Súgva mozog a füle

depositphotos_75944811_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című kötetéből

A pedagógus munkáját csak felületesen ismerők szerint unalmas lehet évről évre ugyanazokat a memoritereket végighallgatni. Fogalmuk sincs arról, hogy a több száz előadott vers alapján micsoda izgalmas archetípusok rajzolódnak ki a figyelmes szemlélő előtt. A teljesség igénye nélkül megosztanék párat.

A magabiztos: Keze elsőként lendül a levegőbe, összezárt lábakkal, ajkán játszi mosollyal, egyszerűen, szépen előad. Az utóbbi években feliratkozott a kihalófélben lévő fajok listájára.

A magát kérető: Csak hosszas unszolásra hajlandó felállni, megvárja, míg minden barátnője egy emberként kiabálja: Tudja, tuuúd-jaaa, nekem már felmondta! Ekkor felpattan, körülnéz, mindenki jól látja-e, s apró bakikkal bár, de végigmondja. Néhol még hangsúlyoz is…

depositphotos_51326411_w.pngA tovalöködönc: Az első versszakok viszonylag jól mennek, de aztán megakad, s úgy kell tovább lökdösni. Elég neki néhány szótag, de azok nélkül csak a szemét forgatja izzadva.

A halogató: A legvégén szeretne sorra kerülni, addig is bőszen magol. Saját ütemben halad, nem foglalkozik az éppen felelővel. Végül még akármi is lehet belőle.

depositphotos_6325974_w.png

A mindenkivel együtt mondó: Akárhányan felelnek előtte, mindenkivel együtt szaval. Optimális esetben csak a szája mozog, ha nagyon belefeledkezik, félhangosra vált, és időnként beelőz. Ilyenkor jönnek a Tanár néniiiííí, súúúúg! bekiabálások. Ha sorra kerül végre, kiderül, hogy csak papírhuszár ő is.

A súgó: Száját eltakarja a nyitott tankönyvvel, folyamatosan résen van. A legjobb színházi szakembert megszégyenítő pontossággal tudja, mikor kell akcióba lendülnie a takarásból. Szeme a könyv fölött a tanárt követi, sugárzik belőle az ártatlanság. Fogalma sincs róla, hogy kilógó füle a szájával együtt mozog…

Akinek egyedül nem megy: Későn fogott hozzá a tanuláshoz, ezért soronként legalább egy szót elő kell neki énekelni.

A nemtudomka: A magát kérető és a tovalöködönc keveréke. Az utolsó pillanatig ki sem bújik a könyvből, olyan nehezen csukja be, mintha az ólomból lenne. Lassított felvételnek tűnik, ahogy feláll, aztán hirtelen felgyorsul. Mintha vízbe ugrás előtt szippantana egyet még utoljára a levegőből, feltépi a könyvet, vet bele egy utolsó kétségbeesett pillantást. Hadar néhány sort, felvisít – Íííííí! –, leül, sőt, leveti magát a padra, mint akit letepert az álomkór. Ezt még kétszer megismétli, mire vagy a végére jut, vagy elfogy mindkettőnk türelme.

depositphotos_49451447_w.pngA pedig tudtam: Mintegy refrénként ismétli minden megakadáskor, szerencsés esetben átmegy tovalöködönc-be. Legdurvább mutációja a B@ssza meg, pedig otthon tudtam.

Az izzadós: Hangja nincs, csak a víz szakad róla percekig.

A nem is tudtam: Nem tudta, hogy mára kellett megtanulni, nem tudta, hogy ma is van irodalom, nem tudta, hogy B hét van, sőt, itt sem volt két hete azon az órán, amikor a verset feladtam.

A nyegle: Épp csak a lábát nem teszi fel az asztalra, úgy közli, hogy írjam be nyugodtan az egyest. Vannak teljesíthető kívánságok…

A legvégére hagytam a legizgalmasabbat, amely önmagában ezer színű, akár a tavasz:

A megőrülős: Nagyon akar! Vers közben váratlanul haját tépi, falba fejel, párszor megpördül tengelye körül, kezével remekül hozza légzongorázás közepette a Sors szimfóniát, hadar, szuszog. Mindezt képes akár egyszerre is művelni. Ritkán jut tovább a második versszaknál, ott beszakad a madzag, és átmegy pedig tudtam-ba.

Ha már kiismertük a csapatot, őt érdemes a legvégére hagyni, mert a tanár életébe is kell egy kis vidámság.

konyv.png

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval.
Keresse fel internetes áruházunkat, kattintson a címlapra!

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

Szerző: 2018. 10. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése