Fapados forradalom

timthumb.jpgAz elmúlt karácsonyon történt meg először, hogy gyökeres fenyőfát vásároltunk. Kora tavasszal kiültettük a kertbe, s néhány hét múlva örömmel állapítottuk meg, hogy él, nem pusztult el. Úgy is mondhatnám, hogy megmentettünk egy fát. Az alábbiakban egy megmenekült szót kívánok bemutatni, amely, mint a fenyő kis hajtásai, egyre több jelentésben él, s ez a szó a fapados.

Előtte azonban meg kell említeni, hogy a jelentésváltozás az a folyamat, amelynek során egy szónak megváltozik valamelyik jelentése, vagy új jelentése alakul ki. Így például a marha szó első jelentése 1358-ból adatolva ’vagyon, kincs’, a második jelentése 1508-ból ’ingóság’. Mára csak a ’jószág, háziállat’ jelentésben él, és az előzőek kikoptak. Tehát itt jelentésszűkülésről beszélhetünk. Ugyanakkor gyakoribb a jelentésbővülés, s ez természetesen napjainkban is jellemző bővülési mód. Így például a Bokros-csomag óta a csomag szó jelentése a következőt jelenti: egymásra épülő megszorító intézkedések, törvények, törvényjavaslatok, rendeletek, ajánlások összessége. Azóta már csak az aktuális miniszter(elnök) vezetéknevét kell behelyettesíteni előtagként, hiszen mindegyiknek van csomagja.

Nagyon érdekesen alakult a fapados szó jelentése. A magyar értelmező kéziszótár legújabb, 2003-as kiadása szerint vasúti kifejezés, elavult, 1950 és 1956 között a párnásnál olcsóbb, nem párnázott ülésekkel ellátott vasúti kocsi, illetve osztály. Azonban ez a meghatározás mára már nem helytálló, és ez korántsem csoda, hiszen minden nyelvben a szókészlet és a jelentések a legváltozékonyabbak, nem olyan állandóak, mint a hangzókészlet vagy az alaktani rendszer. A fapados kifejezés és jelentés ma már újra a reneszánszát éli a fapados repülőjáratoknak köszönhetően, mondhatjuk, hogy az archaizmusból neologizmus lett. Mielőtt azonban bemutatnám e szó jelentésének teljes kibővülését, érdemes megemlíteni az etimológiáját, azaz kialakulását. Ebben Burget Lajos Retró szótára segít, amelyben a következőket olvashatjuk: Az osztályharcos korszakban úgy vélték, hogy a vasúti kocsik osztályba sorolása sem idézheti a múlt rendszert. Így az 1. osztály elnevezés helyett, az orosz megjelölés tükörfordításaként, a fapados (zsjotszkij) és a párnás (mjágkij) megjelölést vezették be. Ezt a kort idézi még a Fapados szerelem című, 1960-ban készült magyar játékfilm, amelyben Vera, a tanárnő a villamoson ismerkedik meg Imrével. Villamoson, fapadoson.

Kezdetben tehát a légitársaságoknál alakult ki az új jelentés, íme, egy példamondat: „Az úgynevezett fapados légitársaságok többek között azzal is spórolnak, hogy csak kevés ellátást biztosítanak a fedélzeten.”

Aztán pedig már nem volt megállás, a fapados divatszó lett, mi több reklámszó, úgy, mint az akció, diszkontár, árzabáló, árzuhanás kifejezésünk az olcsóság jelölésére. Van fapados étterem, szállás, futárszolgálat, esküvői videó, bukósisak(!), és egy zeneszám erejéig fapados űrutazás is létezik. Sőt forradalom is: „Drasztikusan csökkentek a repülőjegyárak az elmúlt években Magyarországon is: győzött a fapados forradalom!”

Tehát bizonyos esetekben teljesen eltávolodott a jelentés az eredetitől, s járművel már egyáltalán nem kapcsolatos az új jelentés. Következzék még bizonyítékul  néhány mondat: „A fordítóirodákra is átterjedt a légitársaságok költségcsökkentő üzleti modellje, a fapados szolgáltatás, amely más cégek nyersfordításával szemben kínál professzionális alternatívát.” „Fapados Everest-mászás. Nemcsak a légitársaságoknál folyik az árverseny, hanem az Everestre kereskedelmi túrákat vezető cégek között is.” „A Fapados űrutazás a zeneszerző és a szövegíró eddigi legslágeresebb szerzeménye, a puttyogós alappal.”

Fapados Magyarország? Fapados világ? Talán mégsem…

(A kép forrása: globspot.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése