Tyukod

Rozsályban születtem 1947. december 10-én Tarcza Márta lánykori néven. Szüleim földművelésből éltek, majd a tsz-szervezés után tsz-tagként dolgoztak. Tíz évig még fizetést sem kaptak, mert a szövetkezet veszteséges volt. Ennek ellenére öt leánygyermeküknek igyekeztek előteremteni a tanulási költségeket a tehéntartásból. Mi otthon nagyon „gazdagok” voltunk, mert a szeretetből mindig mindenkinek bőven jutott, s ez az örökség ma is kísér bennünket.

Jó tanuló kislányként a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban érettségiztem 1966-ban. A pedagóguspályára egy apai intelem terelt. Édesapám nem akarta, hogy agrármérnök legyek, mondván, az ő lánya teremtőjét ne szidja senki.

Nagyon hálás vagyok, hogy szófogadó voltam és a tanítói pályáját választottam. 1969-ben végeztem a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben. Házasságkötés után amolyan „bekerültként” 1969-ben költöztünk Tyukodra. Férjem, Juhász János gépész- és biztonságtechnikai üzemmérnök.

Azóta itt élünk. Az eltelt idő igazolja, hogy van személyes kötődésünk Tyukodhoz, az itt élő emberekhez. Ismernek emberként és pedagógusként egyaránt. Egy felnőtt, nős fiam van, László és egy másfél éves kis unokám, Zsombor. Menyem óvodapedagógus, Juhászné Csuka Csilla.

Tíz évig osztálytanítóként az első és második évfolyamon tanítottam, öt évig állami gondozott kicsiket is. Közöttük tanultam meg a pedagógus mesterséget.

A régióban első között vállalkoztam az alsó tagozatos gyerekek komplex matematikai kísérletére. Részt vettem az ezerkilencszázhetvennyolcban induló matematikatanterv kipróbálásában, a pedagógus kollégák felkészítésében. Ezerkilencszázhetvenkilencben igazgatóhelyettesi megbízást kaptam. Tanítóként és igazgatóhelyettesként arra törekedtem, hogy megfelelő alapozó munkával minden gyermek – képességeihez mérten – esélyt kapjon hátrányainak ledolgozására, s a 8. osztály elvégzése után továbbtanulhasson, ha van kitartása és szorgalma.

A tantervi követelmények mellett felállítottam egy saját követelményrendszert is önmagammal és a tanítványaimmal szemben. Ennek központi gondolata ez: szeretettel nevelni a gyermeket és közben követelni tőle! A tanulók személyiségfejlesztésének sikerén dőlnek el a pedagógia nagy kérdései. Sok múlik a személyes példamutatáson is. Pályám során mindig fontosnak tartottam egy szélesebb körű tanulói tehetséggondozó rendszer kialakítását.

Kollégáimmal rendszeresen vezettem képességfejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat. Önként vállaltunk nagyon sok plusz feladatot a gyermekek szabadidős tevékenységének szervezésében. Nagy örömmel tölt el, hogy a tanítványok többsége derék, becsületes és sikeres felnőtt. Ma már a második, esetenként a harmadik generációt tanítom egy-egy családban. Többen lettek tanítók, s a kötelező gyakorlatra, hospitálásra hazajártak volt iskolájukba, esetenként a zárótanításokat is itt végezték. Rendszeres kapcsolatot ápoltunk a Nyíregyházi Főiskola nyelvészeti tanszékével, amelynek oktatói évente visszajártak nyelvészeti kutatásra Tyukodra.

Elsősorban kollégáim kérésének engedve, adtam be igazgatói pályázatomat 1991-ben. Olyan nagy tekintélyű és tudású igazgatót váltottam fel, aki több mint 30 évig kormányozta eredményesen az iskolát. Én voltam a rendszerváltás igazgatója, s mint ilyen, az első női igazgató is az iskolánkban, annak minden előnyével és hátrányával. A társadalmi átalakulással együtt járó folyamatos változások sodrásába kerültem, miközben rá kellett hangolódnom az előre nem látható, ki nem számítható folytonos változásokra. Emellett meg kellett teremteni az iskola viszonylagos nyugalmi állapotát, ahol eredményesen lehet dolgozni. A változások egész sorát valósítottuk meg, együtt egy szakmailag jól felkészült, de emberi „alapanyagból” gyúrt nevelőtestülettel. Büszke voltam és vagyok rájuk. Tehetséges, hivatásukat szerető emberek. Sok olyan dolgot meg tudtunk csinálni, aminek híre volt a környéken, sőt a megyében is.

1997 óta vagyok a Tyukod Községért Közalapítvány elnöke. Ez a munka most kezd beérni. Egyre több tehetséges, de nehéz sorsú tyukodi fiatalnak nyújtunk a továbbtanuláshoz anyagi segítséget. Sajnos, egyre gyakrabban kell súlyosan beteg gyermeket is támogatnunk, s bizony, ilyenkor nagyon összeszorul a szívem, de olyankor is, amikor a családok kereseti igazolásán az egy személyre jutó jövedelem alig éri el a 10–12 ezer forintot. Azon tűnődöm, mennyi lesz ez euróban, s hogy fognak ebből megélni a gyermeküket taníttatni akaró, másoktól semmiben nem tehetségtelenebb szülők.

Most tanítóként dolgozom nyugdíjazásomig, s azt követően „magamat tanítom” arra, hogyan lehet szépen megválni a pedagóguspályától és Tyukodon, a családomban tartalmasan és egészségesen leélni a hátralévő éveket. Boldog embernek tudhatom magam, hisz azzal foglalkozom, amire mindig is vágytam, megtanítani valakit arra, ami szép, ami jó, amit tudni érdemes.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)