Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szex a sziklacsúcson

A lustán araszoló tartályhajók mögött város, rajta túl párába vesző hegyek. Marokkó, előtte Ceuta, ami spanyol birok. A kékeszöld tenger pedig a Gibraltári-szoros, a világ legforgalmasabb vízi útja.
Aki pedig nézi, hogy én mit nézek, az egy unatkozó főemlős. Lustán nyújtózkodik, lazán kapaszkodik a mellvéd korlátjába, és egyáltalán nem unja az idegenvezető szövegét, pedig ki tudja hányadszor hallja: „öt család él belőlük a sziklán, és a helyi kormányzat megkülönböztető figyelemben, gondoskodásban részesíti őket. Állatorvos vigyáz az egészségükre, és a megfelelő táplálkozásukra.”
Az étrendjük valóban irigylésre méltó, állapítom meg a maradékok láttán. Itt, a csúcs közelében lévő etetőhelyen fogadják az „őslakosok” a vendégeket. Szűk hely van az autók parkolására, de a kényelmetlenségért kárpótol a bepillantás a majmok életébe. A meghitt, kölcsönös bundakarbantartást egyik pillanatról a másikra váltja fel az őrült, hisztérikus veszekedés. Kétségbeesetten nézzük, melyikük zuhan le a szédítő kergetőzésben a több száz méteres mélységbe. A béke ugyanilyen hirtelen áll be. A nagy összeborulásba még az is belefér, hogy a vezérhím villámgyorsan lezavar egy kis szexet háreme egyik tagjával. A társaság előkelő skóciai illetőségű hölgytagjainak arra sem marad idejük, hogy elszörnyedjenek. Egymásra se mernek pillantani. A vezető heherészik: egy kis pornó, hölgyeim. A fagyos tekintet láttán visszakanyarodik a történelemhez. „Azt mondja a helyi babona, hogy ameddig Gibraltárban majmok élnek, addig egészen biztos, hogy brit birtok marad.”
– Még az a szerencse, hogy a közelmúltban elsöprő eredményű népszavazás is állást foglalt abban, hogy maradhatnak az angolok – fordulok a már említett hölgyekhez. Újabb hiba.
– Mi skótok vagyunk – hangzik szárazon a válasz.
A félig-meddig arab vezető már egy másfél ezer éves toronyról beszél, amely nem sokkal alattunk terül el. Alig titkolt büszkeséggel mondja, hogy azt még a mórok építették. Hatalmas zászlót lenget rajta a huzatos tengerszoros szele.
– Akkor, az ott a marokkói zászló – adom a tájékozatlant.
– Dehogy! A mienk – visítanak fel a skótok.
– Angol az – fordul hozzám a félig arab.
– Nem hallja, hogy skót – mutatok rá a hölgyekre. Visszaülünk a kisbuszba. A vezető diszkréten megkocogtatja a plafont, amire két majom ugrik le róla. Újabb óóh, és újabb aahh. A hangulat a régi. Alig kanyarodunk ki, máris beáll helyünkre a váltás. Szegény gibraltári majmok, hogyan győzitek ezt a sok rokonlátogatást?
Hasonló
Falra hányt ágyúgolyók
Sziklaszilárd koronagyémánt
Cseppkő a nagy sziklában
Varázsvessző a fűz a madeir...
Királylepkék és császári sa...
Aranyvitorlás a gyarmati id...
Régen minden szebb és jobb ...
A milánói dóm égbe szúró to...
E fiúból püspök lesz Sevill...
Ágyban, pálmák közt... Pass...
Az Aranytorony kincsei Sevi...
Szamárháton a százméteres t...
Sevilla ízei, színei és ill...
A Szent Péter bazilika kupo...
Virágvasárnap Vatikánban a ...
Hegyet hágék, lőtőt lépék, ...
Egy kis nyelvészkedés a Piñ...
Síkpályás hegymászás feltör...
Madeira mesélő kék csempéi,...
Sárga tengeralattjáró és vö...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése