Mint hal a gödörben

Szemelvények Ésik Sándor most megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből 

depositphotos_10049406_original.pngBéláék a család tulajdonát képező ház hátsó fertályában éltek. Az elejét a kényszertársbérlő foglalta el még néhány évvel azelőtt, hogy Bélát megismertem volna. Szemben velük lakott velük Csaba, az osztálytársam. Egy délután átmentünk megnézni, miként tanul Béla angolul a Saturday Rewue című színes ausztrál hetilapból, meg a Beatles új, ám a sok lejátszás miatt recsegős bakelitlemezeiről. Előtte Csabáék almásláda nagyságú rádiójából hallgattuk a Rádió Luxemburg nem kevésbé recsegős, ám ráadásul még sivító hangján Tom Jones számait.

A délutáni nap perzselte házuk kiskertjében a nemrég elvirágzott orgona poros leveleit. Az ablakszemek alján még ott sárgállott a sárgára dohosodott hurkapárna. A téli léghuzat ellen helyezték oda fázós kezek. Talán a kényszertársbérlő felesége gondoskodott így a takarékosabb fűtésről. A férje éppen akkor lépett ki a Béláék házának elején lévő főbejáraton. Köszönés nélkül haladt el mellettünk. Nekem szokatlan volt, hogy én se köszönök, de a szolidaritás, az szolidaritás. Béla már mesélt róla, miként ordítoznak egymásra szüleivel időnként. Szabó bácsiról, Béla apjáról nehezen tudtam elképzelni az ordítozást, mert egy megtört, nehezen mozgó öregember volt. Felesége pedig az a tipikus úrinő, aki soha fel nem emelte a hangját.

A célszerűen megalkotott táskalemezjátszót a tornác végében egy hokedlire tettük, mert bent semmiféleképpen sem fértünk volna el abban az egy szobában, amelyet Béláék használtak. Nem értettem, hogyan férnek el benne négyen. Ildi, Béla nővére is otthon lakott még. A másik hokedlin a Saturday Rewue lapszámai hevertek. Ámulva lapozgattam bennük, és méginkább csodálkoztam, ahogy Béla kapásból fordított belőlük. Mi Csabával csak oroszt tanultunk, és azt is mérsékelt energiával. Ugyanilyen briliánsan tette át magyarra az éppen forgó Beatles-számot is. Gyönyörű délután volt. Csabával szentül elhatároztuk, hogy mi is belevágunk az angolba. Amikor lejárt a lemez, elérkezett az ideje, hogy megkezdjük késő délutáni strandolásunkat a város méltán népszerű fürdőjében. Kifelé menet, mintha csak érezte volna, hogy ismét találkozhat velünk, az érkező kényszertársbérlőbe botlottunk. Akkor se köszöntünk, de ezt a dolgot tudatosan nem éltük meg, annyira természetesnek tűnt.

Béla a strandon megint az amerikás magyar lánnyal trafikált, természetesen angolul. A vietnami háború éppen friss eseményeiről faggatta. A lány egy szót se tudott magyarul, így nyugodtan cikizhettük Bélát mellettük pancsolgatva: „ennek annyi esze sincs, hogy felszedje ezt a jó csajt, annyira az agyára ment az angoltanulás”.

Másnap délután Bélát egy nagy gödörben találtuk, amint Csabával megérkeztünk az aktuális zene- és angolórára. A kényszertársbérletben nekik jutott kisebb kertrészben tevékenykedett. Elvis módra belőtt haja izzadtan lógott a homlokába.

– Kaptam egy halat – nézett fel egy pillanatra.

– Igen? – tettem úgy, mint aki mindent ért.

– Milyen halat? – kérdezte Csaba, mellőzve a közöttünk amúgy tényleg nem szokásos udvariaskodást. Béla a tornác fellépőjére mutatott, ahol egy uborkásüvegben valóban egy kis ezüstös halacska úszkált körbe-körbe.

– Na és? – emelte fel most már a hangját Csaba.

– Itt lesz neki a kis tó. Csak nem gondolod, hogy abban a szűk uborkásüvegben tartom majd? – válaszolt Béla, és serényen ásott tovább. – Egészen a talajvízig lemegyek, és akkor nem kell mindig frisset önteni bele.

– Te hülye vagy – mondta Csaba bárdolatlanul, de a lényegre tapintva.

– Gyere, menjünk a strandra! – pillantott rám. A kényszertársbérlőt majdnem felborítottuk, amint megfordultunk. Szótlanul, de gyanakodva bámulta Bélát, aki mit sem törődve jelenlétével, ásott tovább.depositphotos_10674602_original.png

Béla másnap délutánra érte el a talajvizet. A gödör széles szájjal, nagy kupac földdel körülvéve mélyedt a sötét fekete földbe. Lefelé egyre szűkült, azon a részen talán már fogyott Béla ereje. Ott lenn talán még annyi víz sem volt, mint itt fent az uborkásüvegben. A kis tükröcskéből hármónk arca nézett vissza. Béla lelkes tekintettel, csillogó szemmel visszhangozta a pinceként kongó földszagú üregbe: – Látjátok, ott természetes közegében, szabadon van az én halam. – A halacska pedig, mintha tudta volna, hogy ennek van itt az ideje, vidáman csobbantott egyet az úszójával.

 

Könyvem megrendelhető  internetes áruházunkban. Kattintson a címlapra! 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése