Szerelmem, kisdedem

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című kötetéből

Nem tudtam betelni az illatával. Elbódított. Minden porcikámba beitta magát. Órák múlva is éreztem a bőrömön, a hajamon, magammal vittem az udvarra, a boltba. Én éreztem, s szerintem mindenki más is, akinek van orra. Nem szégyelltem. Ha lezuhanyoztam, már hiányérzetem volt, igyekeztem hozzábújni, hogy újra eggyé váljon még a szagunk is.

Amikor magamhoz öleltem, úgy kapott a mellem után, mint akinek az élete múlik rajta. S az első időkben ez valóban így volt. Tehetetlenül gyötrődtünk, mert nem tudtuk, mit kell tennünk, hogy mindkettőnknek jó legyen. Aztán lassan összecsiszolódtunk, s ahogy megtaláltuk a harmóniát, a mozdulatai is puhábbakká váltak. Persze csak akkor, ha az első jelzésre gombolkozni kezdtem. Ha egy fél percet is késlekedtem, türelmetlen lett, valósággal letépte rólam a ruhát, akkor is, ha nagykabátban voltam. Ahogy megkapott, szépen elbabrikált rajtam. Simogatta az arcomat, nyakamat, s közben el kellett veszni a szemében. Kitágult pupillákkal ittuk egymás látványát, naponta többször…

Éjszaka azért nem voltam valami vidám, amikor fel-felriasztott. Bevallom, néha elaludtam közben vagy a tévét néztem… Nem számított, elvette, ami neki járt.

Később egyre durvább lett, néha már harapott is, ám ha szóltam, csak nevetett rajtam. Ha gyorsan összehúztam a textilt magamon, rángatott, két kézzel tépte szét rajtam a blúzt. Persze nem voltam képes sokáig ellenállni neki. Ilyenkor győzelme teljes tudatában szívta a cicimet, majd hirtelen elengedte, s hangosan kacagott, miközben a tej lecsurgott a szája sarkán.

Jaj, annyira jó volt! Soha nem éreztem tehernek a szoptatást, akkor sem, ha a hátam akart beszakadni a fájdalomtól. Nálunk nem volt jelentősége annak, hogy mennyi idő telt el az utolsó etetés óta, s a grammok is csak az első hetekben voltak fontosak. Kiélveztünk minden együtt töltött pillanatot. Cirógattam a homlokát, a kis pisze orrát, a bársonyos fülkagylóját, egyre dúsabb fürtjeit. A legcsodásabb teremtménye volt a kerek nagy világnak. Vakítóan kék szemében visszatükröződött az arcom, s szavak nélkül is értettük egymást. Persze beszéltem, hogyne beszéltem volna, hiszen annyi mondanivalóm volt. Már akkor elmeséltem neki mindent, amikor még csak egy parányi kis sejtcsomó volt valahol mélyen elbújva a méhemben.

Megszületése után az új köldökzsinór, a legfőbb kapocs a mellem volt. Tudtam, hogy nincs sok időnk, előbb-utóbb leválik rólam, végleg, visszavonhatatlanul. Próbáltam minél tovább kitolni ezt a pillanatot. Nem érdekeltek a rosszalló tekintetek, a vénasszonyok megjegyzései, hogy lassan idehozza a kisszéket, és újságot fog olvasni közben. Boldog voltam, és boldoggá tettem a kicsimet is. Mi kell még? Kinevettem az alakjukat féltőket, hiszen életemben nem voltam bombázóbb, mint a tejtől duzzadó kebleimmel, olyan dekoltázsom volt, hogy irigylem magam a régi képeket nézve. Adtam. Magamat adtam. Magamból adhattam neki a legfontosabbat az élete után: az éltető nedűt. S kaptam cserébe imádatot, ragaszkodást, feltétel nélküli bizalmat. Adrenalin fröccsöket. Beteljesülést. Lebegést, mint szeretkezés után.

Aztán eljött az idő, amikor már csak desszert voltam a krumplipüré és a rántott hús mellé. Vigasz, ha felsértette a térdét. Altató az esti varázsmese után, ami arról szólt, miféle szépségek várnak egy ilyen nagyszerű lurkóra, ha elindul felfedezni a világot. Azt hittem, nehezebb lesz – neki. Ó, nem, szinte azonnal tudomásul vette, hogy nincs tovább. Én meg bele akartam pusztulni. A fájdalomba, hogy csak gyűlt, gyűlt a tej a mellemben, s vizes kendővel kellett csillapítani a lázamat. No meg a csalódásba: hát csak ennyit jelentettem neki? Odadob engem egy karaj vajas-mézes kenyérért vagy egy darab lángolt kolbászért? Ilyen könnyen le lehet mondani rólam? Jó, annyira szerelmesen nem nézett rájuk, mégis…

Próbáltam vigasztalni magam: lesz még nyár, jön a kistestvér, majd ő kárpótol. De a kicsivel is csak másfél évig volt tökéletes az élet. S kevesen értették: azért sírok, mert nekem már nem lesz többé kisbabám, nem lesz, akinek a szemében én vagyok a Nap, a Hold, a csillagok, akit szoptatás után a karomra emelek, s dúdolok. Mert bár minden nap vannak új örömök, de soha senki nem fog úgy szeretni téged, mint a kisded, akit a melledre teszel.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése