Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Hambi-pipőke
Lackfi János hét jelenetből álló színműve már a címével jelzi a cselekményt és a helyszínt, hiszen egyrészt a Hambi-pipőkéről mindenkinek a Hamupipőke jut először az eszébe, s nagy valószínűséggel a hambi szóról pedig sokaknak feltűnik, hogy a hamburger kicsinyítő-becéző képzős változata, tehát egy gyorsétterembe csöppenünk. Az ottani világot írja le Lackfi, egy királyi udvar jelmezébe öltöztetve, a gyorskajakirály színpompás udvarában. A viszonylag kevés szereplőt mozgató, egy helyszínen játszódó alkotás jól követhető történet: a karakterek legtöbbje jellemzően egy-egy tulajdonság megjelenítői, a tekintélyelvű főnök (udvarmester), a bunkó biztonsági őr (ajtónálló), a szerencsétlen visszautasított szerelmes (lovag) és egy betévedt csavargó. A főszereplő Zsanett, a szépség, aki magát királynőként emlegetve hamburgerek között, olajszagban várja méltó párját, miközben valamennyi férfi szereplő így vagy úgy szerelmével ostromolja, s végül boldog párra lel a főnök által rettegett ellenőr személyében.
A modern revizortörténet, hiszen ellenőr, azaz szupervájzor érkezik a gyorsétterembe, klasszikus vígjátéki elemekkel, versbe szedve hangzik el. Ez sajátos ellentétet teremt, hiszen a szereplők az úgynevezett édi, bugyuta nyelven beszélnek. De idézzünk máris példákat minderre:
Kártyád van-e, kérsz-e üccsit? Köszike.
Láttad az akciót? Olcsóbb lett a menü,
Ingyen a hambi, ha valaki menüt rendel.
Kapsz még egy üccsit is, s egy kisburit öntettel.
Nyerhetsz egy csomó ajándék meglepit.
Ész nélkül süvít a csili-vili Mazda.
Uncsi vagy.
Itt érdemes megemlíteni, hogy az uncsi akár három szó becézett alakja is lehet: az unokatestvéré, az unalmasé és már azt is hallottam, hogy az unicumé.
Rímes szleng drámának is nevezhetjük a művet.
Nem rinyál itt a hülye liba,
különben elmehet a büdös sunyiba.
Következzék a főhős, mondhatjuk, anti ars poeticája, azaz velős megfogalmazása annak, hogy mit nem akar az élettől:
Otthon főzöl, sikálsz, leszel egy átlagarc,
Zsíros lesz a hajad, mert nem mosod naponta,
Nincs időd, s nem telik a drágábbik samponra,
Kezedben a zacsik, hátadon a kölyök,
Jó, ha a férjedet nem magad cügölöd.
A szereplőket nagy valószínűséggel a szerző, Lackfi János, a való életből vette, akár úgy, hogy beült egy ilyen helyre, és ott hallotta a leírt párbeszédeket. Végül következzék egy idézet az internetről, egy olvasó véleménye. Miről is szól a mű?
Egy lány, aki mást sem tud mondani: kártyádvane, kérszeüccsit (szerintem ismerősen cseng), a másik, akinek az a legnagyobb problémája, melyik csávót válassza, a srác, aki odavan a lányért, de az nem akarja, a takarítónő-féleség aki mindig a bezzegazénidőmben dumával jön elő, a csavargó akit nem akarnak kiszolgálni .. és még sorolhatnám… gyakorlatilag mindennel találkozhatunk a hétköznapokban.
(A kép forrása: cremadexen.xpg.uol.com.br)
Hasonló
A városalapító
Retró helyesírás
Talált szavak osztálya
Üzletnév-divatbemutató
Gólszimat és dupla tüdő
A brutálisan félbevágott vá...
Dühös zöldségek
A macska fel lett mászva a ...
Boholytalanító bolyhos bili...
Lapos a feneke és velencei,...
Nem is sírom a lányságom vi...
A helyesírás miatt tettlege...
Egy sima, egy ferdített
Nadrágszíjhoz hózentráger
Kedveljük a kedvjelet
Hasogassa a fülünket?
Diáksóderparti
Szó-fogadó nyelvérzékünk
Többpárti feltámadás
Szórványaink szólványai
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése