Márföldi Mihály

Ügyvezető igazgató,

Hajdúhadház

hb_06-112_marfoldi_mihaly.jpgA nyírségi nyúlványokon egykor működő homoki gazdaságok közül egyedül mi maradtunk meg a megyében. Ebben benne rejlik az itt élő emberek kötődése – együtt építettük fel ezt a gazdaságot, s tudvalevő, az ember nem szívesen rombol, ha az ő munkája is benne van –, s az is, hogy azt kell csinálni, amikben jók vagyunk. Én akkor vagyok elégedett, ha körülöttem boldogulnak az emberek. Így volt ez, amikor még négyszázan dolgoztunk együtt a termelőszövetkezetben a rendszerváltás előtt, ma sajnos már nincs így, s ezt nagyon sajnálom – mondja Márföldi Mihály, a hajdúhadházi Bocskai Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója.

Nyíregyházán született 1941. szeptember 9-én. Szülei paraszti gazdálkodók voltak, s húgával együtt a szokásos munkamegosztásban való részvételre nevelték – a családban mindenkinek megvolt a maga dolga. A helyi mezőgazdasági technikumban érettségizett gyümölcs-, szőlőtermesztő szakon, majd levelezőn a felsőfokú technikumi végzettségét is ott szerezte meg. Az egyébként is kitűnő tanári karból Iváncsi Ferencre, Jandek Ernőre, Gergely Lászlóra és Német Lajosra emlékszik jó szívvel vissza, akik amellett, hogy tudták a szakmát, emberileg is példaként szolgáltak. Üzemmérnöki diplomáját később, szintén munka mellett tanulva a nyíregyházi főiskolán szerezte meg, illetve vehette át.

Pályakezdőként a cserkeszi Kossuth Termelőszövetkezetben dolgozott, majd 1966. február elsejétől a hajdúhadházi Bocskai Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben vállalt munkát. Hat évig kertészként tevékenykedett, s akkor kezdte el alakítani-formálni a szövetkezet gyümölcsöseit. Ez azóta olyan szintet ért el, amelyre a termelőszövetkezet és a nyomába lépő kft. egyaránt büszke lehetett, és az ma is. 1972-től 1983-ig – amíg együtt dolgozhatott az előző elnökkel – főagronómusa volt a termelőszövetkezetnek. 1984. március 9-én őt választották meg elnöknek, s ezt a tisztét a termelőszövetkezet megszűnéséig látta el. 2000-től a jogutód hajdúhadházi Bocskai Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója. A termelőszövetkezetben az átalakulás előtt négyszázan dolgoztak, s mind terméseredményekben, mind a tagok elért jövedelemszintje és a szociális juttatások terén nem volt miért szégyenkezniük a megye hasonló adottságú termelőszövetkezetei között – két ízben is Kiváló Szövetkezet címet kaptak. A kárpótlásokkal természetszerűleg zsugorodott földterületük, viszont jól tükrözi a tagság ragaszkodását, hogy három család vált csak ki akkor, amikor erre megvolt a törvényi lehetőség. Márföldi Mihály máig őrzi akkori országgyűlési képviselőjük elismerő levelét, amely arról tanúskodik, hogy a választókörzet több száz panaszosa közül egy sem került ki a Bocskai Tsz volt tagjai közül.

A mezőgazdasági kft.-ben már csak ötvenöten dolgoznak, s alig több mint ezer hektáron gazdálkodnak, amelynek hetede csak a saját föld, a többit bérlik. A kft. gazdálkodása négy pilléren nyugszik. Hagyományosan jó szántóföldi növényük a rozs vetőmag, amelynek kiválasztásához több fajtával is kísérleteztek. Végül a kisvárdai fajta bizonyult a legjobb termésképességűnek, amely jól alkalmazkodik az egyre csökkenő tápanyagellátáshoz, illetve az egyre szárazabb időjáráshoz. Vetőmagjuknak híre és neve van – messziről is eljönnek érte. Többféle telepítési módot és fajtát kipróbáltak az almatermesztésben is. A divatos almákból nem tudnak annyit termelni, amennyit belföldön el ne tudnának adni. Magas szinten, jó minőséget kellett és kell ehhez ezután is produkálni. Kétszázhúsz tejelő tehén és nőivarú szaporulatuk már évek óta négyesmentes, de az utóbbi két évben elkezdett tenyésztési munka – egy lelkes, fiatal állattenyésztő kollégával az élen – is megmutatkozott már a jó fejési átlagban. Negyedik pillérként a lakosságnak végzett szolgáltatást lehet mindkét oldalon hasznos tevékenységként számon tartani.

A kft. és maga az ügyvezető igazgató is tagja még negyven gazdálkodóval együtt a Hajdú 2003 Gabonatermelő és -értékesítő Szövetkezetnek, amelynek elnöke Márföldi Mihály. A beszerzés, a szolgáltatások, az értékesítés és a tárolás területén alakítottak ki együttműködési formákat. Így tudják segíteni az itt és a környéken gazdálkodókat, s eredményeikben a kft. szakembereinek tudása, ajánlásai is benne vannak.

Márföldi Mihálynak – akit egyébként nemes egyszerűséggel továbbra is elnöknek titulálnak a kft.-ben is – mindene a korán kelés. Imádja a napfelkeltét, de többnyire arra is használja ezt az időtöbbletet, hogy szétnézzen a határban, a munkahelyeken (ezt ünnepnapokon is megteszi). Kedvenc időtöltése a vadászat.

Feleségével, Gulyás Zsuzsannával két lányuk, illetve családjaik életét kísérik szerető figyelemmel: Mónika közgazdász, a Szabolcs Gabona Zrt. gazdasági igazgatója, Melinda kozmetikus, és fizikoterápiás kezeléseket végez. A három unoka, Márton, Mátyás és Bence egy-egy erdőt kapott – ez a nagypapa perselye –, amelyek akkor lesznek kitermelhetőek, ha felnőnek.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése