégedettségre vezetett mindkét oldalon. Tanulmányutak tucatjaira vitte ki a fejlett országokba leendő partnereit, így csinálván kedvet a modern technológiák megvásárlásához. A ma még működő állattartó telepek 80%-át ők építették fel. Közben 1973 és 1978 között egy csapat élén Iránban, Mohammed Reza Pahlavi sah tízezer hektáros koronabirtokán irányította a fejlesztési munkákat. A számára amúgy is egzotikus világban – amelyre családja is elkísérte – öntözéses technológiát honosított meg, állattartó telepeket építettek modern tenyésztési módokat bevezetve. Komoly elismerést kapott megbízása lejártakor, s maga is rengeteg tapasztalattal gazdagodott.

Az Agrober hétszeres Kiváló Vállalat lett irányítása alatt, az ő munkáját is több miniszteri és kormánykitüntetéssel ismerték el. 1987-től öt évre a nagyvállalat vállalati tanácsa elnökének is megválasztották. Gyönyörű székházat építettek a Péterfia-Hunyadi utca sarkán, s igen keserű szájízt hagyott nála a tény, hogy aztán nemtelen eszközökkel kiprivatizálták alóluk. Amikor 1991-ben nyugdíjba vonult, visszatért családi gazdaságukba, amelyben vetőmagokat, csemegekukoricát és zöldborsót termelnek. A gazdálkodás mellett is aktív: tízéves kitartó munka után nemrég fejezték be a nyugati kertvárosi lakópark beruházását, ahol a 200 tulajdonost polgárjogi társaságba tömörítették, s ezzel érték el, hogy olcsóbban, jó működési keretek között élhessenek ott az emberek. Aktív tagja az Agrárkamarának is. Hobbija a régiségek gyűjtése – mindegyik darabhoz tartozik egy történet.

Feleségével, Göblyös Gizellával 51 éve élnek kiegyensúlyozott házasságban. Nóra lányuk agrármérnök, férjével, Prekop András mezőgazdasági szakmérnökkel agrárkereskedelmi tevékenységet folytatnak. Két unokájuk, András és Ádám, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)