Torkos György  

Ügyvezető igazgató

Berekfürdő

szszb 30 csg Torkos György.jpg„Ömlik az arany a karcagi pusztán” – idézte Torkos György  a nagy írót, Móricz Zsigmondot, aki annak idején 1928-ban írta ezt.

Aztán 1930-ban megépült a máig is üzemelő „tyúkszem áztató”, vagy ahogyan mostanában hívják, az öreg medence. Tehát Magyarország egyik legrégebbi, de Jász-Nagykun-Szolnok megye mindenképpen a legrégibb és a legjobb gyógyvízzel rendelkező fürdője Berekfürdő – mondta Torkos György ünnepi beszédében 2014. július 5-én, mikor is letették az Új Széchenyi Terv keretében megújuló bereki fürdő alapkövét, majd befejezésként ezt mondta  – micsoda óriási különbség lesz a mostani és a 2015 áprilisában átadott fürdő között! Újjá fogjuk varázsolni, leginkább építeni, hogy mindenki tudja télen-nyáron használni a meleg vizű medencéket, ezt a valódi természeti csodát. A gyógyvizes kutat,  dr. Pávai Vajna Ferenc híres tudós a múlt század elején, a karcagi városvezetők megbízásából fúrta. Az ő híres  mondása volt, hogy „a Bereki víz még a szoboszlóinál is jobb”.

Az ügyvezető igazgató lelkesen beszél a gyógyvízről, nem is csoda, hiszen már szinte szakértője a balneológiának.  De ne szaladjunk ennyire előre! Torkos György Szolnokon született, de Tiszakürtön, Tiszaugon, Szelevényen nevelkedett. Szülei 1966-ban Cserkeszőlőre költöztek, s ő a mai napig ott él családjával. Közép és felsőfokú tanulmányait Mezőtúron végezte. Mezőgazdasági gépész-üzemmérnöki diplomával rendelkezik, illetve műszaki tanári oklevelet szerzett Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Az 1951-ben született ügyvezető igazgató beszélgetésünk elején röviden vázolta eddigi életpályáját. Közel húsz évig egyéni gazdálkodóként zöldség- és virágkertészettel foglalkozott, akkoriban ezt úgy hívták fóliás kertészet. Közben tanított Kunszentmártonban, Kétegyházán és óra-adóként a szarvasi főiskolán is. Évekig volt a Keceli Kertbarát Kör alelnöke és a Kelet-Magyarországi régió elnöke.  Ezekben a civilszerveződésekben az akkori viszonyoknak megfelelően próbálták a fóliás kertészek érdekeit védeni.  A rendszerváltozáskor – ahogyan azt manapság mondanánk -, bedőlt a hazai kertészet a liberalizált piac következtében, így befejezte ebbéli tevékenységét. Miután nem tudott tovább lépést tartani a piaci kihívásokkal nagy lépésre szánta el magát. Megpályázta Cserkeszőlőn az ottani fürdő vezetői állását és közel tíz évig igazgatta azt. Viszont politikai okokból méltatlan helyzetbe került, ezért nem vállalta tovább annak vezetését. Megpályázta az épülő kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő igazgatói posztját, ahol beindította a beruházást. 2013. január elsejétől pedig a Berek Víz Kft ügyvezetője, ahol ugyancsak egy nagy építkezés kezdődött 2014 júliusában. Berekfürdő eddigi legnagyobb beruházása indult útjára. Komplex fürdőfejlesztés, új turisztikai attrakciók kialakítása és szezonnyújtó szolgáltatások bővítése címmel kapott pályázati pénzösszegből már a kivitelezési szakaszban lévő építkezés kezdődött, amely a berekiek reményei szerint háromszáz napon belül befejezésre is kerül és a jövő évi szezonban már a felújított fürdővel, bővülő szolgáltatásokkal várja Berekfürdő vendégeit.

– Fürdőnket a mai napig a kiváló gyógyvíz teszi vonzóvá- mondja Torkos György. A bereki víz jódos, hidrogénkarbonátos, alkálikloridos. Selymesítő, ami rendkívül jót tesz a bőrnek. Inni azért érdemes, mert lúgosítja a szervezetet. A termálvíz különleges összetevői elsősorban reumatológiai megbetegedések gyógyítására, vérkeringési zavarok kezelésére, idegrendszeri és nőgyógyászati panaszok csökkentésére, valamint balesetek utáni rehabilitációra alkalmas. Inhalációs jelleggel torok- és arcüreggyulladásra is nagyon hatásos. A nyolchektárnyi csodálatos zöldövezetben öt db kültéri gyógymedencével, egy 50 m hosszú vízforgató berendezéssel ellátott úszómedencével, valamint egy gyönyörű kialakítású gyermekmedencével rendelkezünk, ami 2015 májusára kiegészül egy kültéri,  500 m2 vízfelületű ifjúsági élménymedencével. A jelenlegi 2 db fedett medencénk, 2014 őszétől teljesen megújulva, kiegészül még egy gyermek és egy fekvőpados élménymedencével. Tehát a létesítmény a  hideg időszakokban is minden vágyat  kielégítő medencefürdőzést,  már a XXI. század igényeinek maximálisan megfelelő szinten  teszi lehetővé. A fürdő közvetlen szomszédságában van a kempingünk, a sátras vagy  lakóbusz, lakókocsis vendégek részére,  a tíz darab elegáns összkomfortos szobával fölszerelt panziónk, a  nyári időszakban népszerű faházaink.  A fürdőtől 500 m-re lévő, most megvásárolt hét szobás, szintén télen-nyáron használható panzió is minden évszakban várja az ide látogatókat. Berekfürdőn az év mind a 365 napján várjuk Önt, és mindenkit, aki pihenni, szórakozni, felfrissülni szeretne – fejezi be mondandóját Torkos György.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése