Mátészalka

Ha a semmiből kellett újat teremteni, Erdei István szívesen vállalkozott rá. Már ifjú mérnökként is azt a feladatot kereste, és szerencséjére találta meg, amely az alkotás örömével ajándékozta meg.

Most a mátészalkai kórházban beszélgetünk, egy egészen új kihívás helyszínén. Vadonatújnak számít a klinikai mérnöki munkakör. Hogy pontosan értse, mit várnak tőle, nemrégiben végezte el a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem és a Kórháztechnikai Intézet kétéves, levelező képzését e témában.

A mátészalkai születésű Erdei István kőműves kisiparos apa és háztartásbeli anya mellett nőtt fel. Az apja az építőipartól akarta megóvni, anyja mérnöknek álmodta meg a fiát. Testvére, Valéria általános iskolai tanár Oroson. Reál tagozaton érettségizett a szalkai gimnáziumban, majd mezőgazdasági gépszerelői bizonyítványt is szerzett. Érettségi után a miskolci egyetem gépészmérnöki karára jelentkezett.

A társadalmi ösztöndíjszerződés miatt az ISG-ben először gyakornok, majd technológiai csoportvezető. Ekkor kezdődött ott egy nagyszabású fejlesztés, és a beruházás lebonyolításában oroszlánszerepet játszott.

Imádta a beruházást, az új dolgok megvalósítását. 1973-ban a Szatmár Bútorgyárban ismét kedvére való feladatokat kapott. A fejlesztési csoport tagjaként úgynevezett zöldmezős beruházásban vehetett részt. Szerencsére nem kellett felsőbb szerv ukázára várni, hanem saját maguk hozhatták meg a fontos döntéseket.

Ismét újdonságot jelentett számára egy váltás: a nagydobosi Petőfi Termelőszövetkezet gépészmérnököt keresett. Akkoriban kétszer annyi fizetést, háztájit kapott, no és a lehetőséget, hogy a veszteséges alaptevékenységet a telepítendő iparral lehet nyereségessé tenni.

Tíz éven át járt ki a közeli nagyközségbe. Nyitottak varrodát, fűrészüzemet, működtettek és munkával láttak el egy építőbrigádot, göngyöleget gyártottak a Metripondnak. A nyíregyházi Elekterfémmel kooperációban galvánüzemet létesítettek Nagydoboson. Nyereséges lett a téesz, és az elnök egy aszalóüzemet is akart telepíteni. Erdei István szerint már nem volt meg a munkaerő-piaci háttér ehhez, így aztán fogta a kalapját és eljött. 1986-tól ’91-ig a vállaji termelőszövetkezet műszakifőágazat-vezetője.

Itt ismét megtalálta a kedvére való munkát. Az alaptevékenység műszaki hátterét biztosították, például KITE-rendszerű gépsorokat állítottak üzembe. A nyolcvanas évek végén már látszott, a termelőszövetkezeti mozgalom lassú, de biztos hanyatlásnak indult.

Ekkor ismerte meg a nagyberuházás előtt álló mátészalkai kórházat. Igaz, korábban semmiféle kapcsolata nem volt az egészségüggyel. Most is a műszaki háttér, a gépek, a technológia, a zavartalan üzemeltetés megvalósítása vonzotta. No és az, hogy negyvenes éveinek a végén még megtanulhat egy teljesen új szakterületet.

Anatómiát, élettant és még egy sor, tipikusan orvosinak mondható ismeretet is elsajátíthatott a kétéves szakosító képzésen.

− Örömmel jövök be még hétvégén is  − magyarázza  − hisz nem pihenhetek nyugodtan, ha nem tudom akár órára pontosan, hogy rendben mennek a dolgok. A családom már megszokta, a korábbi években sem támasztottak akadályt, ha a szakmámat egyúttal a hobbimnak tekintettem.

A felesége Szikszai Katalin pénzügyi előadó az Esze Tamás Gimnáziumban. Két lányuk született, Ticia zeneművészeti főiskolát végzett. Férje Stefán János közlekedési helyszínelő rendőr. Nekik két gyermekük van, Péter négy és fél éves, Zsanett hat hónapos. Miskolcon élnek. Erdeiék kisebbik lánya Viktória, a nyíregyházi művészeti szakközépiskolában a zenei tagozaton tanul. Másodikos.

− Tudja, mi bosszant engem?  − kérdez vissza Erdei István, amikor akarva-akaratlanul visszakanyarodunk a munkához.  − Az, hogy ha valaki nem látja el tisztességesen a feladatát és mégsem visz haza kevesebb pénzt, mint az, aki éjt nappallá téve dolgozik. Az igazságtalanságot nem tudom elviselni, márpedig mindezekre találunk példát, ha jól körülnézünk. Én még abban a szellemben nevelkedtem, hogy a tisztességgel, becsülettel elvégzett munka rangot ad az embernek. Azt sajnálom, hogy a most felnövekvő nemzedék tagjai nem ezt az értékrendet tartják az egyedül követhetőnek, és azt gondolom, hogy ezt nem a maradiság, vagy a konzervativizmus mondatja velem.

Erdei István amennyire szereti az új dolgokat, különösen a beruházásokat a szakmájában, a szabad idejében a zenének hódol. Bár abbahagyta a zenetanulást, a komoly- és a könnyűzenét is művelte hajdanán. Billentyűs hangszereken és tangóharmonikán játszott. Kedveli a társaságot, bizonyára nem véletlen, hogy a lányai is a zenei pálya iránt éreznek vonzalmat.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)