Ki nem iktatható mulandóság

Nyárligeti napló, 2008. december 12. péntek, Nyárliget

Írta: Csabai László

yumoristicheskie-illyustratsii-i-karikaturyi-gerhard-gluck-15.jpgA kicsit viszem edzésre, Nyírszőlősre. Ahol a Vasvári átvált Westsikre, hirtelen elsötétül előttem a világ. Szegény Gogol érezhetett ilyet, mikor felébredt tetszhalálából, s rádöbbent: élve helyezték koporsóba és csúsztatták le a Danyilov monostor sírgödrébe. Irtózatosan hosszú idő (valójában pár másodperc) után végre megpillantom a szennyvíztisztító fényeit. Lehúzódok. A megfejtés egyszerű: kiégtek az izzók az elülső lámpákból. Mind, egyszerre. A Vasvárin nem vettem észre, mert jól ki van világítva. Jön az izzócsere, stb. És közben a kérdések: Mi van, ha egy kivilágítatlan biciklis halad előttem? Ha kanyarodik az út? Ha szemben előznek? Ha elérem az Ér patak hídját? (Azon, tudvalevőleg, egyszerre csak egy irányból lehet közlekedni.) Nem lett volna meglepő, ha a patakban kötünk ki, ha felmázolódunk egy kamionra, ha meghalunk. Én és a kicsi. Nem történt egyik sem. Tulajdonképpen kimondhatatlanul boldognak kéne lennem, csak sajnos a kicselezhető, de végképp ki nem iktatható mulandóságnak az emberi agyban megbúvó gondolata nem engedi, hogy kimondhatatlanul boldog legyek. De azért örülök, s gyorsan összeírom, milyen veszedelmektől menekültem már meg eddig. Íme néhány:

– Osztálykirándulás. Hatalmas teherautó jön az ösvényen. Mindenki felugrik a sziklákra. Én nem. (Nem tudom, miért.) A szörny elzúg mellettem. Tényleg pár milliméteren múlt.

– Belakva, besörözve akarom átúszni a Tiszát. A felén alig túl, örvényes helyen jön rám a rosszullét. Kezem nem érzem, mikor húzok, hányingerem van. Valahogy legyőzöm az öklendezést, a víz felett tartom magam, míg az ár elsodor egy kanyarig, ahol megkapaszkodhatom a cipőfűző vékonyságú, de erős fűzvesszőkbe.

– A hegyekből tartunk hazafelé. Kikapcsolom a motort, ne fogyjon a benzin. Állandóan fékezni kell, amitől a tárcsák úgy felmelegednek, hogy már semmit nem érnek. És akkor egy mellékút jobbra, dombra fel.  Lefordulok, lassulunk, és szépen megállunk.

És még 26 ilyen eset. Matematikailag a végső valószínűséget a részesemények valószínűségének törtszámú szorzataként kapjuk meg. Vagyis kicsi a valószínűsége, hogy mind a 29 esetet megúszom/szuk, és mégis élek/lünk. Ez önmagában nem bizonyíték a Gondviselés, pláne Isten létére, de boldogító érzés. Persze, ha magukra az esetekre gondolok, akkor félelmetes. Boldogító és félelmetes, mint maga az élet.

M. Szlávik Tünde
rovata
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése