Helyek szerint-Magyarország-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeNyíregyházi járás

Augusztinyi Sándor

Ügyvezető, Nyíregyháza A szakmai jó hírét ismerik a fél országban, sőt határainkon túl is. Ám elsősorban megyénk több emlékezetes építkezésén tette le a névjegyét. Építő, teremtőmunkájának látható a nyoma például... Tartalom megtekintése

Albert Attila

Vállalkozó, Nyíregyháza A Bujtos szerelmese. Ott született, a házuk szinte a tóba lógatta a lábát. Most felnőtt fejjel ott épít házat a családjának Albert Attila. Aki a Bujtosról szeretne megtudni... Tartalom megtekintése

Virág Gyula

Igazgató, Nyíregyháza A vasút meghatározó volt a Virág család életében, mert biztos megélhetést biztosított. Régen egzisztenciát is jelentett, ha valaki a vasútnál szolgált. Ebben a helyzetben nyújtotta id. Virág Gyula... Tartalom megtekintése

Veisz László

Nyugdíjas, Nyíregyháza Kevés ember mondhatja el magáról nyugdíjasként, hogy nagyon elfoglalt. Veisz Lászlónak van egy hobbikertje, a Rókabokorban egy gyümölcsöse. Mellette a „Haladás” vadásztársaság gazdasági ügyeit intézi, s amikor megkezdődik... Tartalom megtekintése

Vareha József

Szabómester, Nyíregyháza A gyerekeknek talán sikerül ezúttal rábeszélni nyolcvanhatodik esztendejében járó édesapjukat, hogy elég volt a munkából. Ideje letenni a tűt és a cérnát, megpihentetni a szabóollót, vágott úgyis olyan... Tartalom megtekintése

Vajda György

Boltvezető, Nyíregyháza A százas szögtől a kályhacsőig sok-sok vasáru található a nyíregyházi Rákóczi utcán lévő vasboltban. Ez a Renomé Rt. 11. számú vasboltja. Ezt a nagy forgalmú, megyeszerte híres boltot... Tartalom megtekintése

Urbán Lajos

Vállalkozó, Újfehértó A véletlen  − amit rendszerváltásnak hívtak  − hozta a textiles szakmába. Nem bánta meg, mert sikeresen gyakorolja e szakmát, a tervei biztatóak. Ha elöljáróban röviden kellene megfogalmazni a... Tartalom megtekintése

Toldi Miklós

Ügyvezető igazgató, Nyíregyháza Nomen est omen  − mondja a latin. Sok múlik a névadáson, mert olyan lesz a felnőtt, amilyet a neve ígér. Nem tudni, hogy Toldi Miklós szülei gondoltak-e... Tartalom megtekintése

Tarcai Zoltán

Nyugalmazott főiskolai tanár, Nyíregyháza Amikor Tarcai Zoltánnal leülünk beszélgetni, néhány perc múlva természetesen szóba kerül Kodály Zoltán. Tőle való az a gondolat, amelyet akár mottóul is választhatott volna, vagy amely... Tartalom megtekintése

Tanka György

Termelési igazgató, Nyíregyháza Tanka György ahhoz a generációhoz tartozik, amelyiknek mindkét vállára szükség volt és van ahhoz, hogy a terheket cipelje. Nem engedheti meg magának a pihenést. Az eddig megszerzett... Tartalom megtekintése