Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Sándor
Polgármester,
Újléta
Az első önkormányzati választások óta polgármestere annak a községnek, amely azelőtt a közigazgatásilag csatolt települések keserű kenyerén vegetált. Az olajos padlós általános iskola, a kurblis telefon, a poros-kátyús utak ma már csak a múltat idézők emlékezetében eleven. Szabó Sándor ezerkilencszázkilencvenben még csak a választók bizalmát és az SZDSZ támogatását bírta, de nagy hittel kezdett mégis a feladatnak.
Ezerkilencszázötvenkettőben Hajdúdorogon született. Három testvérével ruhagyári dolgozó édesanyja és cipőgyári munkás édesapja szeretetben nevelte. Tizenhárom éves korától végigdolgozta a szünidőket, hogy jobban átvészelhesse a következő tanévet: a távirat-kézbesítéstől a vagonkirakásig, a pincérkedésig kor és lehetőség szerint. A hajdúnánási Körösi Csoma Sándor Gimnázium után a DATE Öntözéses és Meliorációs Főiskola következett Szarvason, ahol 1973-ban vette át üzemmérnöki diplomáját. Ezeket az éveket kedvenc időtöltéseivel is fűszerezte: a foci, a vízisportok mellett a fotózás és a versírás kötötték le igazán.
Első munkahelye otthon várta, a Hajdúdorogi Bocskai Termelőszövetkezet alkalmazta gyakornoknak, amíg be nem vonult katonának Marcaliba. A tüzérezred híradósa távírászbajnokságot nyert, kiképzőként és mellette a városi dolgozók esti iskolájában biológiát és kémiát tanítva megszerezte első tapasztalatait az emberekkel történő bánásmódról, ifjúsági klubot szervezett, kulturális versenyeken színészi tehetségével tűnt ki. Őrmesterként szerelt le (ma tartalékos százados), visszatér régi helyére a kalászosok és az olajos magvak termesztői ágazatvezetőjeként, s közben gyakori látogatója a DATE-nak, ahol különböző tanfolyamokon és továbbképzéseken vett részt. 1976-ban családot alapít és munkahelyet vált – az Újlétai Új Élet Tsz növénytermesztési ágazatvezetője, amelyet polgármesterré választásáig tölt be.
Az akkor önállóvá vált településen – s annak eléggé leromlott állapotán – látszott, hogy csak nagyon apró lépésekkel lehet előrébb jutni. Újléta természetszerűleg mezőgazdaságból élő település ma is, de 1992-ben óriási veszteséget szenvedett el: a több mint 800 főnek munkát adó termelőszövetkezet megszűnt, s ennek minden folyománya az önkormányzatra szakadt. Azóta kormányok jöttek, mentek, de a mezőgazdaság problémáját egyik sem tudta megoldani.
Munkahelyet teremteni akaró vállalkozás nem akadt – nemcsak az infrastruktúra hiányzik hozzá, hanem a szakképzett munkaerő is. Az önkormányzat kitartóan és körültekintően pályázik, hogy minél több közhasznú és közmunkás foglalkoztatására nyerjen lehetőséget. Tavaly száznyolcvanan kerültek vissza ezáltal a szociális ellátórendszerbe, az idén már a második ötven fő dolgozik éppen. Emellett nyolcvannyolc állandó dolgozó bérét kell kigazdálkodniuk úgy, hogy költségvetésük állandóan a működésképtelenség határán forráshiányos. Ez azt is jelenti, hogy a különböző pályázatokon induláshoz bizony kicsi az önerő forrása is.
Ez persze nem vette kedvüket, s évről évre tudtak gyarapodni. Öt utcát és a temetői bekötőutat alakították át szilárd burkolatúra. Digitális telefonrendszert és hozzá központot létesítettek, felújították és kibővítették a csapadékvíz-elvezető rendszert, kiépítették a gázhálózatot, korszerűsítették, egyben energiatakarékossá tették a közvilágítást és intézményeik fűtésrendszerét, felújították és egy tanteremmel bővítették a régi iskolát, egy új négy tantermeset építettek, majd tornateremmel látták el. Iskolabusszal oldják meg a távolabb lakó tanulók utaztatását, falugondnok és egy kisbusz segíti a lakosok ügyes-bajos dolgainak intézését.
Gépüzemi szolgáltatásokat látnak el a határban, amelynek nyereségéből szisztematikusan fejlesztik szociális földprogramjuk megvalósítását és a hozzá tartozó géppark gyarapítását (200 hektár közös művelésű tormaültetvény, amely referenciahelyként más önkormányzatoknak is mintául szolgál), gyermek-, idős- és dolgozói étkeztetésüket önellátó konyhai háttérrel oldják meg, húsz férőhelyes idősek klubja kezdte meg működését. Kialakították a községi piac helyét, tájházat adtak át rendeltetésének, felújították a művelődési házat és a könyvtárat, kegyeleti és szabadidőparkot létesítettek (Európa-ligetüket 2003-ban adták át). Nem mellékesen fagyizó, étterem és presszó van az önkormányzat tulajdonában, a lakosság komfortosabb ellátását biztosítandó. 2002-től 2006-ig egy 18 pontos középtávú programmal rendelkeznek az infrastruktúra és az életkörülmények további fejlesztésére.
Feleségével, Szakál Erzsébet könyvtárvezetővel, két lányuk útját kísérik-segítik – Ildikó főiskolai tanár, ifjúsági referens, az írott és elektronikus sajtó segítője és művelője, nem utolsósorban az újlétai szüreti bálok hagyományainak újjáélesztője, Veronika gazdasági informatikai tanulmányait végzi.
Szabó Sándor, ha ideje engedi, a vadászatnak, az úszásnak, a sakkozásnak és az autóvezetésnek hódol szívesen.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése