Meglátja az élet fényét a halott rozsda alatt

A régi szerszámok és vasdarabok inspirációt jelentenek Jean-Pierre Augier szobrász számára

Táncra perdülő párok, ludakat terelő leány, patakparton halra leső macska, az élet terhétől meggörnyedten sétáló két idős ember… Évekkel ezelőtt Dél-Franciaországban, az egyik kisvárosban csodálhatta meg az érdeklődő közönség a művész munkáit. Hihetetlen ellentmondás feszült a könnyed formák, a légies mozdulatok, valamint a művész által használt anyag, a nehéz vas között. Ha pedig mindezt még lehet egyáltalán fokozni, a tárlatlátogató meglepve fedezhette fel: elkopott, eldobott szerszámok kaptak személyiséget. Élőlényekké váltak. Két kapából apa és anya, a kiskapából pedig gyermek, hogy csak egyet emeljek ki a szobrok közül. Gyengédség, szeretet, ragaszkodás, összetartás… egy család áll előttünk. Gondoltuk volna, hogy a kapanyélnek megformált lik éppen olyan szögben áll a kapához viszonyítva, mint a figyelő, érdeklődő ember feje?

Járkál az emberfia a posztamensek között, meg-megáll, elcsodálkozik, hogyan lesz két baltából két elegáns hosszú szoknyás mademoiselle, egy csavart kúpkerékből piruettező táncos, a ráspoly fogaiból halpikkely a szirénnek, aztán már nem foglalkoztatja a miből mi lett kérdése. Csak azt figyeli, amit Jean-Pierre Augier már akkor meglátott a rozsda alatt, amikor ihletett pillanában kézbe vette darabokat.

A kiállított kisplasztikák között hosszú időre ott felejti magát az ember, a látogatás végén pedig magához vesz egy brossúrát, rajta néhány szép darab képével. Néhány szó az alkotóról, cím és telefonszám… A vasmunkák emléke elő-előjön, és egy újabb kirándulás alkalmával feltámad az ötlet: meg kellene látogatni Monsieur Augiert, megnézni a műhelyt, megismerkedni egy hétköznapi délutánjával. A telefonhívásra Madame Augier válaszolt, és elhangzott a szivélyes meghívás a férje nevében is.

Nizzától, vagyis a tengerparttól alig több mint húsz kilométerre terül Saint Blaise. Idáig érnek az Alpok hegyvonulatai, a falvak egy-egy csúcson magaslanak a Var folyó völgye fölött, nincs ez másként Jean-Pierre Augier lakhelyével sem. Nyaktörő szerpentinek teszik próbára a vezetőt, de akad néhány szép pillanat amikor végigfuthat a tekintete a hegyoldalak teraszos művelésű olajfaligetein. A művészt kedvelheti Saint Blaise. A falu névtáblája előtt már egy bibliai témájú szobra várja a látogatót. Magától értetődő, hogy a művészeteket is kedvelik itt. Az út mellett tábla: Route de Art et Artist. Dél-Franciaországban lépten nyomon jelét látjuk művészek jelenlétének. A legkisebb faluban sem hiányoznak az értékesebbnél értékesebb, szebbnél szebb szabadtéri műalkotások. Itt is alig kanyarodunk egyet-kettőt a faluban is folytatódó szerpentinen, máris egy újabb Augier alkotás, a vízhordó lány szobra.

A szobrász otthona, műhelye és kiállítóterme a helység szélén, egy olyan területen található, amely követi a már említett olajfaligetek egyik teraszát. Az eddig is nagyon keskeny út egy kicsit még szükebbé válik. Egészen a műhelyig hajtok, most nem töröm a fejem, miként fogok megfordulni. A lakás viszont hátramarad legalább száz méterrel. Egy mosolygós férfi teker utánunk biciklivel. Példáját adja a szivélyes vendégfogadásnak. Ő tehát az az ember, aki a kiállításvezető lapocskán hegesztőpisztollyal a kezében és védőszemüveggel a homlokán néz a fényképező gép objektívjébe. Rövidesen az én gépem lencséje is célba veszi, gondolom magamban.Bevezet a birodalmába. Alapanyagból nincs hiány, állapíthatom meg, amint végigpillantok a kincsein. A hétköznapi ember számára egyszerűen csak ócskavastelep, én viszont láttam a kiállítását! Tudom, hogy innen léptek elő a lányok, a páncélos vitézek, innen röppentek fel a madarak, Augier acélteremtményei. Az előbb említett “hétköznapi ember” figyelmét pedig felhívom arra, hogy ez a világ egyetlen olyan “ócskavastelepe”,  ahol rendbe vannak rakva a tárgyak, mint egy patikában. Az asztal alatt néhány tucat patkó, átellenben katonás sorban százegynéhány kapa, a laprugók egy irányba ívelnek. Egyszóval rend van – és fügeillat. Végül is ez itt a Mediterráneum egyik legszebb partvidéke. Ha nem volna párás a levegő, a tenger is idelátszana.

Node maradjunk Saint Blaise-ben, az árván maradt elkopott munkaeszközök és gépalkatrészek szabadtéri tárlatán. Érdekes, hogy nemigen egyforma az egyes darabok anyagminősége, a rozsda színe viszont – végigtekintve az osztályozott dolgok során – egyen-színű… Ezen filozófálgatok, miközben Monsieur Augier bemutatja a nyitókép két kapáját. Egymás mellé teszi őket, rájuk pillant, és máris életjeleket mutatnak. Ihlet, nap ötlete, inspiráció… A műhelyben egy iskolai táblán mutatja be egyik munkájának születési körülményeit. Az téma megvillantja a humorát, a brilliáns mozdulatokkal felrajzolt vázlat pedig a biztos kezet, a kifejezés pontosságát. A macska, amelyet “ultrahangos” vizsgálatnak vetettek alá, és lám, egy egér van a hasában.

A műhely, amelyben a csillogó alkotások születtek, egy olyan régi épületrészben van, amely az egyik gerendába vésett évszám tanúsága szerint  1658-ban épült. A munkaeszközök viszont nagyon is korunk színvonalát képviselik. A mester kezében a csíszolószerszámok, fogók, ollók, hajlító készülékek úgy állnak, ahogy egy satukezű kovácséban, mintha az előbb még nem is finom vonalakat vetettek volna a táblára. Ívet húz a villanyhegesztő pálcájával, és máris vakító fehérség szórja be fénnyel az előbb még félhomályos sarkakat.

A módszertani bemutató percei alatt alkalmam van megszemlélni Jean-Pierre Augier-nak a mögöttünk maradt évtizedek néhány kiállítási plakátját a műhely falán. Az azokban az években legszebb alkotások köszönnek vissza róluk. A faluban már látott szobrok mellett a környékbeli éves szalonokon való sikerek megmutatják, lehet valaki próféta saját hazájában. A távoli országok és messzi kontinensek kiállítótermeibe elvitt darabok pedig azt, hogy a művelt világ ínyenc közönsége előtt is ismertek művei. Alakjain a gyengédség, a ritmus, a kecsesség és a báj szüremlik át témáira, a mitológiára, a vallásra, a mesékre, az anyaságra, a páros életre.

Az “atelier”, a műhely után a kiállítóterembe invitál Jean-Pierre Augier. Az évszázados épületet a távolabbiaknál nagyobb termetű olajfák övezik. Násztáncukat lejtő pávák mellett visz az utunk. Természetesen vasba álmodta őket alkotójuk. Mostmár tudom, mire kell a rengeteg patkó, igazolva azt, amit eddig is láttam, hogy a mester minden élőlénynek megtalálja azt a mozdulatát és testtartását, ami leginkább jellemzi, azt pedig egyedül ő tudja, miként kell úgy megjeleníteni egy-egy művében, hogy más is úgy lássa.

A kiállítóterem a végletekig egyszerű vonalú, a régi évszázadok valamelyikében készült épület völgy felé eső földszintjén van kialakítva. Felül a művész lakása, alul műveiből egy válogatás, amelyek a helyszínen megvásárolhatók. A válogatás valójában egy állandó kiállítás a legutóbbi alkotásokból. Szerteágazó a repertoár. Gyászos hangulatú Pieta az egyik oldalon, kedélyes figura a másikon: a holdsarlóról lábát lógató alak. Cime Édes élet. Lépek tovább egyik kiállított tárgytól a másikig, és megint azon a nagyhatású  kiállításon érzem magam, ahol évekkel ezelőtt jártam. Azon, ahol először találkoztam a névvel: Jean-Pierre Augier. Most pedig együtt töltöttem egy délutánt vele Saint Blaise-i birtokán, a műhelyében, a saját kiállítótermében. Leírtam már néhány jelzőt a látottakkal, a művész alkotásaival és magával a művésszel kapcsolatban, és a búcsúzáskor ide kivánkozik még egy: Jean-Pierre Augier egy jó kedélyű, optimista világszemléletű személyiség. Játékos ember. Homo ludens. Ebben van az ereje.

Szerző: 2021. 09. 20.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése