Lenin a tévéállvány alatt

funny-pictures_picphotos_net.jpgA közelmúltat korjelző szavakkal és szituációkkal egy dráma is felidézheti. A szocialista érát például Szakonyi Károly jól ismert Hongkongi paróka című vígjátékával elevenítsük fel! Amolyan retró színházba invitálom a kedves olvasókat. A főszereplő Sas Kálmán, Sas elvtárs, ahogy hangzott akkoriban a tekintélyt parancsoló titulus, az Aeroimpex igazgatója, s miközben eljutott a ranglétra legfelső fokára, s egy nyugati, frankfurti kiküldetésben bízik, aközben a felesége és a szeretője között őrlődik, hánykolódik. Képmutató életet él, s mind a munkahelyén fontos feladatának, mind a nőknek megfelelni vágyás vezérli. Így például az is fontos teendő, hogy szeretője kérésére beszóljon telefonon a belkerre, hogy jutányos áron vásárolhasson jugoszláv bútorokat.

A komédia mulatságos bonyodalmak közepette mutatja be, hogy nem jó dolog, ha valaki vezető beosztásban megfeledkezik a múltjáról, és természetétől idegen életstílust próbál utánozni. Mindeközben természetesen Lenin-összest kellene tanulmányoznia, erről azonban kiderül a keresése során, hogy a tévéállvány alatt van négy kötet magasítónak.

Ha azt mondom, hogy a marxista egyetem és a klinkertégla összefüggésbe hozható, először hihetetlennek tűnik. Íme, egy részlet ennek bizonyításaképpen, mire volt hasznosítható a felsőfokú iskola, konkrét és átvitt értelemben. Sas elvtárs a feleségét, Marát így biztatja az akkoriban státusszimbólumnak számító hétvégi ház építése kapcsán:

Édesem, a klinkertégláknál nincs fontosabb, égetőbb gondunk. Beszélek az ottani gyárigazgatóval, együtt jártunk marxista, esti egyetemre.

Az egyik párbeszédben a feleség emlékezik vissza a régi lakásukra, bamba férjének címezve a megrovást, magyarázva, hogy miért kellett átköltözniük.

Csak felfogtam, hogy mi illik a rangodhoz. A beosztásodhoz. Gondold el, a józsefvárosi földszintes lakásba meghívni valakit a kollégáid közül. Vagy egy külföldi ügyfelet. Hm! A lichthof szomszédságában.

A lichthof bizonyára sokaknak ismeretlen szó, magyarul világítóudvar, egyfajta belső udvar, emeletes házak aknaszerű szűk udvara, amelyre a mellékhelyiségek ablaka nyílik. Szolgálhatja a szellőztetést is (pl. a konyha, fürdőszoba, mellékhelyiség mellett, mögött vagy előtt), ez esetben néha nem több egy függőleges, szűk udvarnál vagy aknánál az épület belsejében. Szolgálhatja azonban a környező helyiségek természetes fényellátását is (ezért is „világító”) – ilyenkor általában nagyobbra méretezik.

A 70-es évek közepén a pénz értékét mi sem mutatja jobban, mint az egyik díszletező munkás következő mondata:

Most mi is elteszünk havi száz forintot a bankba.

S ugyanő visszaemlékezik a közelmúltra egy mozgalmi dallal:

Sződd a selymet, elvtárs, selyemből lobogót!

Úgy vélem egy-egy ilyen színházi előadás megbeszéléssel együtt a diákoknak akár egy komplex történelemórával is felérhet.

(A kép forrása: funny-picture.net)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése