Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Madarassy György festőművész
Nekem ma a mívesség jelenti a nagybányaiságot
Szülővárosában nyílt születésnapi kiállítása – a 70 éves mesterrel Galambos Béla beszélgetett Nyíregyházán, a Kelet-Magyarország napilapban

Akár hiszik, akár nem, a mind jobb teljesítmény elérésére törekvő hozzáállásáért a művészet pártolókon kívül, amatőr kerékpáros és teniszező körökben is elismert festőművész, Madarassy György 70 éves.
Szülővárosa, Nagybánya a 29 éve Nyíregyházán élő és alkotó, a 70. életévét idén augusztus 25-én betöltő festőművészt a helyi képzőművészeti múzeum tulajdonában lévő régebbi és az alkotó legfrissebb, nyíregyházi munkáit, mintegy negyven képet bemutató kiállítással ünnepli. A nagybányai közösség az eltelt három évtized alatt sem feledte el, ott még ma is sokak kedvence. Ezt fejezte ki Alexa Tibor a nagybányai képzőművészeti múzeum igazgatója után a város vezetése is, amikor Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere a „Madarassy 70” című kiállítást ünnepélyesen megnyitva kiválósági oklevéllel tüntette ki a festők ikonikus városának neves művész fiát születésnapja alkalmából.
Madarassy György főként virág sorozatából válogatott – stílszerűen – egy csokorra valót, mintegy ajándékként a nagybányai műkedvelőknek.
– Mivel szokták az embereket megajándékozni születésnapra? Virággal. Na, én is arra gondoltam, hogy egy születésnapi kiállításra az lesz a legszebb, ha összegyűjtök egy csokor virág képet – magyarázza a nagybányai kiállításának legújabb alkotásait a mester.
– Szülővárosához kötődése az embernek, bárhol legyen a világban, az egy különleges kapcsolatot jelent. Egy festőnek, Nagybányához fűződő kapcsolata kiváltképp sajátos. Nagybányának a hírneve, a múltja – főleg egy magyar festőnek – különleges kötődést jelent.
Madarassy György virágábrázolásai nem csupán a tekintetet vonzák, hanem már-már arra ösztönzik a látogatót, hogy megérintse, végig simítsa az alkotásokat. A cuppantásos módszerrel és késekkel több rétegben felvitt olajfesték különleges textúrát ad a képeknek.
– Ez nagyon jól mutat – érinti meg dekoratív virág képének egyikét szinte érzéki szeretettel a művész -, mert egyfajta kontrasztot teremt a festmény felületén, ha fény éri valahonnan. A kitüremlések alatt egy kis árnyékot kap és nagyon plasztikussá teszi a képet – teszi hozzá.
Madarassy György szereti a nagy felületeket, mert így tudja leginkább kiadni a benne rejlő feszültséget, érzelmeket. Ám az egy négyzetméteres olajfestmények minden kis négyzetcentimétere alaposan kidolgozott.
– Szabadjára engedem azokat a belülről jövő, nem kontrollált gesztusokat, amin keresztül érződik a kezemnek, vagy – némi nagyképűséggel fogalmazva -, amiből érződik a szivemnek a rezdülése – érzékelteti az alkotás titokzatos folyamatát a természethez hasonlóan újra és újra megújulni kész, örökifjú festő.
A színek nagymesterének sokat adott, hogy a festőiskolájáról híres nagybányai alapokról indult a művészete, de ezeken a hagyományokon túllépve már pályakezdő fiatalként is az európaiság felé hajlott. A mintegy ötven évnyi alkotómunkáját is a folyamatos megújulás jellemzi.
– Én mindig büszkén vallom azt, hogy nagybányai festő vagyok, de nem olyan értelemben hogy a klasszikus nagybányai hagyományokat követem. Mindabból azt próbálom meg követni, amit a nagymesterek mondtak, vagy csináltak, vagyis hogy míves, jó kvalitású képeket szeretnék festeni. Nekem ez a nagybányaiság ma.
Madarassyi György szülővárosában két helyszínen állított ki. A korai művei a nagybányai képzőművészeti múzeumban, augusztus 24-ig, a születésnapi virágcsokor tárlat pedig a Bukarest sugárúti „kis” galériában augusztus 21-ig látható.
Arról, hogy lesz-e és ha igen mikor, Nyíregyházán is kiállítása a közeli napokban hetven éves művésznek, az érintett elárulta, lesz. Még hozzá egy születésnapi nagy kiállítása nyílik október 19-én 16.30-kor, amelyen a legutóbbi évek 70 munkája szerepel majd, tetemes falfelület igény miatt ezúttal is két helyszínen: a Városi Galériában és a Pál Gyula teremben.

(Fotó: Muzeul Judetean de Artă «Centrul Artistic Baia Mare»)
Hasonló
Szilágyi Imre statisztikus...
Kor, szellem, történelem
Miért nem lett Falumúzeum a...
Ratkó József költőről beszé...
Hársfalvi Péter történészrő...
Isépy Tamás politikusról be...
Béres Ferenc népdalénekesrő...
Szeleczky Zita színésznőről...
Béres András koreográfusról...
Balázs József íróról beszél...
Dudás Miklós püspökről besz...
Kettesy Aladár szemészprofe...
Kemény Lajos főorvosról bes...
Vikár Sándor karnagyról bes...
Westsik Vilmos professzorró...
Tenkács Tibor művésztanárró...
Mező András nyelvészről bes...
Czine Mihály irodalomtörtén...
Hamvas Béla író-filozófusró...
Molnár Mátyás múzeumalapító...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése