Rajtaütésszerű szóalkotás

sp19.jpgA turizmus és a kommandó szavak természetesen jelentésükben nem mutatnak semmiféle összefüggést, azonban egy valamiben igen. Erről szeretnék az alábbiakban szólni. Mindenekelőtt azt el kell mondani, hogy a szavak időnként gomba módra szaporodnak, főként összetételi utótagként. Erre kívánom bemutatni a fent említett két példát. A kommandó szónak a Magyar értelmező kéziszótár második, átdolgozott kiadása szerint a harmadik jelentése a következő: terroristák, túszszedők stb. ártalmatlanná tételére kiképzett rendőri rohamcsapat, különítmény. Számunkra most fontosabb a negyedik jelentés: törvénytelen tevékenységet feltáró, felszámoló rendészeti szervezetek valamelyike. A szónak ez utóbbi jelentésbővüléséről részletesen számolt be Zimányi Árpád kollégám az Édes Anyanyelvünk című folyóirat egyik számában, ő ekképpen határozta meg: rajtaütésszerű ellenőrző csoport. Például: áramkommandó, amely az áramszolgáltató vállalatok által szervezett, szakemberekből álló csoport, és amely igyekszik megállapítani, tetten érni az áramlopást. Azt gondolhattuk volna, hogy a több mint tizenöt éve keletkezett szóösszetétel mintájára már nem jön létre több ilyen jellegű kifejezés. Azonban ez nem így történt, ugyanis a törvénytelenségek száma és módozatai, ezzel együtt pedig a kommandók száma tovább szaporodott. Íme: borkommandó, festékkomandó, hulladékkommandó, húskommandó, plázakommandó, sonkakommandó, vámkommandó. Ezek közül a leghumorosabbnak a sonkakommandó tűnik, ez az az ellenőrző csoport, amelyik húsvét előtt az üzletekben kínált sonka minőségét vizsgálta. Viszont részben más jellegű a plázakommandó kifejezésünk, amely nem a bevásárló- és szórakoztatóközpont üzleteit ellenőrzi, hanem a csellengő, iskolából lógó diákokat. Íme, egy példamondat, hogy még világosabb legyen a fogalom:

Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett plázakommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre koncentrálnak egyebek mellett.

Az analógiás változásra jó példa a –turizmus utótagú összetételek szaporodása. Az egyik „legrégibb” példája a benzinturizmus volt, ezután következett a konferenciaturizmus, kutatóturizmus, ökoturizmus, shoppingturizmus, szalámiturizmus, termálturizmus, bevásárlóturizmus, borturizmus, kalandturizmus, napjainkban pedig partiturizmusról, hitelturizmusról, sőt jogosítványturizmusról is olvashatunk.

A partiturizmus nem más, mint a hagyományos leány- és legénybúcsúk új, idegenforgalmi változata. Íme, egy példamondat, ami segít az értelmezésben:

Tallinnban, a brit partiturizmus aktuális fővárosában vagy a „feljövőben lévő” Rigában le lehet részegedni azért az összegért, amibe a szigetországban egy-két rundó sör kerül. A cég egyik vezetője szerint mostanra bevételeik csaknem felét a brit partituristák adják.

A hitelturizmusra pedig azért van szükség, mert a magyar vállalkozások egy része a hazai bankok szigora miatt, a felesleges köröket kihagyva, azonnal osztrák vagy szlovák pénzintézeteknél próbálkoznak, amennyiben forrásra van szükségük, mivel a magyar bankok vagy egyáltalán nem, vagy csak teljesíthetetlen feltételekkel adnak kölcsönt a vállalkozásoknak

S bizony a jogosítványturizmusnem a legtörvényesebb utazások közé tartozik, ugyanis arról van szó ebben az esetben, hogy az ideiglenesen tilalom alatt álló autóvezetők egy másik EU-tagállamba utaznak azért, hogy új vezetői engedélyt szerezzenek.Tehát a járművezetők „A” tagállamban bevont jogosítványuk helyett „B” tagállamban szereznek újabb vezetői engedélyt, majd ez utóbbi dokumentumot később „A” tagállamban is elismertetik. Sőt a jogosítványturizmusnak egy újabb ága is létrejött az utóbbi időben: az, amikor a külföldiek Magyarországra jöttek a jogosítványt megszerezni, azonban a maguk választotta tolmács segítségével tehették le az elméleti vizsgát. Talán nem kell részletezni, hogy ki adott számot a tudásáról.  Szerencsére ez a turizmusfajta azóta már a rendőrségnek köszönhetően leáldozott.

(A kép forrása: http://forum.bodybuilding.com/

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése