A törpék országában

Szemelvények Ésik Sándor most megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből 

Jegyezze meg mindenki, ha valamiképpen ugyanerre a vidékre vetődik, hogy eső után csupa megpróbáltatás a séta a törpék országában. Amint a vállammal véletlenül meglöktem egy fűszálat, levelén hatalmas vízcsepp gurult végig, és majdnem levert a lábamról. Ha azonban elég óvatosak és körültekintők vagyunk, ugyanolyan csodákban gyönyörködhetünk, mintha egy dzsungelben járnánk. Egy mácsonyát már elvesztettem szem elől, de fenséges termetének látványát pótolja, hogy újabb és újabb ismerőst találok. Olyanokat, akiket lilliputi utazásom előtt csak magasról láthattam, közelebbről csak derékfájdító hajladozások árán. Például egyszer csak ismerős tavaszt idéző illat csapta meg az orrom. De hát ez ibolya, hasított belém a felismerés.

– Hol vagy, ibolya, találkoznom kell veled – hallottam saját hangomat. Egy kicsit sem éreztem furának, hogy hangosan beszélek ott, ahol senki más nincs rajtam kívül.

– Erre, erre – szepegett egy kis cérnahang.

Átbújtam egy bozontos virágú lóhere alatt, és nem törődve azzal, hogy esetleg szembe találom magam valami vérszomjas szarvasbogárral, törtettem keresztül-kasul a térdig érő mohaszálak között. Aztán megtorpantam. Ott állt előttem szép ívű szárán bókoló virágarcával az ibolya. Lila szirmai félig összecsukva néztek rám, közöttük az illatozó bibe, mint az aranyló napkorong. Ámulva álltam. Mielőtt megszólaltam volna, halk szóval hívott.

– Gyere, bújj a leveleim alá, észre ne vegyen. – Valami azt súgta, kövessem, amit mond. Lekuporodtam, és csak halkan mertem megkérdezni: – Miért, ki bánt minket?

Nem volt ideje válaszolni. Erőteljes gordonkamély hang érkezett valahonnan a magasból.

– Szerényebbnek kellene lenned! – Felnéztem, messze túl az ibolya ijedten megrezzenő kontyán. Cirádás levelek, harsány, legyezőt formáló virágok. Igen, ő volt az, a katáng. A hangjában bölcsesség volt, és mértéktartás. Ismerte a rét többi lakóját, és tudta: rossz fényt vetne rá, ha egy kicsit erősebb szót használna. Az ibolya lopva rám pillantott, aztán még inkább behúzta zsenge levelei alá kontyocskáját. Láttam, hogy nem tudja mire vélni a dolgot.

– Érzed, ahogy mozog a föld alattunk? – kérdezte kétségbeesett hangon. – A gyökereivel az enyémek között matat – sírta. Valóban éreztem, de korábban arra gondoltam, talán valami giliszta csúszik-mászik alattunk.

A katáng éppen folytatni akarta az illemtani kioktatást, de aztán valami más vonta magára az érdeklődését. Az ibolya eközben kétségbeesetten próbált valami kis napfényhez jutni, aggódva, nehogy a katáng figyelme ismét reá terelődjék. Valamiért én magam is szinte reszkettem az aggodalomtól. Ijedelmünk majdnem ájulásig fokozódott, amikor a mellettünk éppen szirmait bontogató boglárkára tompa puffanással egy varangy érkezett. A gombosvilla ujjú, hideg verejtékben úszó állat torka lüktetni kezdett, amikor a katángot köszöntötte.

– Ukk… ukk…

– Csodálatosan csicsereg ma – állapította meg tárgyilagos hangon a katáng, és udvariasan bókolt. Pontosan tisztában volt vele, mi dukál egy ilyen tekintélyes rétlakónak. Úgy éreztem, magában azt gondolta: a jóisten nem volt magánál, amikor ezt a rondaságot teremtette, de ki tudja … valami szándéka biztosan volt vele. Nem lenne annak semmi haszna, ha tudná, mit gondolok felőle. Esteledett. Hideg harmat lepte be az apró fűszálakat, dideregni kezdtek.

– Csak nem fáztok? – kérdezte jóságosan a katáng, amelynek termetes szárát még simogatta a lebukó félben lévő nap erőtlen sugara. Kérdésének lendülete nélkülözött minden számonkérést. Talán azt gondolta, az atyáskodó hangsúly kelt valami melegséget. Eközben hajszálpontosan arrafelé hajladozott, amerre az enyhe szellőcske nyargalt. – Istenem, mi lesz, ha ez sem fúj már? – sóhajtott halkan. – Este pedig el fog ülni – esett kétségbe.  – Eh – döntött, majd megmerevedünk, és nem hajlunk semerre.

