A legélesebb emlék

Nyárligeti napló
Július 25.
(Nincs és mégis van)

Írta: Csabai László

Ma először beszélgettem el a félidőben érkezettek közül két hölggyel. Eddig csak figyeltem őket. Ahogy minden este közösen énekelnek, ahogy szépen beszedik a pénzt a kirándulásokhoz – mert ők mennek, mennek bizony, nem hagyják, hogy elblicceljék a szervezők, amit ígértek –, ahogy elviccelődnek azon, hogy ’64-ben a továbbszolgálós Nagy Jani háromszor egymás után szétlőtte tarackkal egy bizonyos Bözsi néni kamráját, egy másik, továbbszolgálós, Pofocki Bandi, az utász pedig úgy szerelte össze földalatti lemezbunkerét, hogy maga sem tudott kijönni belőle, a hadgyakorlat után kutyával kellett megkeresni. Mert ez a csoport nyugdíjas katonatisztekből és tisztfeleségekből áll. Persze mást értenek a civilek katonatiszt alatt, és mást maguk a katonák. Mert tiszt csak alhadnagytól kezdődik. És itt is érezni, hogy egy nyugdíjas alezredes, az csak más, mint egy nyugdíjas főtörzs. De nagyon együtt vannak és nagyon büszkék magukra. Arra, amik voltak. És arra, amik most: az ország legjobb nyugdíjasklubja. Erről beszél a két hölgy is, aki mellém ült le a reggelinél. Már 264 tagjuk van, ez 5-el több, mint ami a – konkurens – pesti belügyis nyugdíjasklub létszáma. Ha pedig a valódi, aktív, tagokat nézzük, akkor végképp verhetetlenek, mert nálunk nem csak az van, hogy egyesek beiratkoznak, aztán meg még a – közben felszámolt – laktanya és zászlóalj névnapi (mert ilyen is van) ünnepségére sem jönnek el. Mert aki náluk tag, az vagy szívvel-lélekkel tag, vagy menjen más, komolytalanabb klubba. És a taglétszámuk évről évre nő! Ezt furcsállhatnám, hisz nyilván ők is csak meghalogatnak, és utánpótlás nincs, de nyilván az igazat mondják, ilyen csodálatos klubban minden megtörténhet. Szeretnék ilyen nyugdíjas lenni, mint ők. Vagy a fene tudja.

Reggeli után felsorakoznak az étkező előtti placcon, mintha a kaukázusontúli hadseregcsoport elhárító dandárjának a kórusa lennének, és közlik, hogy van még öt hely a buszon, aki akar, velük tarthat Neszebárba. Barbara odalép melléjük, és közli, hogy ne menjen senki, mert hatkor indul velünk a busz Magyarországra, és addigra a nyugdíjas csoport nem biztos, hogy visszaér. De vigasztalásképp hozzáteszi, hogy Mamaia mellett van egy város, aki világot akar látni, azt megnézheti. Érdemes, mert van ott egy híres török templom. Nagyon híres, még kilátó is van mellette.

Tengerpart. Pálmák. (Igaz, dézsában.) A víz olyan kék, mint az ég. (Bár a Fekete-tenger általában tényleg feketés, de tündöklő napfényben, felülről kék, fényzuhatagban pedig a távolabbi része fehér.) És a parton egy hófehérbe öltözött, világítóan fehér bőrű, fehér kalapos nő. Játszik azzal, hogy felugrik, mikor egy hullám kifut a partra. Persze nem tud a levegőben maradni, míg visszahúzódik a víz, s ezért lábszára nedves lesz, ami miatt mérges, holott semmi jelentősége nincs, és talán épp ezért a kellemes, hűsítő vízlökésért csinálja az egészet. És hogy bámulják. Közben lobog ingének bő szára, mintha a szamothrakéi mester vésője előtt állna.
Minden megvan a túlzáshoz és a képtelenséghez. És mégis valóságos a kép. És valóságos a nő. Meghökkentő. Most egy nagyobb hullám jön. Csípőig vizes lesz, vagyis rátapad a ruha, s a nő alakja belesimul a föveny tengerhullám formálta homokhullámai közé. Ez is meghökkentő. Ez a nő a feleségem. Ez a legmeghökkentőbb.

A busz már dudál. Behunyom a szemem, hogy ez a kép maradjon meg legélesebb emléknek.

M. Szlávik Tünde
rovata

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

A Nap és bolygói

Az Ócskán

Nyárligeti napló

Ki nem iktatható mulandóság

Őz füstölt szalonnával

Lekvár a bundás kenyéren

Gyöngéd erőszak

Vampirulukki

Feloldódni a mindennapokban

Öncélú telegondolázás

Folyton hősi, folyton ősi

Gilisztasüti papírsombrerob...

Egy életre szól

Úton Brassóba

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!