Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
A franciák Grand Canyonja a Verdon hasadék
A szürke sziklák és a poros zöld bokrok alatt üde színfolt: nagy piros úszógumi, benne fiatal pár gyerekkel. A hűvös folyó áttetsző vize lassan folyik tova a magas falú kőkatlanban. A fent hagyott autójuk rendszáma GB.

Miközben próbálok nem beleesni gépestől a vízbe, felteszem az ostoba kérdést: angolok, ugye? Persze, válaszol a fiatalember, magához húzza a fiúcskát. Az anyja viszont ír, mosolyog a nejére. Aha, mondom, és messze nézek a franciák Grand Canyonjában, a Verdon hasadékában, mely folyó pedig provanszál, gondolom. Tudja, hogy a francia forradalom idején a franciául beszélők kisebbségben voltak a gallok földjén, pillantok vissza ismét új brit ismerősömre. Ó, de érdekes, kerekedik el a szeme.
A szerpentin tetejéről még látszik a nagy piros gumi, a hasadéknak pedig most kezdenek feltűnni az arányai. Az amerikai Vadnyugat kanyonjának dimenzióit természetesen meg sem közelíti. Ha van olyan olvasóm, aki az ott készült képeimre emlékszik, tudja: az emberi felfogással értelmezhetetlen, tekintettel átfoghatatlan. A Verdon kanyonja viszont igen. Látszanak a túloldal fái, az ottani épületek, a pontként megmozduló emberek, a strandolók a lenti plázsokon.
Szűk egy óra alatt végig lehet mellette autózni, még úgy is hogy itt-ott lepillant az utazó. A másik végén hatalmas mesterséges tó zárja a horizontot, tele fürdőzőkkel, csónakázókkal. Visszafordulok, megkapó a látvány, amint a késő délutáni nap végigsüt a meredek falakon, a méregzöld vízen. Néhány bátor ember szép ívű ugrásokkal borzol karikákat a tükörsima méregzöld folyóba.
Megint arányokat latolgatok. A Tordai hasadékban tett látogatásomat idézem fel. Az ennél is kisebb, egy délután végiggyalogoltam a sáros patakparton. Szent László legendáját mesélte egy helyi pásztor. A franciáknak rengeteg szentjük van, vajon melyikük neve fűződik ehhez a verdoni csodához? A mesterséges tó neve mindenesetre Lac de Saint Croix.
Hasonló
A Mont Blanc csúcsán nem da...
Meglátja az élet fényét a h...
Ikarosz két keréken
Sára, a cigányok védőszentj...
Barkácsbarmok a roncstelepr...
Párizsban szép a nyár
L'Angélus – a szántóvető im...
Halászháló a kápolna falán...
Hagymakupolák és pálmaágak
Kiskadétok libasorban
Színpompás illatok
Izabella és Attila
Ülő nő szék nélkül
Óvakodj a csalánzóktól
Halak a fagyon, sellők a na...
Kinyílik a tér, megáll az i...
Hónuk alatt fütyül a szél
Kőleányok, márványálmok
Golyós emberek Saint Tropez...
Zarándokok a szent forrásná...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése