Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Lipták József
Alközpontvezető,
Tiszavasvári
Gépakciót szerveznek, kedvezményes támogatást intéznek vetéshez, permetezéshez. Szakszerű és szerteágazó tevékenységükkel formálják, segítik megyénk mezőgazdaságát. A KITE tiszavasvári alközpontjáról van szó. A két megyében is fontos szerepet betöltő alközpont vezetője dr. Lipták József agrármérnök, aki szakemberként és magánemberként is nyitott szemmel jár Európa országaiban. Az állandó tanulás, a szakma iránti folyamatos érdeklődés jellemző rá, de nem mondhatjuk róla, hogy csak elméleti ember. Az uborkatermeléssel kapcsolatos csepegtető öntözéses rendszert például a gyakorlatban is kipróbálta.
A KITE a nemzetközi hírűnek mondható nádudvari egyesülésből alakult, innen indult sikeres útjára. A cég 4 évvel ezelőtt még egyesülésként működött, ekkor részvénytársasággá alakult. A fő tevékenységi köröket így lehetne felsorolni: termelésfejlesztés, alkalmazott kutatás, kereskedés. A jól képzett kutatógárda az élet által felvetett kérdésekre, problémákra keres, illetve ad választ. Nagykállóban néhány hónappal ezelőtt hatalmas raktárbázist nyitottak. A nagykállói telepről kis és nagy tételben vásárolható vetőmag, növényvédő szer és műtrágya.
Többes haszonnal jár, hogy a cég támogatja, finanszírozza a termelőket. A KITE meghitelezi a termelést, jelentős kedvezményes hitel adható például a napraforgó termeléséhez. A Takarék Bankkal kötött szerződést a KITE. Ennek is köszönhető, hogy a tavaszi munkálatokhoz, a növényvédő szerek vásárlásához kedvezményes hiteleket kaphatnak a termelők. Nem kevesebb mint 25 százalékos, vissza nem térítendő támogatást kapnak a gépvásárlók.
A cég szakemberei az ő közreműködésével először Gávavencsellőn mutatták be a csepegtető öntözéses uborkatermelést. (Ma már több száz hektáron működik az öntözéses rendszer megyénkben.) Ez a módszer beruházásigényes, de a beruházás a termés mennyiségén és minőségén megtérül.
A szakemberek az uborkánál − és mindenütt másutt − tanácsokkal is szolgálnak. Felhívják a figyelmet a tápanyag-utánpótlás fontosságára és az új, hatékonyabb növényvédő szerekre. Hangsúlyozzák, hogy a minimális tápanyag biztosítása és a minimális permetezés elengedhetetlen. Szemléletformálásuknál felhívják a figyelmet arra, hogy csak a minőségi termékeket lehet eladni.
Fontosnak tartja a cég a továbbképzéseket, a kellő propagandát. Téli estéken szabolcs-szatmár-beregi kultúrházakban, gazdakörökben a szakemberek előadásokat tartanak. Különböző kiadványai voltak, illetve vannak a cégnek. A rendszeres szakmai bemutatóknak nemcsak propagandisztikus, hanem egyéb hatásuk is van.
Az alközpont vezetője szimpatikus, jól képzett ember. Agrármérnök, növényvédő szakmérnök. A nyíregyházi tanárképző főiskola francia nyelvszakán szerzett újabb diplomát. (Mostanában, immár őszülő fejjel angolt tanul.) A Pénzügyi és Számviteli Főiskola vállalkozói szakán a feleségével együtt tanult, most kapták meg diplomájukat.
A Debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett. Az apja huszonkét évig volt tsz-elnök Tiszalökön, illetve Tiszavasváriban, innen az indíttatás. Az egyetem után apja beajánlotta a tiszavasvári tsz-be, itt volt gyakornok. Mivel focizott, a helyi vegyészeti gyár növénykísérleti osztályán ajánlottak neki munkát. Szerette az eredeti szakmáját, ezért búcsút intett a gyárnak, a focinak és a derecskei tsz-be ment dolgozni. Itt Fülöp József tsz-elnökkel jó emberi és szakmai kapcsolatot alakított ki. Derecskéről ment a KITE-hez, ő szervezte és indította be az alközpontot, amelynek négy év múlva már huszonnyolc munkatársa volt. Szakmai önéletrajzához írhatnánk azt is, hogy 1987-ben 6 hétig gyakorolta a francia nyelvet Svájcban. 1991-ben pályázatot nyert, és tizennégy társával Franciaországba ment a piacgazdaságot tanulmányozni. Élcelődve jegyezte meg, hogy a tizenöt magyar közül csak kettő volt vidéki, a többi budapesti… ’92-ben a francia mezőgazdasági minisztérium pályázatán nyert, huszadmagával mehetett Franciaországba. (Csak hatan voltak vidékiek.) E francia szakmai úton tapasztalta, hogy ott nagy cégek is vannak, a centralizáció volt a jellemző, nálunk pedig a decentralizáció. Ott hatalmas vágóhidak, feldolgozóüzemek vannak, a minőség ott szentírás és a felvásárlók befolyásolják a termelőket, vagyis a fogyasztók igényei szerint termeltetnek.
Felesége vezető óvónő. Anikó lánya és a dupla nevű fia József Attila egyaránt joghallgató. Mind a két gyermeke letette már a középfokú nyelvvizsgát, a fiú teniszezik és úszik. Az alközpontvezető a jó családi háttérnek is köszönheti munkasikereit.
Dr. Lipták Józsefnek az öccse Tiszavasváriban mezőgazdasági vállalkozó. E vállalkozásnál is megmutatja néha gyakorlati tudását. Valaha NB III-as labdarúgócsapatban focizott. Mostanában is a foci és általában a sport jelenti neki a szórakozást, a kikapcsolódást.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Hiszi, hogy jó utat választ...
Péter László és neje, Dr. J...
Galambos Béláné
Tisza Sándor Rajmund
Dr. Zsonda László
Veres Péter
Berecz János
Nánásiné Szabolcsi Mónika
Dr. Pásztor Erzsébet
Dr. Sztányi István
Vargáné Markos Ágnes
Nagy Péter
Balogh Istvánné
M. Szlávik Tünde
Elek István
Kovács Szilárd
Kiss János
Kocsik László Csaba
Filep Sándor
Szántó Zsolt
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése