Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Farkas Béla
Az Agrohungária Kft ügyvezetője
Karcag
Bár 66 éves, energikus, ez a szó jellemző rá talán legjobban. Munkáját, családját szerető ember. Származása szerint Baranya megyei, de karcaginak vallja magát, a Nagykunság fővárosában járt általános és középiskolába. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett három diplomát és a doktori értekezését is ott védte meg summa cum laude minősítéssel. Dolgozott főágazatvezetőként termelőszövetkezetekben, a KITE vezérkarában, német cégnél szakértőként, végül Budapesten a Vetőmag Zrt. vezérigazgatóhelyetteseként. Szakértő, illetve igazságügyi szakértő. Tudományos tevékenységet is folytat. Publikációi száma eléri a 150-et, előadásainak száma több mint 200. Több kalászos fajta honosításában, illetve nemesítésében vett részt. Munkájából eredően sokat utazott, a világ 50 országában járt. Több kalászos fajta honosításában, illetve nemesítésében vett részt.
Két évtizede Karcagon az Agrohungária cégcsoport vezetője. A cég hét vállalkozást tömörít. Családi gazdálkodók (700 ha), építőipari cégek, szolgáltató és kereskedelmi kft., valamint egy képzőművészettel foglalkozó kft. is tagja a cégközösségnek. Közel harminc főt alkalmaznak. Fő tevékenységük a gépi szolgáltatás, a vetőmag előállítás, különféle termékek kereskedelme és mezőgazdasági építészet. Őshonos állatok tenyésztésével – így szürke marha, racka, mangalica, magyar tyúk – is foglalkoznak. Pár éve hatvan hektáron beindult a haltermelés, mert a vetőmagüzemből kikerülő melléktermékek kitűnő haleledelek. A több lábon állás végett bővíteniük kellett tevékenységeiket, melyek jelentős befektetéseket igényeltek.
Lánya, Farkas Adrienne szintén mezőgazdasági mérnök, növényvédelmi szakmérnök, három unokája – két fiú egy kislány – pedig a jövő, a folytatás. Maximalistának vallja magát, szeret dolgozni, küzdeni, hiszen ezt hozta otthonról. Abból a családból, mely miatt „többszörösen hátrányos” helyzetű volt a szocializmusban. Nagyapja földbirtokos, szülei értelmiségiek voltak. A család egyébként az ősi Boor nemzetségből származik. Főorvos édesapja öt évig fogságban volt Oroszországban, ezért lett késői gyerek Farkas Béla.
Anyai ágon – ahol az ősök több generáción át pedagógusok voltak – az eredetet tekintve német – osztrák vonal is érvényesül, de édesanyámnál nagyobb magyart nem ismerek, mondja.
A művészet iránti elkötelezettségét családi neveltetéséből és a kiváló gimnáziumi tanáraitól hozta. Magángalériájában 150 művésztől van képe. A sokféle stílusirányzat fő vonalát a karcagi vagy Karcagról elszármazott művészek, illetve a kegyetlen és igazságtalan trianon által elszakított területeken alkotó művészek alkotásai határozzák meg. Berekfürdőn a már 23. éve működő Nemzetközi Nagykun Művésztelepet rendszeresen támogatja. Körmendi Lajos írónak köszönheti, hogy számos nagyformátumú festőművésszel megismerkedhetett. Felesége, három diplomás pedagógus mindenben partnere, segíti férjét munkájában.
Ám nem csak a lélek táplálékára, de a kondíciójára is odafigyel interjúalanyom. Asztaliteniszezik és túrázik rendszeresen a barátaival.
Dr. Farkas Béla kifejtette, hogy a magyarság rendkívül sokat szenvedett az elmúlt időszakban. Területét egyharmadnyira csonkították, népessége jelentős, nemzeti-történelmi értékeinek meghatározó részét elveszítette. Fejlődését blokkolták, majd az újabbkori történelmi időszakban szabadságában, nemzeti identitásában hazaszeretetében nagyon nagy sebeket ejtettek a magyar népen. Az előbbiekkel kapcsolatban elég megemlíteni a két világháborút, trianont, a gazdasági válságokat a deportálásokat majd a „szocializmus” kezdetén az orosz megszállást, az üldöztetéseket, a kitelepítéseket, a malenkij robotot, az értelmiség és az arisztokrácia lefejezését, az elbukott forradalmat. Itt mindenkinek megvolt a maga keresztje, függetlenül attól, hogy honnan jött, milyen volt a származása. Nekünk is megvolt, éreztették is ezt velem, de munkával, tehetséggel, szorgalommal ki lehetett védeni. Azért volt egy-két megalázó pillanat az életemben, mikor például a nagyanyámat az ÁVO-sok morzsolt kukoricára térdepeltették – lehettem vagy négy éves – és nagyapám nekik akart menni, de nagyanyám leintette, hogy kibírja. Ez a jelenet meghatározó volt az életemben, hogy milyen borzasztó igazságtalanságok vannak. Vagy amikor a pufajkások éjszaka ránk törtek, mert apám 56-ban a forradalmi bizottság tagja volt Karcagon. Ezek az emlékeim és még az, hogy 1956-ban lett volna mentőautó, amivel elhagyhattuk volna az országot, de apám azt mondta, hogy nem. Azért sem megyünk el, mert ez a hazánk. A fentiek ellenére bizakodó vagyok. Úgy vélem, hogy annyi csapás és politikai fordulat után a magyarság tudja hogyan kell tovább lépnie. Összefogással, szorgalmas munkával, nemzetét gyarapítva fontos szerepet tölthet be az európai és ezen keresztül a világ társadalmában.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése