Virág a kátyúban

the-pothole-gardener.jpgHamburgeradó és stresszteszt. Az elkövetkezőkben újabbnál újabb szavakat kívánok bemutatni. Még mindig bővülnek a –kommandó utótagú összetételek. A kormány bérkommandóval akarja ellenőriztetni, illetve betartatni, hogy a köz- és magánszférában megtörténjenek a megállapodások szerinti béremelések. Ugyanakkor az újságok szerint megnőtt a cukorvásárlás az üzletláncokban, de cukorturizmusról még korai beszélni. Az új szavak születése soha nem szűnik meg egy élő nyelvben. Szemelgessünk tovább az utóbbi idő terméséből!

A térinformatika a hagyományos térképészet és a számítástechnika összekapcsolásából született új, alkalmazott módszer és tudományág. Tulajdonképpen térképhasználat számítógépen. Előnye, hogy sokkal gyorsabban lehet szerkeszteni és a felvitt adatokat elemezni. Így például az Új-dél-walesi Egyetem térinformatikai rendszerek tanszékének munkatársai az áradások idején a friss műholdfelvételek alapján megállapították az áradás jövőbeni folyásirányát, két évvel ezelőtt pedig ugyanők sikeresen jelezték előre a Victoria államban tomboló erdőtűz frontjának mozgását.

Még a politikai hírekben is szerepelt a lézerblokkoló. Ez tárgy az autóra szerelt kis eszköz előre jelezheti a radaros és lézeres traffipaxokat. Nem érdemes használni, ugyanis a rendőrség talált egy kiskaput, így az elvileg legális lézerblokkoló használatáért akár két év szabadságvesztés is járhat.

Más. Annak idején nekünk babzsákunk volt, azzal kellett különböző tornagyakorlatokat végezni. De hol van már a tavalyi hó! Most már babtábla van, aminek semmi köze a tornához. A babtábla olyan, mint egy öszvér, mivel egy babzsák és egy írótábla, illetve tálca együttese, keresztezése. Valójában lábak nélküli asztal, és számtalan pozícióban teszi lehetővé olyan, sík felületet igénylő tevékenységek elvégzését, mint az evés, írás, rajzolás, laptophasználat, tanulás, barkácsolás, kézimunkázás.

Ha valaki meg tudja mondani, hogy mi az a sufonesza, minden elismerésem. Ez ugyanis egy mozaikszó, a süt, főz, nem szakács szavakból megalkotva, és egy receptblog neve.

Elmúlt már jócskán karácsony, de talán sokan emlékeznek, az ajándékok sorában az egyik sláger az e-könyv-olvasó volt lapozógombokkal. Azaz elektronikus könyv.  Villanykönyvnek is magyarították a sajtóban.

A következő kifejezés egy idegen szó: a street view az internetes világcég, a Google utcakép-szolgáltatása. Az utcai panorámaképeket nyújtó alkalmazás segítségével távoli városok utcáin tehetünk virtuális sétát milliónyi panorámakép segítségével. A panoráma-fényképezők az autók tetejére szerelt magas póznákon vannak.

A 2012-es lengyel‒ukrán rendezésű labdarúgó-Eb hivatalos hangszeréül az ukrán rendezők egy, az okarinához hasonló sípot kínálnak, a zozulicát. Ez az ukránok nemzeti hangszere, a szó jelentése kakukkocska, és a dél-afrikai vuvuzelát lenne hivatott helyettesíteni. Az agyagból égetett, madarat formázó ukrán sípból egyszerű dallamokat, illetve madárhangokat lehet elővarázsolni. Majd meghalljuk…

Új intézmény is megalakult, némileg metaforikus elnevezéssel, a kormányablak. A tervek szerint 2013 végére minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügy elintézhető lesz ebben az integrált ügyfélszolgálati irodában. Az elnevezés utal az ügyfélablakra, s arra is, hogy nyitott az állampolgárok számára, hiszen a cél, hogy a közigazgatás közelebb kerüljön az emberekhez.

Dél-Koreában robottanárok tanítják az angolt. Tojás alakú, nagyjából egy méter magas. A fején egy monitor van egy nő arcával a képernyőn. Körbegurul az osztályteremben, felolvas a könyvből, ha kell, táncol vagy énekel is. Az érdekessége az a dolognak, hogy a robotot távirányítással mozgatják valódi angoltanárok, de nem a szomszéd szobából, hanem a távoli Fülöp-szigetekről, mert ott a legolcsóbbak a képzett nyelvtanárok.

Az utolsó új szavunk a gerillakertészet. Ez olyan erőszakmentes civil kezdeményezés, amelynek során a lakosság vagy egy természetvédő szervezet, illetve egyesület a közterület-felügyelet vagy a városvezetés hivatalos engedélye nélkül virágokat, fákat helyez ki vagy ültet el különböző nyilvános helyeken. A legújabb változata, hogy kátyúkba ültetik a virágot. Az egyik gerillakertész autójában mindig van néhány tő friss virág. S ha kátyút talál, ülteti.

(A kép forrása: annatolfree.wordpress.com)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése