Vámospércs

Gaál Sándor szerencsés embernek tartja magát: ezerkilencszázhetvenegy óta egy munkahelyen, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság kötelékében bizonyítja nap mint nap, hogy megfelel a szakmai kihívásoknak, családja és tágabb környezete örömmel nyugtázza, hogy volt értelme az erőfeszítéseknek.

Körösszakálon, ahol a Sebes-Körös megérkezik Magyarországra, született 1952-ben. Édesanyja, aki hamar elhunyt, szigorúan, a görögkeleti vallás normáit követve nevelte. Édesapja előbb a földből próbálta biztosítani a megélhetéshez szükséges anyagiakat, majd a kereskedelemmel és a vendéglátással próbálkozott. A falu petróleumlámpás iskolájában az olvasás szeretete ivódott belé, s különösen a földrajz érdekelte, de ott találjuk gyakran a szpartakiádok résztvevői között a versenypályán és később a sakkasztal mellett is.

Mandulaműtétjét leszámítva először jár Debrecenben a főutca emeletes házai között, amikor édesanyja beviszi beiratkozni a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolába és a kollégiumba. Jól megél az általános iskolából hozottakból – dr. Szegedi Gusztávné osztályfőnök és magyartanár a szinte teljes Jókai-életművet ismerő körösszakáli gyereket további olvasásra biztatja –, a közgazdasági ismeretek kötelességszerű elsajátítása közben pedig még nem sejti, hogy későbbi, vállalkozási időszakában nagy hasznát veszi a tanultaknak. Közben megyei szinten kézilabdázik, a GÖCS-ben két évig az ökölvívást gyakorolja, s atlétikában – különösen futásban – is jó eredményeket ér el.

A Berettyóújfalui ÁFÉSZ-nél a könyvesbolt üzletkötőjeként kezdi pályáját – életét végigkísérő könyveinek egy részét akkor vásárolja. Egy év után a Tivizig Berettyóújfalui Szakaszmérnökségére kerül. Még csak ismerkedik a feladatokkal, amikor behívják katonának. Gépkocsizó lövész, kiváló katona, kiképző egy tisztesiskolán, s természetesen itt is kamatoztatja futótehetségét. Miután őrmesterként leszerel, munkáltatója gátbiztosi beosztásba helyezi a Sebes-Körösre. Soha ennyit nem ült motorkerékpáron, mint amennyit ez a feladatkör nap mint nap igényelt.

Hamarosan – 1974. július 15én – önálló beosztást kap, a Tivizig Vámospércsi Felügyelősége munkáját irányítja. A Létavértestől Nyírlugosig húzódó területen tizenhárom település és az azokat körülölelő térség vízgazdálkodási beruházásai, az öblözet szabályozási és karbantartási munkálatai tartoznak hozzá, s az együttműködés szervezése a helyi tanácsokkal, majd a polgármesteri hivatalokkal és a társszervekkel. A közvetlen tapasztalatszerzések eleinte együtt jártak a tanulással is – nem hiába mondják az idős szakmabeliek, hogy „elkezded, aztán tíz év múlva lehetsz igazi vízügyes”.

Világéletében ilyen munkakörre vágyott, ahol nemcsak iroda, hanem önállóan megoldandó feladatok vannak, amelyek mind egyediek, s amelyek megvalósítása után érezheti az ember: lám, érdemes volt annyit menni, megfontoltan és körültekintően cselekedni. Munkája során sok segítséget kapott berettyóújfalusi és igazgatósági főnökeitől, s ezeket jól is tudta hasznosítani. E tevékenységben gyakran voltak csúcsidőszakok, mégis az 1977/84es óriási belvizes időszak volt a helyzet veszélyessége és bonyolultsága miatt a legemlékezetesebb. A féltve őrzött kincsek között pedig ott lapul a legutóbbi tiszai árvíz idején kirendelésben végzett munkája elismeréseként kapott Vízgazdálkodásért Érdemérem.

Ezerkilencszázhetvennégyben Körösszakálból választotta élete párját. Bíró Erzsébet, aki társ és támasz ma is, szintén a cégnél dolgozott, ma is a családi vállalkozás tagja, s három remek fiúnak – Sándornak, Zoltánnak és Lászlónak – adott életet.

Az egyre növekvő család igényeinek biztosítása a családfőt is pluszfeladatok vállalására ösztönözte. Előbb a zöldség és gyümölcstermelésből jutott kiegészítő jövedelemhez, majd munkaidő után betonelemeket öntött vállalkozásban. Ekkor indítja el víz és mélyépítő-ipari vállalkozását. Erre az időszakra esik az első ló vásárlása is – amelyet aztán több követett, s immár saját tenyészkancáikra alapozva kísérleteznek egykét jó minőségű ugró ló kitenyésztésével –, majd új családi otthonuk felépítése. 1994-től 2002-ig a Vámospércsi Vízmű Kft. ügyvezetője is volt – ezt Zoltán fia vette át.

Sándor és Zoltán megszerette és űzte a lovaglást – Zoltán ma is aktív sportoló. Gaál Sándor mérhetetlenül büszke arra, hogy egy kiskunhalasi országos ifjúsági díjugrató versenyen mindkét fia tiszteletére felcsendült a Himnusz. Ma is gyakori program a lóversenyek látogatása, miként a vadászat is – mindkettő kikapcsolja, pihenteti.

Ezerkilencszáznyolcvanhatban még a legfiatalabb tagja volt az akkori Vámospércsi Tanácsnak, a rendszerváltás óta folyamatosan tagja a település képviselő-testületének. Mindhárom fiuk már önálló vállalkozásban dolgozik, de a családi kötelék mellett a munka is összeköti őket. Eddig két unokának örülhetnek a Gaál nagyszülők – semmi kétség afelől, hogy e szám még nőni fog.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)