A Túr az Óperenciám, a Túr a tengerem

Szemelvények Ésik Sándor most megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből

Az egyetlen mozgó valami is moccanatlanul, a felhőtlen, forró éghez szegezve vibrált. Egy réti héja. Hosszú percek óta egy helyben szitált, el nem mozdulva láthatatlan magasleséről. Kitűnő megfigyelőállás. Birodalma a látóhatárt lezáró Túr-töltésnél kezdődik, és tartománya minden füzes, a sásas tocsogók és a magányos, méltóságteljes öreg mocsári tölgyek.

Ritka pillanata a természetnek, amikor tökéletes a csend. Úgy remegett a meleg, mint a héja szárnya. A karcsú, elegáns madár most meglebbent, de aligha zsákmányra, mert lustán elhúzott a közeli égerfák felé.

A távoli zümmögésnyi nesz lassan berregéssé erősödött, egy motoros közeledett. Mindig kedvét lelte abban, ha ezeken a göröngyösre, zsombékosra száradt beregi legelőkön kószálhatott. Motorjával bejárta és lassan megismerte, megszerette a nyugalmas erdőket, ember nem járta bozótokat, a langyos vizű holtágakat, ahol valamikor a még meg nem szelídített Túr bolyongott kedvére. Kevés helyet ismert, ahol ilyen háborítatlan a természet. A lengéscsillapítók munkája nem volt elég ahhoz, hogy a motor ura maradjon, így a nyeregben félig állva, a térdével is rugózva kerülgette a bukkanókat. Szeme a keményre szikkadt keréknyomokat fürkészte, mert ha belefut egy ilyenbe, menthetetlenül kifordul a kezéből a kormány.

Fű benőtte, rég nem használt dűlőútra kanyarodott, amely egy elhagyott, bedőlt falú tanyában végződött. A régi épület a civilizáció nyomaival idegen testként ékelődött a tájba. A vaksi szemeteskút betonkáváján apró, zöld gyík napozott, remegő torokkal. Az egykor talán ápolt gyümölcsös almafáin meglátszott az emberi gondoskodás hiánya. Nem volt azokon ép levél, alma, ág. Foltok, sebek, forradások mutatták: itt szabadon garázdálkodhatnak a gombabetegségek. A fák törzsén szederindák érlelték hamvas gyümölcseiket, közöttük vadrózsák.

Állt a tanya udvarán egy szilvafa, amelyen hatalmas, áttetsző fehér gyümölcsök mosolyogtak. Némelyikük akkora volt, mint egy kisebb tyúktojás. A jócskán túlérett mézédes szilvákon torkos darazsak dongtak.

Hamar megtelt a kosara.

– Már dél is elmúlhatott – gondolta a fák árnyékát méregetve. Mélán merengett a lombok fény-árnyék játékában. A szénahordásra gondolt, a gépeken verejtékező emberekre, akik mellől eljött-szökött, miután rájött, hogy nélküle éppúgy megy a munka, mint vele. Nem ismerte még az embereket, nem mindig tudta, hogyan szóljon velük. Néha úgy érezte, esetlenül viselkedik. Irigyelte főnöke magabiztosságát, nem tudta tetten érni a pillanatot, amikor jó szóval vagy éppen istenkedve más irányt adott a dolgok folyásának.

– Ő biztosan egész nap velünk lenne – szorult meg benne a bűntudat, aztán a kínos mentegetőzésre gondolt, ha végül is lebukik.

Tétovázott egy darabig, hogy mit tegyen, aztán otthagyta az árnyas tanyát, és a vízparti nádashoz indult. Amikor legutóbb erre kószált, csodálatos darázspókokat fogott, amelyek épp olyan sárga-fekete csíkosak, mint a szilvatolvaj darazsak. Hazatérve rovartűre szúrta őket, de díszes potrohuk napok múlva összeszáradt. Bosszúsan dobta ki az összeaszott tetemeket, és megkereste régi tankönyveit, hogy utánanézzen a pókok preparálásának. Az új szerzeményeket már előírásosan készíti ki, fogadta meg magában.

A nádak, füzek között egymás után fogta a szebbnél szebb példányokat. A lába alatt már víz csillogott. Nem ment tovább, mert félt a piócáktól. „Felmásznak azok még a csizmaszáron is”, mesélte egyszer vadász ismerőse.

Leguggolt. Nem messze tőle pettyes szalamandra úszott, alig mozdítva farkát, lábait. Színpompás bőre, őslényszerű külseje magával ragadta fantáziáját. Az egzotikus halakról, madarakról készült filmek, fotók láttán mindig megpróbálta elképzelni a tenger mélyét, a vad tájakat. Úgy gondolta, nem lenne teljes az élete, ha nem láthatná egyszer a déltengeri korallszigeteket, a hideg alaszkai folyók piros lazacait. Most, hogy már csak a tarka állatot látta, megérezte a pillanat varázsát: ami itt van, az éppolyan gyönyörű.

Érezte, hogy megfájdul a térde. Meg is meredt egy kissé. Felegyenesedett, nyújtogatta, ropogtatta a lábát. Elindult vissza a tanyához.

A délután ahhoz az órájához érkezett, amikor már több van, mint meleg, inkább valami zsibbadt kábultság.

A Túr töltésének szalagnyi bicikliösvényén robogott, felfrissült az arcába vágó friss levegőtől. Két oldalt jól száradt szénaboglyák maradtak el mellette, messze, elöl kíváncsi ürgék ágaskodtak, majd tűntek el. A bukógáthoz igyekezett, amely megduzzasztja a folyót, mielőtt a Tiszába ömlene. Jó két-három méter mély, csendes, hűvös víz van ott, sehol olyan jót nem lehet fürödni. Meztelenül csobbant a vízbe, egy lélek sem járt a környéken. Lassan, a hátára fekve úszott, felfelé a folyásnak.

– Még horgászok sincsenek – tűnődött –, pedig a gát utáni sellőkben még ilyen melegben is szokott üldögélni néhány elszánt pecás. Nem is lehet, kínálkozott a rejtély megoldása, hiszen ilyenkor minden munkabíró embert a szénapetrencéknél találni, gondolta, és azt latolgatta, visszamenjen-e még az embereihez vagy sem. Rosszkedvűen tempót váltott, és karjával nagyokat húzva megcélozta a parton hagyott ruháit.

Már langyossá szelídült a meleg, és a nap is vörössé a fehéren izzóból, amikor S. félúton harmadjára is csordával találkozott a sok kis falu egyikében. Nem próbálkozott utat törni magának a jóllakott, hordónyi hasú, eltelten ballagó tehenek folyamában. Félreállt az árokszélre, majdcsak elfogynak. Nehéz tejszag vonult a kolomp hangja után. Leállította a motort, és elnézett a tengernyi tarka hát fölött. Mintha a víz hozná, egy zöld terepjáró próbált előbbre jutni a nehezen szétváló csordában. Három korcs kutya eszeveszett ugatással próbált segíteni, kevés sikerrel. A lassan közeledő autóban S. a főnökét ismerte fel. Zsibbadtan érezte, hogy nedves lesz a tenyere a kormányon. Kényszeredetten biccentett, hang nem jött ki a torkán. A szó különben is beleveszett volna a hatalmas zsivajgásba. A szemüveges arc magába mélyedten meredt előre a szélvédő mögött, de amikor felismerte, vidám mosollyal intett, és valami olyasmit kiabált, hogy a csorda miatt nem tudnak megállni, és hogy majd holnap úgyis találkoznak…

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése