Nyíregyháza

Értelmiségi családban született 1953-ban Ungváron. Édesapja orvos volt, édesanyja zongoratanárnő. A családnév kissé furcsának, szokatlannak tűnik a magyar fül számára. Az eredete a messzi homályba vész, minden valószínűség szerint az ősök valamikor örmény eredetűek voltak. De ez ma már egyáltalán nem fontos, hiszen nem a születés tesz valakit magyarrá vagy bármilyen néphez tartozóvá, hanem a föld, ahol dolgozik és él, amelyre a könnyeit vagy a verítékét hullajtja.

Egy húga és egy öccse van. A húga zenetanárnő Magyarországon, az öccse Ungváron maradt, képzőművész, keramikus. Erfán József általános, középiskolai és egyetemi tanulmányait is Ungváron végezte. 1976-ban kapta meg az orvosi diplomát, s az akkori szokás szerint valahová a „birodalom” belsejébe kellett volna mennie dolgozni. Elmenni Kárpátaljáról az idegenek közé, hogy végképp elveszítse az identitását. Ezt nem akarta vállalni, s ebben a sors is segített: 1976 augusztusában megnősült, egy magyar (magyarországi) lányt vett feleségül. Szerencsére akkor már olyan idők jártak, hogy megengedték az áttelepülést. így került ’77-ben Debrecenbe dolgozni. Sikerült a diplomáját is honosítani, a debreceni Kenézy Kórház röntgenosztálya volt az első munkahelye. 1980 őszén megpályázott a DOTE Radiológiai Klinikáján egy állást, amit el is nyert.

Az élet úgy alakult, hogy 1980-ban elváltak. 1982-ben szakvizsgázott általános radiológiából, még ugyanabban az évben megkapta a magyar állampolgárságot is. Két év múlva onkoradiológiából is letette a szakvizsgát. Az onkoradiológia sohasem volt népszerű szakma, ma sem az. Ennek sok oka van. Az egyik legfontosabb, hogy nem pénzes szakma. Nem megfelelő a társadalmi presztízse sem, pedig Nyugaton − ahol sok szempontból messze előttünk járnak − nagyon jól tudják, hogy az itt folyó tevékenység a legfontosabbak közé tartozik.

Nehéz dolog szembenézni a halállal, pedig muszáj. Az emberek félnek a daganatos betegségektől, félnek a fájdalomtól. Korábban a daganatos betegségek kezelése arra szorítkozott, hogy eldöntötték: megoperálják a beteget vagy sem. Mai értelemben vett rehabilitációról egyáltalán nem lehetett beszélni. Az onkoradiológus orvos úgy gondolkodik: ha sikerül − a beteg közreműködésével − csökkenteni a fájdalmat, a testi szenvedést, ha az orvos meg tudja teremteni az emberhez méltó halál esélyét, akkor már nem dolgozott hiába. Ehhez persze az szükséges, hogy időben kezdődjenek meg a kezelések. Ha nincs megfelelő kapcsolat a beteg és az orvos között, ha hiányzik az utóbbiból a szükséges empátia, akkor bizony nagyon kicsi az esélye az utolsó időszak méltó befejezéséhez.

A daganatos megbetegedések nem ismerik a „szociális” különbségeket, de a túlélési esélyek már nem egyformák, hiszen a korszerűbb táplálkozást nem engedheti meg magának mindenki, pedig sokat segítené a kezelések eredményességét.

Erfán József 1987-ben újra megnősült, ebből a házasságából két kislány született: 1989-ben Ágnes, 1995-ben Zsófia.

Ezerkilencszázkilencvenegyben került Nyíregyházára. Azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg a radiológiai osztályt. Mára európai színvonalú osztály működik a megyei kórház területén korszerű eszközökkel. A lehetőségeik − sajnos − jobbak, mint az országos átlag. Ez persze nem azt jelenti, hogy szívesebben dolgoznának rosszabb körülmények között, inkább azt: jó lenne, ha az országban sokkal több helyen lenne legalább az ittenihez hasonló az onkológiai ellátás. A negyvenágyas osztályon hat orvos dolgozik, s látja el az egyre nagyobb feladatokat.

Amikor a városba került, néhány hónap múlva döbbenten tapasztalta, hogy óriási nagyságú a beteganyag, tehát valóban szükség volt az osztály létrehozására.

Amikor a sikerélmény kerül szóba, Erfán József azzal kezdi, hogy először is sikerült eddig elkerülni a „kiégési” szindrómát. Egy-egy beteg elvesztése ma is megviseli az osztály dolgozóit, hiszen az élet mellett nem igen lehet megszokni a halált. Itt más jelentése van a sikernek, ezért a legkisebb eredménynek is örülni kell. Meg kell tanítani a beteget a küzdelem vállalására, s ha ez sikerül, akkor a sikernek új dimenziójával találkozik az ember.

Erfán József ezerkilencszázkilencvenkettőben klinikai onkológiai szakvizsgát tett. Anyanyelvi fokon beszéli az oroszt, az ukránt és a szlovákot. Jól beszél angolul is, bár ebből nincs nyelvvizsgája. Gyakran publikál a hazai és a nemzetközi szakmai folyóiratokban, jó néhány előadást tartott már különböző kongresszusokon Magyarországon és külföldön is.

Szabad idejében sokat olvas, bár a szakmai publikációkon kívül a szépirodalomra nem nagyon marad ideje. Szeretnek kirándulni, bár amióta megszületett a csöppség, erre se nagyon van lehetőség. Szeretnének polgári életet élni, ennek a megteremtésén fáradozik Erfán József is.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)