Záhony

Vajon hány édesanyának lenne lelki és fizikai ereje ahhoz, hogy a saját két gyermeke mellett otthont teremtsen olyan kicsiknek, akiket a vér szerinti szüleik nemkívánatosnak tartanak? Mert könnyű szavakban jónak mutatkozni, de amikor kora reggeltől késő estig zsibvásár a lakás, játék játék hátán és szusszanásnyi idő sem jut a pihenésre, akkor bizony nagyon nehéz ilyen terhet venni valakinek a vállára.

Bigai Béláné, Szántó Judit, Záhonyban él családjával. Két fiukat már felnevelték a férjével, Róbert és Béla a fővárosban él, a vendéglátásban dolgoznak. Judit asszonyéknál négy gyermek osztozott a szülők szeretetén, míg a férj nyolc testvér mellett ismerte meg a világot. Építettek egy hatalmas házat Záhonyban és azon reszkettek, mi lesz, ha kirepülnek a fiaik? Szinte egyértelműen jött az ötlet, hogy nevelőszülőként kamatoztatják gyermekszeretetüket.

Fényképeket nézegetünk a ma is jó megjelenésű, 1956-os születésű asszonnyal. A csöppségek derűs, nyílt tekintete, vidámsága beszédes bizonyíték rá, hogy jól érzik magukat a családban. Bigainé erősíti bennük az összetartozás érzését, a testvérek között természetes szeretetet, szolidaritást. Egészen másfajta fényképek is előkerülnek: Judit mama lelkesen magyarázza, hogy melyik gyerekét fogadták örökbe. Egyiket Norvégiában, Svájcban, míg néhányat idehaza…

– Mi addig nyújtunk nekik otthont, míg véglegesen nem rendeződik a sorsuk – magyarázza. A nevelőszülő nem örökbefogadó, de szinte ugyanazokat a körülményeket, lehetőségeket teremti meg a gyerekeknek, mint az a vér szerint vagy az örökbefogadó családnál természetes. Azért nem ritka, hogy hosszú évekig élnek köztünk, egészen kicsi koruktól kezdve.

Jelenleg Ádám József, Csóka Béla, Boros Renáta, Pásztor Viktória, Balogh Heléna és a 15 hónapos Tóth Enikő jelenti számukra a nagycsaládot. Már a kórházból viszik haza az „ottfelejtett” csöppségeket.

Nyolc éve építkeztek, egy százharminc négyzetméteres házat húztak fel a határ menti városban. A szülők nagy örömére gyermekzsivaj tölti be a házat, a gyerekek nagyon szeretnek velük élni.

Talán mondani sem kell, hogy mennyi kiadást rögzítene a háztartási napló. Noha élelemből, ruhából fogy rendesen, a férj unszolására az anya megvette – természetesen részletre – a régen áhított svéd, atkátlanító porszívót, amelyre azért volt szükség, mert Józsika asztmás, és az orvos szerint minden porfajta árt neki. Pestre hordják orvoshoz, ott remélnek segítséget. Azért egy hétig álmatlanul forgolódott az asszony, hogy megengedhetik-e maguknak ezt a nagy értékű luxust. De egy hét után annyira megszerették a különleges masinát, hogy nem adnák oda semmi pénzért.

A napjuk fél hétkor kezdődik. Mire a három iskolást felkölti az édesanyjuk, már asztalon a tea, kakaó és az uzsonnára készített szendvics. Van úgy, hogy a nagyobbak viszik óvodába a kisebbet. Ahogy nyolcra elcsendesül a ház, a mama ébreszti a kicsiket. Amíg ők reggeliznek, játszanak, ő odakészíti az ebédet, rendet rak. Az, hogy mosni, vasalni állandóan kell, bizonyára nem újság. Legutóbb Judit napra a férjétől kapott egy modern vasalót…

Minden gyerek segít a maga módján. Reggel beágyaznak, este elrakják a játékokat, a nagyobbak az asztalterítésben, mosogatásban, bevásárlásban is részt vesznek. Megismerik a pénz értékét, megtanulják becsülni azt. S főként az a lényeges, hogy a munka, az egymásért végzett odaadó tevékenység az életük vezérlőelvévé válik.

Büszkén mutatja azt az oklevelet az anya, amit a Kádár Alapítványtól kapott nemrégiben: a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek gondozása, nevelése terén kifejtett áldozatos, példamutató tevékenységéért. Jól jött a pénz is, természetesen, de sokkal többre becsüli az anya az elismerést, hogy mások is értékelik a munkáját.

Bigainé a MÁV-nál bérelszámolóként és üzemgazdasági ügyintézőként kereste a kenyerét. Jelenleg gyesen van. A férje az eperjeskei átrakókörzetben dolgozik.

– Én azt hiszem, elégedett vagyok az életünkkel – magyarázza az anyuka, aki csak a többes számot ismeri. A kicsik szeretetben, békességben nőnek fel, megismerik az egymáshoz alkalmazkodás, a törődés érzését. Azon fáradozunk, hogy tanuljanak, szerezzenek szakmát, hogy meg tudják állni a helyüket az életben. Nekem az a legnagyobb boldogság, ha őket örülni látom.

– A nevelőszülők valamennyien áldozatos munkát végeznek – fogalmaz Együd János, a Gyermekvédelmi Intézet igazgatója. Közülük is kiemelkedik Bigai Béláné, akit példaképül állíthatunk valamennyiük elé. Nem látványos ez a tevékenység, de napi huszonnégy órás készenlétet jelent.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)