A fűszálak mindenesetre jobbnak látták ugyanazt a hajladozási irányt választani. Ott lent nem is érte őket a szellő, de hát egyik fűszál sem mert úgy tenni, mintha közöttük szélcsend lenne.

A varangy eközben továbbállt, a boglárka körül pedig irigy tekintetek villogtak.

– Ennek már nem lesz gondja az életben – suttogták. – Megerősítette őket meggyőződésükben a katáng figyelmeskedő kérdése.

– Na, hogy s mint? – érdeklődött negédesen, mintha minden alkonyatkor csevegnének egy kicsit. Pedig korábban tudomást sem vett a létezéséről.

A boglárka levele még fodros volt az undortól, de töredezett szirmai már mosolyt próbáltak játszani.

– Hááát … nem is tudom. Egy kicsit olyan izé ez a varangy. De azért remélem, jön még mifelénk. – Hangja erőtlen volt, levelei ragadtak a varangy hagyta nyálkától.

Szoborrá merevedve, görcsössé bénult ízületekkel figyeltem a közjátékot az ibolya levelei alól. Ő maga borzongva zárta össze szirmait, láttam, nem tudja, higgyen e saját szemének. Nagyon zavartnak tűnt. Aztán azzal se törődve, ha más is hallja, hozzám fordult.

– Óh, ha egyszer engem is… ez a varangy… – dadogott, és rázkódott a kontya. És talán, mert sírt, még szédítőbben ontotta édes illatát. Nincs az a parfüm, ami életem során ezzel az élménnyel vetekedhetett volna. – Talán ha engem is… – zokogta. – Akkor lehet, hogy a katáng sem pikkelne rám. – Csendesen hüppögött, nagyon szomorú volt. Aztán egy-két sóhajtás után, már szokatlanul nyugodt hangon folytatta.

– Tudod, a rét lakói közül senki sem figyel rám. Különösen akkor ijedtem meg nagyon, amikor kinyílt a virágom. Amióta megéreztem: valami szag leng körül. Legszívesebben visszabújnék a földbe, annyira szégyellem magam. Nem elég, hogy a hatalmas katáng folyton korhol, még szagom is van, nem úgy, mint köröttem a száz és száz másféle rétlakónak. Szerencsétlen dolog ilyen semmirekellő különcnek lenni – kesergett a sűrűsbödő alkonyatban.

Már majdnem úgy telt el ez a nap is, mint a többi. Elalváshoz készült a katáng, és mindenki más, amikor váratlan esemény zavarta meg a sötétedést. Egy eltévedt tehén a csordától elszakadva éppen katángunk mellett állt meg tanácstalanul. Hatalmas sötét foltként takarta el a vöröslő horizontot, de még a jócskán fenn járó holdsarlót is. És ha már megállt, nem távozott dolgavégezetlenül. Az eredmény, a gőzölgő lepény, beborította a rét urát. Alig látszott ki belőle a kissé megviselt boglárka, a fűszálak pedig csak kis dárdáik hegyét dugták elő.

– Micsoda áldás – tért magához a katáng a barátságos, meleg masszában. – Ez igen – adta tudtára mindenkinek, aki túlélte a manna érkezését –, látjátok, ettől az égig növünk! – örvendezett.

Holnap már feltétlenül felkeresem a törpéket, ezzel hajtottam nyugovóra fejem az én ibolyám hajtásai között. Itt csak az ő illata érződött, az ő édes illata, amelyet szagnak vélt és szégyellt. Félálomban még láttam, hogy egy tücsök csörtet el mellettünk.

Rémülten fogtam be a fülem, vártam, mikor kezd el ciripelni, de aztán csak káromkodás hallatszott, mert valamibe belelépett. Álmomban virágos réten jártam, és filozofikus hangulatban hajoltam le egy-egy mácsonyához, katánghoz, ibolyához.

Pillangó szállt a kezemre. Én álmodom őt? Ő álmodik engem? – kérdeztem magam. A lepke elszállt, én még lennebb hajoltam. Azt gondoltam, ott lenn a mohapárnákon, a selymes fűszálak között, ott boldog lehetne az élet. A távolból tehenek bőgését, kolomp hangját, és tej illatát hozta a szél.

 

Könyvem megrendelhető  internetes áruházunkban. Kattintson a címlapra! 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése