Hajdúhadház

Tűzoltóként az volt a dolgunk, hogy a bajba jutott embereken segítsünk. Mi oda mentünk, ahonnan mindenki menekül. Mindeközben sosem lehet megszokni, amikor emberek sérülnek vagy halnak meg a tűzben, illetve más természeti katasztrófában. A legjobban akkor szorult össze az én torkom is, amikor gyerekek voltak az áldozatok. Én kezdőként és aztán különböző beosztásaimban azon igyekeztem – és igyekszem ma is –, hogy minél minimálisabb legyen a veszteség, illetve a megelőző tevékenység eleve zárja ki a bajok forrását – mondja Czibere Sándor tűzoltó alezredes, aki a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól ment nyugdíjba 2004-ben, s aki ma is szaktanácsadóként tevékenykedik immár a civil szférában.

Édesapja napszámosból vált tűzoltóvá a HIM építése idején. Szerény körülmények között nevelkedett öccsével együtt. Korán megtanulták, hogy mindenért meg kell dolgozni, s ami van, azt meg kell becsülni. Tetőfedő-bádogos szakmára adta édesapja, ahol hamar kitűnt mind az elméleti tárgyakban, mind a gyakorlatban is: a Szakma kiváló tanulója verseny győzteseként fél évvel hamarabb szabadult fel társainál. A HÁÉV szakmunkásaként részt vett Debrecenben az Agráregyetem, a Libakert és a Vénkert építésében, munka mellett a KLTE Gyakorlógimnáziumában tanult és érettségizett. Letöltötte katonaéveit, majd különbözeti vizsgára is vállalkozott az építőipari technikum magasépítő szakán. Ekkor talált rá a tűzoltóság – technikusokat kerestek állományukba. Czibere Sándor természetesen igent mondott, s a technikusminősítést végül a tisztképzővel együtt végezte el. Máig csodálattal emlékszik vissza dr. Medgyesi Lászlóra a tisztképzőről, aki azokból is kihozta a kellő matematikai tudást, akik eredendően nem is szerették. Szakhatósági feladatai ellátása közben egyre inkább úgy érezte, hogy még több tudással felvértezve lehet szakmai partnere az építésvezetőknek és a tervezőknek, ezért újra iskolapadba ült esténként, és az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szerzett magasépítő mérnöki diplomát. Már gyakorló építész-tervezőként módja volt az államigazgatási eljárásokat a „másik oldal” szemszögéből is megtapasztalni, amit hasznosítani is tudott. Debrecen városában végzett szakhatósági feladatai magas színvonalú ellátásáért az építési és városfejlesztési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette. 1983-ban a megyei parancsnokságra helyezték át tűzvizsgálónak. Több más beosztás után 1994-ben parancsnokhelyettesnek nevezték ki, amely egyszersmind volt eddigi pályája elismerése és újabb felelősségvállalása is, hiszen – örömére – a megye szakmai vonalának irányítását bízták rá. Azontúl, hogy mindennapi feladatait ellátta, bejárta az országot, s külföldi testvérkapcsolatokat is ápolt. Szakmai továbbképzések mellett részt vett más szakmák szimpóziumain, kiállításain is, hogy megismerhesse azoknak az újításoknak, fejlesztéseknek a szakmai tartalmát, amelyekkel a tűzoltóságnak is illett lépést tartania. Amikor nevezetes tűzesetekről mesél, akkor különösen szívesen a 2002-es hortobágyi nagy tűzre emlékszik vissza, ahol a szél megfordulása állította még nagyobb probléma elé a tűzoltókat, s a mentés során az ő és a parancsnokok közvetlen irányításával végül is sikerült elkerülni emberi életben, állatokban és épületekben a veszteségeket.

A 2001-es beregi árvízhez nyolc hónapra kivezényelve egyrészt a kárfelmérésben vett részt, másrészt összekötő volt az építőkonzorciummal történő együttműködésben. Óriási türelemre és empátiára volt szüksége a kimenekítés után visszatért kétségbeesett emberek megnyugtatásában, hiszen sokaknak mindene odaveszett, s az építkezések, felújítások átcsúsztak a hideg időjárásba. Személyes erőfeszítéseit is feledtette az az élmény, amikor egy-egy családot sikerült végre visszaköltöztetniük, s a tény, hogy végül is emberi áldozatot nem követelt az ár. Máig visszahívják falunapokra a kialakított jó kapcsolatokra emlékezve.

A 2002-es dunai árvíz során a Dunakanyarba vezényelték, de ott a védekezési munkáknál volt szükség tapasztalataira, igaz, ott is latba kellett vetnie megnyugtató, biztató szavait is. Mindegyik partszakasznak külön története volt ott is, a legforróbb helyzetet azonban Tát, Tokod településeken kellett megélniük. Itt az előrelátó gátszintezés lett nyerő a vízzel szemben, máshol máson múlott a küzdelem, amelynek végén fellélegezhettek, mert sikerült megfogni az árt. Oroszlánrészt vállalt a köztestületi tűzoltóságok megalakításában a megye egyes településein, amelyek azóta is megállják a helyüket. Megyei alapító tagja az újjáalakult Önkéntes Tűzoltó Szövetségnek, megyei küldötte és felügyelő bizottsági tagja a Magyar Tűzoltó Szövetségnek. Birtokosa a Tűzbiztonsági Érem ezüst és arany fokozatának.

Balogh Juliannával, a helyi posta volt főpénztárosával két gyermekük életét kísérik figyelemmel: Edit mérlegképes könyvelő Budapesten, Attila építész, projektvezető szintén a fővárosban.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)