Helyek szerint-Magyarország-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeNyíregyházi járás

Kovács Csaba Zoltán

Iskolaigazgató, Nyírtura Kevés iskola dicsekedhet azzal, ami a nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodában természetes: ezerkilencszázkilencvenhét óta használják az internetet, ráadásul ingyen, az óvodások is angolul tanulhatnak.... Tartalom megtekintése

Nagy Anna Magdolna

Iskolaigazgató, Nyírtelek Ki gondolta volna, hogy a tanyai iskolából a világ is meghódítható lesz? Márpedig Nagy Anna Magdolnával, a Királytelek Általános Iskola igazgatójával beszélgetve az az érzésem támad, hogy ebből... Tartalom megtekintése

Kovács István

Iskolaigazgató, Nyírtelek A szó igazi értelmében tanítónak vallja magát. Oktatta, nevelte a gyerekeket tanyai, osztatlan iskolában. Most pedig teljesen egyedi célokat megfogalmazva, a megyeszékhelytől kőhajtásnyira, Nyírteleken igazgatja az iskolát. Kiemelkedő... Tartalom megtekintése

Gurály László

Iskolaigazgató, Napkor Mi számít igazi sikernek? – boncolgatjuk a kérdést Gurály Lászlóval, a napkori általános iskola igazgatójával. Négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pedagógus pályán. Megélt örömet, bánatot, sikert és kudarcot,... Tartalom megtekintése

Kovalecz Gáborné

Iskolaigazgató, Kótaj Hamarosan új ruhát ölt a kótaji iskola, hiszen a tetőtér-beépítésre nyert 121 millió forintos pályázati pénzből az egész épületet rendbe teszik, a tantermek számát növelik, megszüntethetik a szükségtantermeket.... Tartalom megtekintése

Kiss István

Polgármester, Apagy Megyénk egyik szépen fejlődő, vonzó települése Apagy, amely igen csak bekapcsolódott hazánk és Európa vérkeringésébe, hiszen közúton és vasúton könnyen megközelíthető. A település környezete a vizekkel, a fákkal,... Tartalom megtekintése

Dr. Gyöngyössy Mátyás

Tanüzemvezető, Apagy Kevés honfitársunk születési anyakönyvi kivonatában szerepel Teherán születési helyként. E kevesek egyike dr. Gyöngyössy Mátyás, a Lippai János Mezőgazdasági Szakközépiskola apagyi tanüzemvezetője. Hallgatom egyszerű szavait arról, hogy kényszerpályának... Tartalom megtekintése

Varga Józsefné

Iskolaigazgató, Nyíregyháza Számos hátránnyal kell megküzdenie annak a 186 tanulónak, aki a Start Szakiskola és Speciális Szakiskola valamelyik osztályába jár. Varga Józsefné, született Szendrei Ilona, ízig-vérig pedagógus egy csodálatos idézetet... Tartalom megtekintése

Dr. Vass László

Orvos, vállalkozó, Nyíregyháza, Fehérgyarmat A bonyolult és életbevágóan fontos gyógyító munkának több ágát gyakorolja, sokoldalú orvos. Családi vállalkozásával is segíti a betegek ellátását. Sportolóként mázsákat, tonnákat emelt a feje fölé,... Tartalom megtekintése

Szabari János

Gyógyszerész, Nyíregyháza A megyeszékhely központjának nagy forgalmú patikáját évtizedek óta Szabari János gyógyszerész vezeti. A Rákóczi utca 16. szám alatti gyógyszertár azon kevesek közé tartozik, amelynek dolgozói a 3 éve... Tartalom megtekintése