Eltakarták az angyalokat

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című kötetéből

A ház elől kigördülő mentő mintha magával vitte volna a hangokat is. De cseppet sem bánta. Csak most, a pilinkélő hóesésben rá szakadó csendben érezte meg, mennyire elfáradt a többhetes kórházi bentlét kierőszakolt beszélgetéseitől, a kényszerű együttléttől, a szüntelen jövés-menéstől, mások látogatóitól. Messze volt még az óra szerinti este, de a decemberi korasötétben már égtek az utcai lámpák, a ház előtt álló ottfeledett távíróoszlop bumfordi, gémeskútszerű árnyékot vetett a hóval borított udvarra. A szélrohamok által rakott hódüne széle saját súlyától beomlani készült, betemetéssel fenyegetve a szomszédból áttévedt vörhenyes, sovány kandúrt. A tuják alsó ágai a földig nyomorodtak a rájuk fagyott fehér teher alatt. Holnap, holnap segítek rajtatok, intett feléjük, majd letopogta cipőjéről a havat, és belépett a parányi előtérbe.

Nyitva hagyta a bejárati ajtót, hadd csökkenjen a bezártság nyomasztó dohszaga. Az előtérben csak egy asztalka állt bal kéz felől, jobbra egy zöld karos láda – még az édesanyjáé volt –, fölötte tükör, amely mellett néhány rézkampó szolgált fogas gyanánt. Kórházi szobatársai talán szegényesnek tartanák, de a fogason Pista kabátja lóg, s ez neki minden kincsnél többet ér. Közelebb lépett, magához ölelte a fekete szövetet, mélyen beletemette az arcát, s nagyot sóhajtott. Hazaért.

Csak ekkor vette le karjáról retiküljét, oda sem pillantva az asztalra helyezte, kioldotta kendőjét, s megnézte magát a tükörben. A mennyezeti lámpa halvány fényében arca elgyötörtnek és romlott aludttej állagúnak látszott; jobb szemöldökéből mereven kifelé állt egy hosszú, megvastagodott szőrszál, haja pedig ápolatlanul hol filcesen a fejéhez lapult, hol tarajként elállt. Mindkét kezével beletúrt, megrázta a tincseket. Holnap, suttogta tükörképének. Majd mint aki hirtelen feltöltődött, gyors mozdulatokkal levette kabátját, felakasztotta a Pistáé mellé, mindkét kabátról lesimította a láthatatlan pihéket, úgy igazította el őket, hogy az egymás mellett lógó kabátujjak összeérjenek. A mentős az imént a karos láda közepére tette a barna utazótáskát, most ezt arrébb tolta, hogy legyen helye leülni. Halkan nyögve lehajolt, szuszogva-fújtatva lefeszegette dagadt lábairól a cipőket. Az előtér túloldalán álló asztalka alá csúsztatta őket, a kifakult rongyszőnyegre, hogy arra olvadjon majd a talpak recéiből az oda tapadt hó leve. Belebújt a több számmal nagyobb sárga-barna kockás férfimamuszba, megragadta a táskát, és benyitott a konyhába. Onnan egyenesen a fürdőszobába sietett. A várakozás órái alatt WC-re sem mert elmenni, és a mentő is összerázta. Mindig áldásnak érezte a benti kényelmet, eleget fagyoskodott fiatalasszony koráig a kerti árnyékszéken, de a fűtetlen házban most a műanyag ülőke is jéghideg volt.

A legfelül lévő törülköző alól kiemelte a hálóingeket, s ahogy a szennyestartó felé indult velük, valami fehér csomag csúszott ki a táska oldalzsebéből. A szalvétába göngyölt evőeszközök bántóan élesen csörrentek össze a járólapon. Kintről tompa puffanás hallatszott, valahol felugatott egy kutya, majd újra csönd lett.

Benyúlt a táskába, a törülköző ráncai közül kivette a konyharuhába bugyolált poharat, a fény felé emelve körbeforgatta. Nem tört el, nyugodott meg. Ahogy visszaindult a konyhába, karjára vetette a kockás kendőt, s erről eszébe jutott az utolsó közös este, Pista mackós, dörmögő nevetése, a szattyánbőr finomságú, selymesen szőrös férfikarok, melyek reggelre kihűltek. Az emlékektől kívül-belül vacogni kezdett.

A poharat és az evőeszközöket a mosogatóba rakta. A tűzhely melletti szekrényből elővette a pipacsmintás teafőző edényt, vizet engedett bele. Mindkét kezére és a konyharuhára is szüksége volt, hogy a palackos gáz szelepét meg tudja nyitni. Jólesett a kis kék láng melege is. Bár reggel óta nem evett, nem érzett éhséget. A tea majd jól átjárja. Felveszi a legvastagabb köntösét, egy bolyhos cicanadrágot – Pistája hogy gyűlölte, nem tűrte rajta, ahogy a nájlon otthonkát sem –, belebújik a dunyhába. Majd holnap vág tüzelőt, ha a jóisten engedte túlélni a műtétet, már csak nem fog befagyni a saját házába. A fűszeres polc felé tartó keze hirtelen megállt a levegőben. Jobbra fordult, a hűtő mellett lógó házi áldás felé, melynek két angyalkájára mindig úgy gondolt, mint megszületni nem tudó gyermekeire. Ám a mennyezetről lelógó virágtartóban az öntözés híján elfonnyadt aszparágusz levelei teljesen rálógtak a képre, eltakarták az angyalokat és a felső sorokat, csak a negyedik sortól tudta elolvasni: „Hol béke, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.”

Szükség? Mire lenne szüksége az ő korában? Pistát és az egészségét már nem kaphatja vissza. Nem vágyik semmire. Ha mégis, hát csöndes halálra. Ne fájjon. Ne legyen kiszolgáltatva, mint hetekig a kórházban. Csak elaludhasson ő is. A szomszédasszony tudja, hol tartja a temetésre eltett pénzét, s azt is, hogy ebben a kosztümben akar nyugodni, Pista utolsó ajándékában. Megbékélt ő már mindennel.

Halkan zsongani kezdett a főzőben a teavíz. Egy keveset kiöntött belőle egy tálba, elmosta az üvegpoharat és az evőeszközöket. A konyhakendővel eltörölte őket. A poharat készült a helyére tenni, amikor elaludt a villany. Fény futott végig a kiszolgált szőnyegen, majd fel a lábán, a testén, a döbbenettől elnyíló szájáig, szeméig. Aztán újra sötét lett. Megpördült, a gázláng kékes fénye felé próbált menekülni, de egy fekete árny két szökelléssel mögötte termett, és ő csak az üvegpohárba tudott kapaszkodni, majd már abba sem, mert elejtette, ahogy a fejére mért óriási ütéstől arccal bukott a szőnyegre. Utolsó gondolata is a pohár volt, hogy nem hallotta a csörrenést, tehát nem tört el, nem tört el… Aztán már csak a teafőző sivítása hallatszott, míg minden hangot el nem tompított a fülébe csorgó, majd megalvadó vér.

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése