A sírodat ástam, fiam

depositphotos_12498513_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

Még csak február közepén jártunk, de hét ágra sütött a nap, ragyogó volt az idő. A föld fagya teljesen kiengedett. Bence fiammal órákon át bóklásztunk a kertben. Ereimben megpezsdült paraszti vérem, s Bencuskám másfél évének minden komolyságával segített nekem a gazolásban. Ősszel túl gyorsan rontott ránk a hideg nyirkosság, nem szívesen fáztam volna át akkor pár hetes pici pocaklakómmal. Most viszont nem bírtam magammal.

Először kézzel csavargattam ki tövestől az elszáradt, zörgős margarétaszárakat, vigyázva, hogy ne mocskoljam be magam a bodobácsok szétpukkanó sárga petefüzéreivel. De fiam férfi módra megtalálta a megoldást: beugrott a sövény közepébe, kis bakancsával csűrdöngölőt járt, s anyának már csak annyi dolga maradt, hogy összegereblyézze a kitaposott, tövéről levált töreket. Óriási boglyát raktunk belőle.

– Így könnyű, ha az embernek ekkora segítsége van! – kiabáltak be a járókelők unos-untalan az utcáról. Dorka-morka vagy Picifiam – akkor még nem tudtam, mi lesz – békésen szundikált odabent a hasamban. Biztosan kedvére volt neki is a kellemes friss levegő, s elzsongította anyjának szokatlanul sok mozgása.

Amikor az emberek gyülekezni kezdtek a déli buszhoz, bementünk a házba. Nagyon utáltam, hogy a buszmegálló pont a kerítésünk mellett van, mert a várakozók a szemetelésen túl unalmukban minden fűszálat megszámoltak az udvaron. Folyton jó tanácsokkal láttak el – nem mintha kértem volna belőlük –, s miattuk, amíg be nem lombosodtak a bokrok, s el nem takarták a ruhaszárítót, egy bugyit sem lehetett kiteríteni, hogy meg ne gusztálja kétóránként 10-15 szempár. Pontosabban: bugyit egyáltalán nem lehetett kiteríteni, erre a beköltözésünk utáni első mosáskor rájöttem.

Mindegy, amúgy is itt volt az ebéd ideje, gyorsan megmelegítettem a tegnapi vacsora maradékát, és belaktunk. Akkoriban mindig délután főztem, hogy percre akkor legyen kész a friss étel, amikor a párom leszáll a buszról. Ebéd után besötétítettem a nagyszobában, mókuskámmal összevackoltunk a franciaágyon a nagy pléd alatt, és hunytunk egy jót. Ó, boldog békeidők!

Aznap pár perc is elég volt a pihenésre. Akkora tettvágy buzgott bennem, hogy nem bírtam fekve maradni. Óvatosan megpusziltam Bencuskám tarkóján a kis barnába váltó pihéket, a fotelt az ágyhoz húztam, nehogy leforduljon róla, és kiosontam az udvarra. Olyat akartam tenni, amivel lecsillapíthatom a bennem tomboló hormonokat. Megragadtam hát az ásót, és munkához láttam. Lassan, sietség nélkül, komótosan ásni kezdtem. Élveztem minden mozdulatot. Jobb láb tapos, kéz lenyom, a szerszámot magam felé billentem, nyelét lenyomom, az ásónyi földet balra lefordítom. Jobb láb tapos… A meggyfalevelek korhadt illata hamarosan elkeveredett a friss földével és valami tiszta, cseppet sem taszító verítékszaggal. Észre sem vettem, s mint a futó, ha belendül, én is egyre gyorsabb ütemre kapcsoltam. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor már zihálni kezdtem. Az ásót a földbe szúrva felegyenesedtem, két kézzel megtámasztottam a derekamat, s határtalan boldogságot éreztem. Megtöröltem verítékes arcomat, kifújtam az orromat, majd visszavéve a tempóból újra munkához láttam. Időnként szünetet tartottam, füleltem, nem hallom-e ébredő kisfiam kiáltását. Nem éreztem fáradtságot, csak valami ahhoz foghatót, amit a szobrász érez, amikor a durva kőtömbből elősejlenek a csak általa elképzelt vonalak. Dolgozni jó! Az élet gyönyörű!

– Nem lesz sok? – kiáltottak be az utcáról. – Hol van a segítséged?

– Alszik – válaszoltam szokatlanul rekedten, s akkor döbbentem rá, hogy legalább másfél órája dolgozom. Végig felásóztam a tavalyi zöldségágyások helyét. Remegő lábakkal tettem helyére a szerszámot, a derekam alig akart engedelmeskedni, úgyhogy ki sem oldottam a cipőmet, csak úgy lerúgtam a lábamról a teraszon. Odabent elterültem, mint egy béka. Azonnal elaludtam.

Bence mocorgása ébresztett fel. Nagy nehezen lemásztam az ágyról. Fájt a derekam. Összeszorított fogakkal főztem meg a vacsorát. Szerencsére sötét volt már, mire Misi hazaért, nem látta meggondolatlanságom bizonyítékát. Én meg nem dicsekedtem…

depositphotos_57598377_w.pngÉjszaka nem találtam azt a testhelyzetet, amiben képes lettem volna elaludni. Biztosan izomlázam van, gondoltam. A baba is akkorákat rúgott, hogy a szemem szikrázott. Talán mégis fiú lesz. Kislány nem lehet ilyen brutális. El ne felejtsek szólni holnap a vizsgálat előtt, hogy meg ne mondják, fiú-e vagy lány. Nem akarom tudni. Ez az egyetlen igazi, tiszta, szépséges titok ezen a nyomorult világon, és én nem akarom meglesni. Majd csak akkor akarom megtudni, amikor a kezembe foghatom az én gyönyörű kincsemet. Hiszen annyira mindegy, imádni fogom, ha kisnyúl lesz is. Dorka vagy… Hát, a fiúnévben még nem tudtunk megegyezni. Bencénél egyszerűen annyira éreztem, hogy fiú lesz, hogy nem is gondolkoztunk csak a Kisbence-kemencében. Végül is, van időnk, még csak a 20. hétben járunk. Csak ne fájna annyira a derekam! Meg olyan furcsán kemény a hasam. És görcsöl is.

– Főorvos úr, ez annyira rossz, hogy veri a szülési fájásokat – próbáltam viccelődni másnap a vizsgálóasztalon. A doki nem volt humoránál. Gumikesztyűs kezével följebb tolta lecsúszott szemüvegét, és nagyon komolyan belenézett a szemembe:

– Nem csak veri, ez már az!

Olyan páni félelmet éreztem, hogy ijedtemben megsüketültem. Biztosan látta rajtam, hogy nincs kivel beszélnie, mert behívatta a férjemet, s neki magyarázta el higgadtan, nyugodtan, hogy megindult a szülés, azonnal be kell engem fektetni, infúziót, gyógyszereket kapok majd. Ha szerencsénk van, még visszafordítható a folyamat, de hetekig nem mehetek haza. Ha nem…

depositphotos_5628125_w.png– Van már neve a kicsinek? Mert ha most világra jön, nem marad életképes. Tudják, még nem fejlődött ki a tüdeje… De nyugodjanak meg, még nincs veszve semmi. Különben is, még lehet másik gyerekük…

– Csak ezt ne! Nem akarom ezt hallani! Nem szabad pánikba esni, megérzi a baba. Na, ja, ne gondolj a fehér elefántra! Kapaszkodj, kicsikém! – ordították a fejemben a hangok. – Istenem, mit tettem? Az én hibám. Megöltem a kicsikémet!

– Ne hisztizz, hülye idióta! Kellett neked ásózni! Inkább feküdtél volna a fiad mellett! De te nem bírtál az erőddel! – szidtam magamat. – Jajistenemistenem! Mi lesz Bencussal nélkülem? Mi lesz velem Bence nélkül hetekig? Mi lesz a babával? Mi lesz velem, ha elveszítem? Nem élem túl! Bence nem éli túl, ha elveszíti az anyját. Misi nem éli túl, ha…

– A francba, nyugodj meg! – szorítottam össze a fogam. – Senki nem veszít el senkit! Nem lesz tömeghalál. Nem lesz semmi baj. Mély levegő! Lassan beszív, benntart, kifúj. Szépen, ütemesen, mintha ásóznál. Ez most életed legfontosabb munkája. Bent kell tartanod magadban a gyerekedet. Ezt nem szúrhatod el! Fekszel és csendben maradsz! – adtam ki magamnak a parancsot. depositphotos_20114099_w.png– Ha pánikolsz, menekülni akar majd belőled a baba. Odabent biztonságban van. Te is addig vagy biztonságban, amíg odabent van. Ehhez tartsd magad! Nem bőghetsz, Bence nem láthatja meg, hogy sírsz, mert ordítva borul rád és nem tudják majd letépni rólad. Lélegezz! Mosolyogj a fiadra! És gondolkodj: mi legyen a baba neve!? Dorka vagy…

***

– Jó munkát végeztem, kincsem. Attól a pillanattól kezdve felváltva imádkoztam az Úrhoz és hozzád. 18 héten át. Így lettél Mihály. Vagyis Istenhez hasonló…

konyv.png

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval.
Keresse fel internetes áruházunkat, kattintson a címlapra!

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

 

 

Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló