Molnár János

A Megbékélés Háza Református Konferencia és Képzési Központ igazgatója

Berekfürdő

szszb 29. Molnár János 400.jpgÉdesapja református lelkész, a budapesti teológián dolgozott, gyermekei – ő és két testvére – a fővárosban születtek. Molnár János alig múlt két éves, amikor 1958 karácsonyán Putnokra kellett költöznie a családnak. Gyerekként nagyon szeretett ott élni. A parókia nagy udvarán sok barát megfordult. A Sajó völgyét, a dimbes-dombos vidéket nagyon szerette, sokat csavargott biciklivel, gyalog. Az általános iskola után a debreceni Református Kollégium Gimnáziumában folytatta tanulmányait – ahol a bátyja is -, tehát nem volt számára ismeretlen a környezet. De különösen az első év nagyon kemény volt, mert a szabad élet után hihetetlen kötöttségben találta magát. Legnagyobb szabadságot a kollégiumi kántus jelentette számára. Az iskolában jó volt a társaság, hasonszőrű gyerekek voltak ott az ország egész területéről.

A gimnázium elvégzése után felvételizett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahonnan helyhiány miatt elutasították. Egy évig a putnoki postán dolgozott levélkihordóként, majd újra megpróbálta az egyetemet. Ekkor felvették, előtte azonban előfelvételisként Kalocsán katona volt. Időközben édesapját elhívták a ceglédi református gyülekezetbe, majd a budapesti Kálvin téri templomba. Tehát haza először Putnokra, majd Ceglédre, végül Budapestre járt. Miskolcon nem fejezte be az egyetemet, hanem Debrecenben az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán építőgépész üzemmérnöki diplomát szerzett. Egy évet egy gödöllői mélyépítő vállalatnál dolgozott, aztán egy földmunkagépeket javító céghez ment, amikor is az országot járta szerviz kocsival. Ez az élet nagyon tetszett neki. Időközben megnősült. Felesége, Csoma Judit, aki teológiát végzett és Debrecenben a Püspöki Hivatalban dolgozott ezidőtájt. Ő, a hajdúság fővárosában a Konzervgyárban helyezkedett el. Ekkor már a 80-as évek közepén járunk, s mint középvezető látta, hogy bizonyos dolgok azért történnek, hogy az egyébként jól működő gyár részlegeit olcsón meg lehessen majd vásárolni valakiknek. Ezzel az ott dolgozók közül jó néhányan nem értettek egyet. Molnár János sem, akinek az akkori viszonyok között jó helye, jó fizetése volt. De mégis felmondott és nem kapott végkielégítést sem. Felesége is támogatta ezt a lépését. Nem kis döntés volt, nyár közepén ott állt munka nélkül, és akkor született meg a harmadik lányuk.

Egy évig mindennel próbálkozott: taxizással, híradástechnikai gépek eladásával, vas-és fémszerkezeti munkára kiváltott kisvállalkozói iparengedéllyel. Akkor jött a felkérés Berekfürdőről. Megüresedett a Megbékélés Házának vezetői posztja s úgy kerestek oda embert, hogy házaspár jelentkezését várják, ahol egyikük református lelkész legyen és rá a bereki gyülekezetet bízzák, a másikuk pedig a Megbékélés Házát igazgassa. Elvállalták és 1991.július 15-től Berekfürdőn él a Molnár család.

A Megbékélés Házának történetéről dióhéjban annyit lehet elmondani, hogy a telket 1947-ben vásárolta a református egyház azzal a céllal, hogy diakónusokat fognak itt képezni, majd miután az ötvenes években felszámolták az egyházi oktatási intézményeket az országban itt ezen az eldugott helyen két épületben lelkész otthon működött, ahol tavasztól őszig továbbképzéseket, presbiterek felkészítését, nőszövetségi összejöveteleket és más hitmélyítő alkalmakat tartottak. Nyáron gyerektáboroknak adott otthont. 1984-1986 között épült a mai komplexum alapja és ekkor vetődött fel az az ötlet, hogy a bereki gyógyvíz hatását és a református szellemiséget összekapcsolják és kibővítve az eddig végzett egyházi tevékenységet, mozgássérültek testi-lelki gondozását vállalják. Ez a munka Vitális Sándor református lelkész nevéhez fűződik, aki maga is mozgáskorlátozott. A házak azonban nem erre a célra épületek.

Molnár János idekerülésekor szembesült az épület alkalmatlanságával, viszont azt érzékelte, hogy a mozgásukban korlátozott emberek nagyon ragaszkodnak még így is Berekfürdőhöz. Szakmájából adódó tapasztalatát felhasználva és egy svájci karitatív szervezet hathatós segítségével levezényelte azt a nagyszabású beruházást, ami az akkori viszonyok szerint akadálymentessé tette a házat. Ekkor indult el az a folyamat, ami azóta is tart. Felépült a telken egy 40 férőhelyes ifjúsági szálláshely, egy minden igényt kielégítő konferencia terem és természetesen a mai kornak megfelelő akadálymentesítés is megtörtént. Molnár János nem tanulta a vendéglátást, de azt vallja, ha szeretettel, mosolygósan fogadjuk a vendéget, akkor az jól érzi magát és újra eljön. Ezért kell dolgozniuk itt, a Berekben. Molnár János kacskaringós úton került ide, a Nagykunság közepébe, de most már berekinek vallja magát.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése