Hatszor szúrt a böllér

Szemelvények Ésik Sándor  Csipkezsófika álma című könyvéből 

Izgatottan beszélgető cigánylegényekkel találkoztam a töltésről lefelé jövet. Előbb kettő jött, majd három idősebb, nem sokkal utánuk még két fiatalabb purdé szaladt, fázósan dideregtek. Friss sár borította a ruhájukat, még az arcukon is volt itt-ott egy csík. A vállukon ugyancsak sáros ásót hoztak, és mondom, nagyon izgatottan beszélgettek. Mellettem haladtak el, de nem tudtam kivenni szavaikból, mi a bajuk.

A falunak ez a része különben néptelen volt, csak a legszélső házhoz tartozó kertben veszekedtek borzasztó hangjukon a pulykák. Az út és a járda latyakban úszott, a köd pedig a gyümölcsfák koronájának közepéig lógott az alacsonyan szálló varjak szárnya alól. A pulykák váratlanul elhallgattak. Távolról csak a községi daráló mély morajlása hallatszott és a már messze járó cigány legények még visszaszüremlő perlekedése. Közülük valónak ástak sírt aznap. Megszúrták Kishódoson, eltemették Garbolcon, ahol siratta népes famíliája. A legények sírt ásni voltak.

A daráló Garbolcon a közélet fóruma, állapítottam meg, miután a vigasztalan sárdagasztás után a falu közepére értem. Egyszeriben előjelet változtattak a dolgok. A felázott földön már vezettek valahová a keréknyomok, az eresz egy marék kristálytiszta vízbe csepegett a frissen meszelt fal tövében. A melegen öltözött emberek türelmesen vártak a sorukra, és hogy szaporábban teljék az idő, természetesen megbeszélték a világ sorát. Az ő világukét természetesen, amely meglehetősen egyedülálló és ennél fogva sajátságos. Garbolc Magyarország legkeletibb helysége, és határa két országgal is szomszédos, Romániával és Szovjetunióval. Eme csücsök, nyugatról a nemrég épített gáttal beszegve, a garbolci ember kicsiny világa. A hely maga nem sok jóval biztatta érkezése alkalmából az idegent, az itt lakók azonban annál inkább.

– Itt minden falusi megfordul, aki állatot tart – tudom meg egy nagyon kemény kézfogású embertől. Nem véletlen az acélmarok, Nagy József a téesz kovácsa. Kissé meglazítja zöld pufajkáját, hogy könnyebben nyúlhasson a zsákokhoz. Bent dübörög a kalapácsos daráló, ott nemigen érteni a szót, kint annál beszédesebbek a várakozók.

– A garbolciak hagyományosan nagy állattartók, a szombat pedig a darálás ideje. Ha végignézi, ki mennyit hoz, megállapíthatja, hogy hányat tart. Ki disznót, ki bikát hizlal. Tucatot vagy többet is akár. A sőrének meg ott a sok töltési széna. Van töltésből elég hetven óta… A beszélgetés, bármerre is fordítanám, az állattenyésztés szakkérdéseinél köt ki, amelyekből rövid úton kihámozható, hogy igen széles, sőt meglepően nagy számokról tanúskodó a tevékenység.

– Ha többre kíváncsi, keresse meg az elöljárónkat, Nagy Elemért – adnak tanácsot jó szívvel, miközben cserélik egymást a belül lévők a kívül rekedtekkel, ahogyan következnek.

– Ma reggel hat disznót szúrtam meg – törölgeti meg zsíros kezét, karját Nagy Elemér. Bizonyságul be-beköszön az udvarokra, ahol az almásládára fektetett ajtókon már a sertések végső darabolása folyik. A legtöbb udvarról öt-hat sürgő-forgó ember köszön ki. Nem is értem, hogyan láthattam néptelennek ideérkezésemkor a falut. A darálót is teljesen körülállták. Haladunk kettesben a szűk járdán, alkalmi idegenvezetőm még időben a hónom alá kap, így nem számolhatok be arról, hogy milyen a sár egészen közelről. Felszállt a köd, már csak egy kis eső szemerkél. Fehér falak kezdenek világítani a déli pirkadatban.

– Ez a tornácos nagyon módos emberé volt – állunk meg egy épület előtt, amelyről még most is a jólét int, pedig a mai fogalmak szerint nem számít se nagynak, se különlegesnek. Horváth Antal, az élők sorából eltávozott kisbirtokos tulajdonképpen jellemző alakja volt az itteni múltnak. Sokkal gazdagabb és sokkal szegényebb polgár kevés akadt. A házánál az azóta épültek kevesebb karakterrel rendelkeznek ugyan, de nagyon meghittek. Ilyen a Nagy Eleméréké is.

A háziasszony fürge mozgású, szép szőke fiatalasszony, bele-belekapva férje szavába, az életmódjukról beszél.

– Én nem tudom, hogy másfelé miért olyan maradiak az emberek. Meg is érdemlik, hogy lenézzék őket. Mert Garbolcon szinte nem is számítanak falusinak. Odaállnék én bármelyik városi asszony mellé a házammal. Itt nincs tisztaszoba, lakjuk mindegyiket, és a fürdőszobát pedig használjuk, nem dísznek tartjuk. Így van ez mindenütt az egész faluban. Végigmehet, megnézheti. Időnként felugrik, megmutatja, amiről éppen szól, de felesleges, mert a háza magáért beszél. Közben érkeznek a kóstolót hozó asszonyok. Teljesen úgy tűnik, mintha összebeszélt volna mára mindenki disznóvágás céljából. Csipegetünk a toroskáposztából, és a férj folytatja.

– A faluban csak az árvíz után néhány évig uralkodott el valamiféle szomorú hangulat, de azt már kihevertük. Különösen azóta, hogy bennünket levettek a felszámolandó helységek listájáról. Igaz, hogy építési engedélyt még nem adnak, de biztosítás már köthető. A hely pedig élettér maradt, hiszen a templomunk tövében lévő szintjelző a gyarmati torony gombjával színel. Az itt élők kedvére, hangulatára már nincs hatással az árvíz veszélye. Ez a hely magasan fekszik, a lakói pedig nem cserélnék el semmire, hogy itt van az otthonuk.

A hívő lelkek pásztora, Sohajda Mihály két okból is a haladás előfutára. Egyrészt utolérte a modern kor, és immár „bekörzetesítették” az ő igehirdetési területét is. Négy-öt falu tartozik hozzá, így lehetetlen lett volna a nyomába eredni. Talán megbocsátja, hogy munkájáról mások elbeszéléséből keltünk hírt. Az egyik társközség futballcsapata a megmondhatója, hogy a labdát miként rúgja. A „tehó”, a településfejlesztési hozzájárulás megszavazása neki is köszönhető, mert a szószékről nem mulasztotta el megmagyarázni híveinek, mi a haszna. Vadászni szintén együtt van alkalmuk, márpedig jól tudjuk, hogy ilyenkor is fontos dolgok dőlnek el. Garbolcon mindenesetre megvalósult az a konszenzus, amit a Hazafias Népfront a zászlajára tűzött. És nem csak a világnézeti különbségek háttérbe szorításával más gondok megoldásának előnyére. Inkább az állampolgárok hangulatának és közérzetének karbantartásában. Akik a hét végén buszra ülnek, és elmennek Gyarmatra színházba, mert egy buszra valónak van színházbérlete Garbolcon. Kétszáznegyven lakosból! Ennyien laknak itt. Istenem! Mint Nyíregyházán egy kisebb lépcsőház, amilyenből legalább kétszáznegyven van.

A barangolást egyedül folytatom. A gyászos délelőtt nagyon hamar váltott vidámabb színre, verőfény azonban mégsem lett belőle. De hát így december közepén ne legyünk telhetetlenek. Megnézhettem volna az öreg Túrt vagy a hármas határt, helyette a Szatmárra vezető kátyús kövesúton ballagtam a határig. Innen alig tíz kilométer a régi megyeszékhely, a megye másik vége, Bárányszeg, ahol még az őszön barangoltam, 150 kilométer légvonalban az ellenkező irányban. Egy kép jut eszembe, amelyen egy utazó az Urál csúcsán egyik lábával Ázsiában, a másikkal Európában áll, egy kisebb terpesszel hidalva át a két földrész közötti távolságot. Visszafelé is a földrajz bolond dolgain járnak a gondolataim. A faluban a buszmegálló mellett, a szűk járdán a reggeli cigány legények várakoznak kifésülködve és tisztán. Az egyikük hóna alatt hatalmas magnós rádió bömböl. Lábuk egyszerre veri a betonon a ritmust. (1985. december)

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése