Pátyod

Kevés ember büszkélkedhet azzal, hogy huszonöt esztendős korára egy település jegyzőjévé nevezik ki. Gaál Sándor életútja azonban meredeken ívelt felfelé. Persze, Pátyod sem olyan hétköznapi település, a maga 670 lakosával a megye egyik legdinamikusabban fejlődő faluja.

Városból került községbe a fiatalember, s ma már nem tudna határozott választ adni arra a kérdésre, hogy hol érzi jobban magát: szülővárosában, Csengerben, ahol a családjával lakik, vagy Pátyodon, ahol egy település mindennapjai múlnak azon, miként irányítják a polgármesterrel a falu ügyes-bajos dolgait.

Gaál Sándor 1965. szeptember 16-án született Csengerben. Édesapja Gaál Sándor gazdálkodó, a csengeri termelőszövetkezetben állattenyésztőként kereste a család kenyerét. Édesanyja Vajda Erzsébet háztartásbeli, majd a szövetkezet tagja lett. Az édesapa halála után elment a cipőgyárba dolgozni, hogy két fiát a szűkösebb anyagiak ellenére is becsülettel kitaníttassa. Ma nyugdíjas és Sándorék családjával él. Sándor testvére, Ferenc forgalmi szolgálattevő Csengerben.

Az általános iskolát a szülővárosban fejezte be, majd a nyíregyházi Közgazdasági Szakközépiskolában pénzügyi ügyintézői és képesített könyvelői szakon érettségizett 1984-ben. Előbb a tyukodi konzervgyárban, majd egy esztendőn át a csengeri termelőszövetkezetben dolgozott mint fogyóeszköz-raktáros.

Az ismét városi rangra aspiráló Csenger kereste a jó szakembereket és így bukkantak rá Gaál Sándorra. A végzettsége és a fiatalos lendülete is amellett szólt, hogy áthozzák az akkori tanácsra, az egyik legnehezebb területre, az adócsoporthoz osztották be. Itt is egy esztendőn át tevékenykedett, előbb gazdálkodási előadó, majd az ipart és a kereskedelmet is átfogó csoportvezetőnek nevezték ki. A közigazgatás annyira megtetszett, hogy felvételizett az államigazgatási főiskolára, és 1989-ben vette át a diplomáját.

A rendszerváltás és az önkormányzatok megalakulása idején tovább emelkedett a képzeletbeli ranglétrán a fiatal szakember, előbb igazgatási osztályvezető lett, majd az első szabad, demokratikus választás után a jegyzőhelyettesi teendőket bízták rá.

Közben a magánéletében is jelentős változás következett be, hiszen feleségül vette Murvai Violát, aki a csengeri gimnáziumi érettségi után számítógépes tanfolyamot végzett. 1987. július 11-én házasodtak, s most már háromtagú a Gaál család: Beáta lányuk négyesztendős. Természetesen Csengerben telepedtek le, s egyszer sem kérdőjeleződött meg előttük, hogy másutt is lehetne élni. Most már özvegy édesanyja is a családhoz tartozik.

A korán árván maradt fiatalember még ma is élénken emlékszik apja intelmeire, aki mindig arra intette a fiát, hogy lehetetlent ne ismerjen az életben. Ha szilárd elhatározás birtokában a tőle telhető legtöbbet megteszi célja valóra váltásáért, akkor eléri, amit szeretne.

Ez a szellemiség egy életre meghatározta Gaál Sándor törekvéseit. Megpályázta és elnyerte Pátyod jegyzői állását. Tulajdonképpen két fiatalember irányítja a lélekszámában kicsi, de perspektívájában annál nagyobb léptékben gondolkodó falu életét. Pár éve még megmosolyogta volna az idegen, hogy az aprócska településen a kábeltévé helyi műsort (!) sugároz, hatvannégy millió forintért pompás oktatási, szabadidő- és sportközpontot avatnak, péntek esténként a falu több generációjának tagjai labdáznak a sportcsarnokban. Ezek a megvalósított álmok, de a jegyző képzeletbeli jegyzetfüzetében ma is nagyratörő tervek sorakoznak.

− Azt hiszem, nem kell az értelmiségieknek mindenáron elhagyni a szülőföldet − vallomásnak is beillenek a jegyző szavai. − Bennünk soha fel nem merült, hogy nagyváros forgatagában, zsúfolt, személytelen körülmények közt pergessük napjainkat. Mi akkor érezzük jól magunkat, ha erőnk szerint minél többet tehetünk a közösségért. Itt sem a világ végén vagyunk. A természetjárás a legkedvesebb elfoglaltságom. Imádom a filmeket, különösen a szórakoztatóakat. Kedvenceim az állatok, szeretek horgászni. A hagyományoknak megfelelően én is fontosnak tartom a gazdálkodást. Sokat gondolkodom azon, hogy milyen formában lehetne városi komfortot teremteni Pátyodon is. A szatmári települések szövetsége mint szervezeti forma, úgy vélem, remek lehetőséget kínálna erre.

Város és falu közt számos területen ellentét feszül. De mégsem igaz az az általános nézet, hogy a város a fiatalok, a falu az idősek kedvelt lakóhelye. Gaál Sándor például semmiben nem érzi hátrányát, hogy munkálkodása egy kis falu gyarapodását szolgálja, s nem pedig egy nagyváros csupán szűk körben ismert polgáraként éli hétköznapjait. Végtelenül szeret olvasni, s az önművelésre falun is nyílik ma már hasonló lehetőség, mint városon.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)