Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csigabiga szarva
Szemelvények Ésik Sándor most megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből
Dalolj velem, mosolygott Klára néni. Már ezeket a szavakat is énekelve mondta, azon a hangon, amin folytatta. Csigabiga, gyere ki, ég a házad ideki… A kicsi a válláig se ért, csillogó szemekkel kapaszkodott Klára néni tekintetébe. Az autó hátsó ülésén göndörödtek a gyermekdalok az idős asszony, és a csecsemőkort csak nemrég maga mögött hagyott cseppség szájából. A motorzúgás és a menetszél zaja alig szűrődött be, csengett a kicsi, bongott a Klára néni hangja. Orgona ága, cseresznye virága…
Tavasz végi, nyár eleji virágukban pompázó sárga repcetáblák, fehér fürtű akácok között suhantak. És ezt ismeritek, szólt előre a szülőknek. A dallam nem volt idegen, de Klára néni német dalocskát kezdett énekelni. Mindketten hátrapillantottak. A csengő hang néma maradt, a bongó hang hét évtizeddel ezelőtti emlékekből feléledve énekelt. Klára néni hibátlanul festett, és ondolált szőke haja aprókat rezdült. Tökéletes sminkje nem a ráncokat akarta takarni, hanem szép vonásait hangsúlyozni. Szemének élénk fénye semmiben sem különbözött a mellette csodálkozó gyermekétől. Vége lett a dalnak, hirtelen csend támadt. Landluft, kommentálta Klára néni a papa, mama zavarát. Oda se neki, tette hozzá magyarul. Történt pedig, hogy Karinthy szavait idézve „jöttek távoli ferde illatok”. A három felnőtt feszengése törte meg a dalos idillt, ugyanis hirtelen semmi mással össze nem téveszthető szag töltötte meg az utasteret. Az apróság túl volt már a pelenkáskoron, és valahogy nem is a megtestesült matériára emlékeztetett az illúzióromboló ájer. Így aztán a társaság tagjai közül bárki szóba jöhetett elkövetőként. A kicsi megkönnyebbült, boldog arca és a szag ismételt megerősödése azonban nyilvánvalóvá tette, honnan is származnak ezek a nagyon is közeli ferde illatok. Klára néni, az igazi úrinő, mestere a megbénult hangulatok oldásának. Már az első pillanatban mesélni kezdte, hogy Bajorországban, ahol a tehenészetek trágyáját ilyenkor terítik szét a földeken, bizony mindenfelé landluft, azaz mezei levegő üli meg a földeket. A nótás kedv ugyan elillant, de eltűnt a pillanatnyi zavartság is. Különösen azután, hogy tisztázódott, honnan is ered ez a bizonyos landluft. Amiből ismét csak kerekedett egy kisebb felhőnyi.
A dűlőutat, ahová félreálltak és behúzódtak, mindkét oldalról repcetábla övezte. A vetés szélső sora és az autó között az apró fűszálak és a bimbózó pitypangok még nem tudták minő áldásban lesz részük a következő pillanatokban. Klára néni, akinek nem adatott meg, hogy gyermeke szülessen, kérően pillantott a szülőkre: majd én… Csodák csodája, a kicsi nem tiltakozott. Mindketten a csíkos hátú csigácskát figyelték a pitypang salátalevelén. Ismét együtt énekelték. Csigabiga, gyere ki, ég a házad ideki… A guggoló gyermek meztelen kis pelenkareklám popójából eközben előbújt, aminek elő kellett bújni. A felnőttek boldogságos arccal nyugtázták az eseményt, a landluftot pedig elfújta a szellő. A kicsi viszont picit erőlködve, nagyon is komolyan figyelte, miként csavarodik a fűszálak közé, amit odaeresztett.
Nézd, Klára néni, csigabiga, pillantott fel. A kis fényes barna spirál elvékonyodó vége finoman bókolva lehajolt. Győzedelmes arccal mutatott rá a csokoládészín halmocskára. Látod, Klára néni, szarva van…
Könyvem megrendelhető internetes áruházunkban. Kattintson a címlapra!
Hasonló
Hetedhét holdvilág
A Túr az Óperenciám, a Túr ...
Sárkányok a gyöngyharmatban
Kifelehalófélben
Mint hal a gödörben
Kis aratási illattan
Szerelmem, Demalgon
Kutyabőr
Szívdohogás
A víznek árja
Csipkezsófika álma
Rézmicsoda és lapickásfű
Bölcsődal, torkaszakadtából...
Döglött hús ez mind!
Hatszor szúrt a böllér
Kotrik a Hótszamost
Gróza vására
Hogyan áruljunk Rolex órát?
Vörös felkiáltójelek
Bicebóca és az elsuhanó vil...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése
