Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pénzes Sándor
Vállalkozó,
Kisléta
Több propagandát, több figyelmet érdemelne ez a szép kis település, Kisléta. Alig illik rá a „kis” jelző, hiszen elég nagy, ezerhétszázan lakják, vonzó, rendezett a hely, csak hát alig van itt átmenő forgalom. Ha Nyíregyházáról Nyírbátor felé vezet az utad, a máriapócsi vasútállomás előtt jobbra fordulj, kocsiddal leküzdesz két-három S kanyart és máris Kislétán vagy. Alig hogy beérsz a faluba, jobbról megállítja tekintetedet az ódon kastély, és a körötte lévő sok szép fa. Százados fák is integetnek feléd a kapun belül, a kapunál viszont a jól ismert ovális alakú táblán ez áll: Természetvédelmi terület. Szemben, a kövesút másik oldalán a rendben tartott, korszerű öltözővel ellátott futballpálya látható, azon belül egy apró kis tavacska.
Sokfelé az élet modern jelei láthatók. Nem kevesebb mint száztizenöt telefon köti össze az akácosok mögé bújt falut a külvilággal. E település „gazdája”, polgármestere Pénzes Sándor.
Hangsúlyozza: tiszteletbeli polgármester ő, hiszen elsősorban kőműves és építési vállalkozó. Ám a polgármesteri teendők ellátását sem kezeli másodlagosan. Nem felejti el, igyekszik meghálálni, hogy a rendszerváltás utáni szabad választásokon négy jelölt közül a helyi lakosság hetven százaléka rá szavazott. 1994 végén az újabb helyhatósági választásokon a szavazatok kilencven százalékát kapta. Nem semmi, a számok önmagukért beszélnek. Vajon a négy év elteltével miért is lett még népszerűbb, miért szavaztak neki még többen bizalmat?
Talán azért − mondja -, mert szót ért az emberekkel. Mert velük és értük sok mindent tett az elmúlt négy év alatt. Mit is? Négy tanteremmel bővült az általános iskola. Saját gyógyszertárat kapott a település. Kevés lakossági hozzájárulás mellett bevezették a gázt a településre. A belső úthálózat immár kilencven százaléka szilárd burkolatú. Bővült az öregek napközi otthona.
Ez utóbbi talán nem nagy dolog, hiszen a falvak elöregednek, a legtöbb helyen bővíteni kell az öregek második otthonát. Ám itt bővült az óvoda is. Azért, mert viszonylag még mindig szapora a gyermekáldás.
Nem is polgármesterként, inkább magánemberként, sportszeretőként támogatja a helyi labdarúgócsapatot. Gyakran a saját kisbuszán szállítja a csapatot az idegenbeli meccsekre. E patronálásnak, e buzdításnak is köszönhető, hogy a kislétai fiúk a megyei első osztályú bajnokságban igen előkelő helyet foglalnak el. A polgármester közel áll a focicsapathoz. Átvitt értelemben és a szó földrajzi értelmében is, hiszen a szép, kétszintes lakása a futballpálya mellett van. Közvetlenül e ház mellé épül most a fia szintén emeletes, építészeti és esztétikai szempontból egyaránt nagyszerű háza.
Kell-e mondani, hogy a polgármester mint kőműves maga teremtette a szép otthonát. A ház bejárata előtt székelykapu marasztalja a tekintetet. A szépen berendezett otthon tágas szobáiban ficánkolhatnak az unokák, látogatásunk idején is gyerekzsivaj töltötte be a társalgót. A rendezett udvaron gazdasági épületek és gépek is láthatók. Érezhető, szemmel látható, hogy jó módban él e család. A kitartó munka eredményeként.
Pénzes Sándor a cselédsorból emelkedett a magasba. Apja cseléd volt, majd gépkocsivezető. Öten voltak testvérek. Sándor ezerkilencszázhetvenben szerezte meg a kőműves szakmunkásbizonyítványt. Negyed százada űzi az ipart. Gyakran hajnalban kelt és naplementéig tartott a műszak. Nehéz, de látványos a kőműves munkája. És maradandó. Az általa felépített lakás generációknak szolgál otthonául. A huszonöt év alatt sok szép lakást épített itt és a környező falvakban. Furcsa, de szép emlékei közé tartozik, hogy kőművesként (és nem polgármesterként) járult hozzá a helyi cigánytelep felszámolásához: sok C-lakást épített a település szélén. Látványos munkát is végzett, többek közt a kállósemjéni híres kastély és kripta felújításánál.
Budapesten is ismerik a kislétai kőműveseket. Közintézmények felújításával, bővítésével foglalkoznak a fővárosban. Pénzes Sándornak a fia is kőműves és építési vállalkozó. A fiú a saját vállalkozásában dolgozik Budapesten. A nagyobb lánya óvónő, a kisebb vendéglátós.
Pénzes Sándornak van még egy fontos megbízatása a faluban: ő a mezőgazdasági szövetkezet vezetője. Hatvan-hetven embernek adnak a szövetkezetben munkát és megélhetést. Hagyományosan dohányt is termelnek a szövetkezetben.
Természetesen saját földje is van e sokoldalú embernek. Elmondhatja azt is, hogy a saját juhai a saját legelőjén legelnek. Pecsenyebárányokat nevel, exportra. Nem csak a szójáték kedvéért mondhatjuk: Pénzes úr pénzt, pontosabban valutát hoz az országnak is, nem csak magának. Jó módjáért talán sokan irigylik, de a temérdek munkájáért, a nagy-nagy felelősségéért aligha lehet irigyelni.
Mindenesetre a kislétai polgármester elégedett ember lehet.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése